Versek a művészetről
Lényege legyen örökké a szépség
és igazság, mely csak őszintén zengjen,
lángot szító és bűvös, legyen csodás,
hogy hallatán a lélek megremegjen.
A tó vizét a bátrak összekenték,
halak szemén darabnyi csönd a nap.
A sápadt fűben alvók ajka szent-kék,
nyers álmaikba csont-madár harap.
néha-néha jó berúgni
dolgaimról mit se tudni
elfeledni jót és rosszat
iszogatni csak naphosszat
Tanítsatok, kérlek! Írjatok lapomra!
S figyelem tollatok, ahogy papíromra
Kanyarít egy betűt, ötöt vagy százat.
Hadd legyek részese én is e tudásnak!
Egy újabb kép ihletett és adott reménységet,
a kézimunka csupa szeretet, múltba vetített üzenet.
Kritika
Legszebbek
a meg nem festett képek,
a csend hangjai
hallatják
a legdallamosabb zenéket.
E puszta gondolat nem
Ér fel e gonddal.
Ajtó mögé zárt a sors,
Benne csak egy kulcs
Rejtőzködik. Tán egy
Illető az, ki elvett tőlünk
Képzelj el egy könnycseppet.
Érezd a szádban
keserű ízét...
Tudom, hogy nem akarod feltépni a
múlt vérző szívét.
Virágos a kedvem, ha versre ébredek,
gyöngyharmaton sugár köszönt új fényeket!
"Van, aki tévedésből jő e földre"
S keresi folyton-folyvást a kiutat.
Nappal is úgy vágyik a néma csöndre,
Irigyli azt, ki jókedvében mulat.
Költemény Karcsi bácsinak, az egykori osztályfőnökömnek
Most biztosan egy dalra vársz,
Mint gyermek várja a mesét,
Ha látja, már mindent bezársz,
Csak az ágyad van hátra még.
Csak egy doboz,
mi be van zárva.
Érdekes, mert nem láthatom!
Nem is tudom, hol a zára...