Versek a művészetről
Üres gödörben szétdobált zajok,
tömény homályba mártott indulat.
Füledbe súgok, képzelődj, csalok,
te is lehetsz a vers, akit mutat.
Kreatív gondolatok szállják meg elmém,
mint a villám, csapnak belém,
kapkodok magamban, hogy is fejezzem ki
az ötleteket, mik agyamból pattannak ki,
de egyszer csak kezem a billentyűhöz nyúl,
és elkezdi pötyögni túlontúl
a rengeteg szót, mik verssé állnak össze...
Legszebb örömöm,
ha elkészült a versem,
a legszebb örömöm,
mikor Tőle boldog lelkem.
Egy rajztanár asztalán született egy álom,
Sokat dolgozott rajta, hogy valóra váljon.
Csipkevarrónő lett ebben a társa,
Kezük munkájából született Halas csodája.
Fenséges ifjú hölgy s ölében gyermeke,
anyai szeretet gyengédebb lehet-e?
Nehéz verset írni,
Elmét tettre bírni,
Szépségesen szólni,
Érvényesen gyónni,
Érzelmekkel csalni,
Szép lelkeket marni,
Magasságban szállni,
Akadályt találni...
Elmúlás minden mozdulatban,
ezeréves múlt gondolatban.
Potyognak kristálykönnyeink,
kísérnek dicső őseink.
Hány ember keres-kutat szüntelen?
S mégis, hány lesz nélküled színtelen.
kacsát tömnek estelente
ha már tyúkot nem lehet
szandálban fejve Riska
szeme csak úgy dülled
sarokba rúgva a csizma
te meg fertájkor fartájon vered...
hahó hahó halihó
ez az élet csuda jó
csupa móka kacagás
csakis öröm semmi más...
a Költészet Napja ürügyén
Legyél
első anyák ajkán,
amivel majd dajkál,
és simuljon veled
édes emlő-meleg,
kisded is kívánja,
nélküled így árva.
Az elmúlás, mint elegancia
Várost látogat megint.
Egy másikat, egy régit.
Nosztalgiázva legyint
És mindenben lát égit.
Kaptam ma egy emailt,
mit napok óta vártam,
megláttam a címzést,
és rögtön szalutáltam.