Versek a művészetről
Ritmust variálok a disztichonomban.
Szörnyen kimerít a szonett, de nehéz!
Most nézzek utána a lexikonokban:
Dárdát dob a hős vagy az egy kelevéz?
Talan
Hajlik a hajló,
Hajlatomban alvó,
Hajlékony alany,
Ő nem más, mint egyetlen...
A Legyek Ura c. könyvhöz
Élt ott egy szörny,
Létezett.
Vadászni rá?
Nem lehet.
Aranytojást tojó tyúkom végét járja.
Nem lehet az életversem vendégsztárja.
Volt is, van is... de nem lészen, ha elpusztul.
Nélküle az éhes múzsám is ellustul.
A költészet rabmadár, mit elmémbe hiába zárok.
Nem tartja vissza sem kőfal, sem rácsok,
Szabadon szárnyal ő, ha úgy tartja kedve,
És hiába. Maradok, pedig repülnék vele
Messzi-messzi vidékekre.
volt, hogy a csillagok
szikrázva szórták az
álmot!
Nekem mégis "A" csoda
hiányzott
hogy újraéljem minden percem
ahogy szóltak hozzám
s én csak énekeltem!
Nem hittem benne, hogy a szavakkal
Giccsesen éljek, pennát ragadok
Megint, majd értelme lesz szavaknak,
S elmémben még rímeket faragok.
Ne nézzetek reám undorral,
Csak mert olyanba vagyok szerelmes,
Kibe nem lehetnék. Bár bárki
Bármit mond, szívemnek csak ő kedves.
Visszakacsint még délben a Nyár,
de az éjek deret érlelnek.
Sorban jönnek az emberek már,
fehér sipkát húztak a hegyek.
A klasszikus költők örököseihez
A régi költők tollal írtak
Verseket a papírlapra.
Lassan tudtak haladni csak,
S egy vers sem volt összecsapva.
Félek, kérlek, segíts,
Nem bírom már egyedül.
Szeretetre kényszeríts,
Míg testem megfeketül.
Pygmalion és Galateia
Szunnyad a test, de a lélek álmodik éppen.
Fest. Kaleidoszkópján át milyen neki művészi kép?
Pazar, örvénylő szelet beillesztve többféleképpen.
Olvasd hát, ecset merülve szivárványba lép...
Az első versek ősember-torokból...
Az első versek ősember-torokból
ha fel-feltörtek olykor, az is lehet,
bár hangok voltak csak, csupasz magukban
túlszárnyalhattak mai verseket.