Versek a művészetről
Néhány lopott pillanat,
míg Presser keze a billentyűkön szaladt,
aztán elhalt a hang...
Poétalelkem fénypászmákkal ébredezik,
kóbor szellemek rímeket ígérnek,
szellemekkel álmodó éjszaka érkezik,
s a gondolatok ágyamban elférnek
Ködben úszik a templom harangja.
Minden embernek hangja akkor a leghangosabb,
mikor a legrangosabb helyzetből kifelé
nem hallatszik mások haragja.
Ha idegen szavaknak furcsa bokra
Ha idegen szavaknak furcsa bokra
Buján kinő a szíveden,
Ha könyörtelen indás tekergésük
Megfojtja majdnem nyelvedet,
Legyél megszállott aranyásó!
Egy gondolat bánt engemet
Kijöttem a rétre, ahol a város zajától elvétve
A távoli a csendbe menekültem
Halk dobpergés,
távolból vitorlázó dallam,
hangjegyek bárkáiból
magasba lobbanó
képzelet-kották
metamorfózisa,
sokasodó hangszerek
erősödő hangja...
Álmok varázsát hordozza a szívem,
Lelkem a nyár bűvös kényében fürdik,
Lírikus hangulatban tollam izzik,
Gondolatokkal együtt száll képzetem.
Dunánál páradús június,
Csacska szél, lovak, sár,
Sorok közt habzik ladikunk,
Nem ugrik akadályokat már
Sötétségben küzdve, álmokat hajszolva,
beszéd helyett cselekvésre hangolva,
kétség, magány ellen harcolva,
arcra elszánt mosolyt rajzolva.
Mi közöm hozzád, kritizált világ?
Mi közöm hozzád, kritizált világ?
Hogyha egyikünkben sincsen változás,
akkor sincsen itten maradás - fogás
sincsen rajtam, enyémek nem hibák -
...Fűszerezd ajkaidat.
Bújj némán ágyadba,
S csókkal takarom be homlokodat.
Sok gondolat van bennem,
Nehéz is versbe szednem.
Mert két én, két ember lettem,
Éjjelente drag-gé változik át testem.
Rút igazság volna,
Hogy a lapokra vetett
Ezer szónak is
Párja és hiánya
A papír és a toll?
Az égre csillagot illeszt a szó,
Tejutat varázsol egy fakó,
Mézeskalácsházban ül egy anyó,
Az életben bűvös való.
Mint kivágott fának törzse mentén
Feltörekszik élni ezernyi sarj,
Úgy éled a holtnak hitt költészet,
Mert míg dobban a szív, zendül a dal.