Versek a művészetről
Hajnali mámor - kísérleti versfoszlányok
Torkom száraz és hideg szél árját nyeli.
Ezüst hegyek higanyfolyói tükröződnek
szemeimben. Nyelvem, mint fullánk, tapad
szájpadlásomra, majd akár egy kés
fogaim húságyát kínozza.
Mindig tiszta látomás kísér minden álmon át,
e találkozás rég túlnőtt azon, hogy puszta fellángolás
lehetett voln`, mégis úgy viseled titkaid fátyolát,
mintha kétségbe vonnád a lélekvándorlást.
Délután van, szépre vágyva, boldogan
Kedvenc zenecsatornámra kapcsoltam.
Rómeó és Júlia van adásban,
Hangversenyként szól most a zenedráma.
Több száz szó és gondolat,
Várja még a keretet,
Fejemben már rongyosak,
Lassan jutnak szerephez.
Elképesztő életérzés,
Tűz, szapora levegővét.
Reflektor alatt szabadon.
Örök próba önmagadon.
Vihar jár a nagyvárosban,
Csalogányok áznak-fáznak,
Nem zendül taps, mióta
Otthagyták a színházat.
Megyek az éjszakában, megyek előre,
miközben sok gondolat járkál a fejemben.
Mint madárnak fészekrakás,
pataknak völgy, póknak a háló,
gondolatnak a hallgatás,
épül a vers, a szó-istálló.
Próbálkoztam már leírni a Zenét,
De nem találtam reá szót, mi elég.
Mit is jelent számomra e zűrös világban,
Kimondhatatlan érzések - megfoghatatlan!
Egykor a jó sorsom Halasra vezérelt,
hol idestova már ötven éve élek
a kezdetektől, mely ez ideig eltelt,
nem győzöm csodálni e becses értéket!
Amikor egy régi vers előkerül a fiókból...
Te mélység rémes démona
Tüphón és Ekhidna fia
Alvilág jártának őre
Kit Hádész szelídített meg
Még nem volt több mint patakcsobogás,
Kicsiny fióka, első szárnycsapás,
Halk neszezés hullt levelek között,
Napfény-játék a víztükör fölött.
Mai nap sétáltam Budapesten,
a központi, ötödik kerületben.
Nyüzsgő, hangos Ferenciek tere,
mely a Deáktól nincsen messze.
Ma bús magányomban elővettem
egy nagyra becsült költő írásait,
ő azt mondta, hogy mindennek
"csak a visszáját látjuk itt", hogy a test
elhasználva olyan, akár egy viharvert köpönyeg,
s ez "a világ is csak egy Isten-szőtte szőnyeg".