Versek a művészetről
Csak az elme képes hálózatát
feltárni, kusza önnön rajzolatát
impulzusai cikázva
együtt gondolattá válva
adja ki ráismerő öntudatát!
...
Isten adta szerelemmel szeretem,
érte még mindig megveszem.
Évek múltak nélküle,
éreztem, hogy szívem egy darabja
kiszakadt, hol lehet?
alias Széchenyi 2020
Már e bezártságot bizony én nehezen viselem, hisz
szóváltásba szegődnöm anyámmal ezért nekem így mu-
Fogom tollam kezemben,
surrannak a képek előttem.
Elmélkedve nézek a lapra,
tollam írja az életutat.
Szép versekbe öltözöm ma én be.
Öntenék szemerkélő rímeket
mondatfüzér barokk özönébe,
s szőnék szóból gótikus íveket...
Nap mint nap vizes zokniban járom a világot,
Vizes, fekete zokni, amire ráömlött a három
Hete szépen fogyó, kékre színezett nedv,
Amivel festek eget, szabad egeket, szabad, kék egeket.
Felvettél egy kazettát
Kemény fémzenét
Nem elég, hogy szereted
Érezd rezgését
fel akartam menni a hegyre
mindjárt a legmeredekebbre
és nem ám csak úgy a feléig
hanem egyből a tetejéig
Nem akarat dolga költőnek lenni,
a költő a költészet eszköze.
Se környezethez, se neveltetéshez,
se leszármazáshoz nincs köze.
a világnak megtiltani nem lehet
pedig morgolódom a szavakkal
egyenként szaggatja a fejeket
retteg a milliárdos a javakkal
miféle parancsolat hajtja őket...
Talán lehet az, aki költő,
Szép szavakat egymásba öltő,
Ám célja engesztelhetetlen,
Lebírni kíván lehetetlent.
Fura helyeken
Születnek meg bennem a szavak.
Mint egypetéjű ikrek,
Kik egyszerre szépek s fájdalmasak.