Versek a művészetről
látszom még
közelebb viszem
az ismeretlen
képet: csontvázom
átlátszón
lép a sötétben
el messzire -...
A megjelent versek olyanok mint egy felnőtt gyermek,
akinek a kezét féltő szeretettel elengedted.
Még félszemmel figyeled, de már érzed,
nemcsak a tiéd, elkezdte önálló, felnőtt életét.
A koncert kezdődjön Mozart-szonátával,
az á-moll pont jó lesz, úgy gondolom.
És minthogy úgy tűnik, ma ez jó alkalom,
zongoraestem végén nem küzdök ráadással.
Gyerekkoromban szívemben
"A csendes Karácsony" volt,
Szép volt, ahogy anyukám,
apukám rokonait felkerestük.
Hittan után a hajlott hátú, idős
hazakísért, hogy ne féljünk.
A medence mélyülő tükrében
Tengerkék s türkiz színével
A Paradicsom arcképe mosolyog.
Félrerakom fáradt lantom,
nem halljátok többé hangom,
sűrűbb lett a közöny rácsa,
nincs gyógyszavam ideákra.
Talán-költő voltam hajdan, mikor a bánat átölelt,
A művész véna kimúlt, de az állapot maradt stabil,
Bennem az elveszettség kényelmes otthonra lelt,
Emiatt a letargia soha nem volt még ilyen steril!
Festő vagy, és nem Goethe,
ha kedved tartja, ülj a kőre,
piktor lelke szabadon száll,
arcán leledz kecskeszakáll.
...
bájosan, titkosan, melyen ember nevet.
Néha, mikor rápillant szobor termetére,
deréktájon ékeskedő furcsa termetére.
Csak játszom én a színekkel.
Olykor fehéren a feketével.
Szivárványnak minden színével.
A lelkemnek csobogó ízével.
Megemlékezés az egy szótagos és ragrímekről
Megszülettem, látod, én is élek,
Hadjáratod ellenem nem értem.
"S a szép világ bűbája téged
Többé nem érdekel?" (Arany János: A dalnok búja)
hanggal festve - színes szavakkal játszom
Felbaktatott büszkén a nap...