Versek a munkáról
Korán érkezem, mert érkezni kell.
A fáradtságomra senki sem felel,
"Miért nem aludtál?" szól a segítő felelet,
Miközben ki sem bírom nyitni a szememet.
Akartam,
S akarom most is talán,
Mennem kell
Egy átvirrasztott éjszakán,
S most is, de feladom,
Mennem kell,
S magamat megadom.
Unom.
Már nagyon unom.
Mondd, mikor lesz vége?
Mikor nem kell tettetnem, hogy érdekel?
Bús szívem, ó, vidámodjál,
Istenedről gondolkodjál.
Hűségéről, irgalmáról,
Hozzánk való jóvoltáról.
Pirkadatkor az ébredő napsugár
merészen betekint az ablakon,
hol a kávé illata, mint a futár,
a számlák közt kering az asztalon.
Vége van a heverőm kényelmének,
minden éjszakai tevékenységnek.
Csörög ugyanis reggel az óra,
mert megint vár engem a munka.
Embernek születni, s embernek maradni,
Emberek egyre többször fogják tagadni!
Cipőd talpa alatt óriási akadály,
lépés közben körbevesz a félhomály,
mégis honnan került oda?
Nem kérted, egyszerűen kényszerítve kaptad,
de mégis csak szépen, szótlanul hagytad,
mindvégig magadat adtad?
Budakeszi határában létezik egy intézet,
Amit első munkahelyül a sors nekem intézett.
Diplomámat kézhez kapva gyógyítani vágytam,
Gyógytornászként eljött a nap, amit nagyon vártam.
Munka után utazik, hazamegy.
Eltelt a nap, már megint egy.
Eszik valamit, tele a has,
Ugyanaz a szar. Ugyanaz.
avagy én hogy látom a szenet
Évmilliók nyugalmát
őrzi a Föld, nem adja
kincsét ingyen a bánya,
az üledék ereje
ráfekszik a roppanva
reccsenő gerendákra.