Versek a munkáról
Budakeszi határában létezik egy intézet,
Amit első munkahelyül a sors nekem intézett.
Diplomámat kézhez kapva gyógyítani vágytam,
Gyógytornászként eljött a nap, amit nagyon vártam.
Munka után utazik, hazamegy.
Eltelt a nap, már megint egy.
Eszik valamit, tele a has,
Ugyanaz a szar. Ugyanaz.
avagy én hogy látom a szenet
Évmilliók nyugalmát
őrzi a Föld, nem adja
kincsét ingyen a bánya,
az üledék ereje
ráfekszik a roppanva
reccsenő gerendákra.
Avagy nem minden arany, ami fénylik
Mikor a szemedbe
Nézek,
Mosolyom őszinte
Érdek.
Szilva csillog éken, kéken
pislákoló, pír napsütésben.
Ring ragyogó, briliáns nyakéke,
a föld ékszerének szebbik kékje.
Természet bőkezű, hálás ajándéka,
szedték kosárkába, gyűlt a portéka.
Almafa alatt egy gyönyörű kis lányka,
örömében, látszik, tátva van csöpp szája,
szemei nevetnek a piros alma láttán,
meg is kapaszkodik az egyik fa ágán.
Ha van benned lelkesedés, és nyitott vagy az újra,
Lakik benned hit, s hittel lépsz az útra,
Van, aki tudja, hogy meg tudod csinálni,
Szíved válaszát elméddel tudod írni...
Van egy nagy kertünk,
Sok nap süt... köröttünk,
Fákat... telepítettünk.
Ez a Fecske nem megy léggyel,
Hanem inkább keverékkel.
Benzinhez olajt keverni,
Harmincháromhoz egy deci.
A kezeimet nézegetem, mennyi emlékkel van tele,
volt, kit simogattam, mást meg arcul csaptam vele.
Kemény munka miatt régen bütyök lett pár helyen,
most meg, mint egy orvosé, sima, mint a selyem.
Már csak pár hét, és talán szabadulok,
Bíbor alkonyon az éjszakába nem, többé nem indulok.
Pár hét, és többet nem idegeskedek,
Hogy az ostoba a kormánnyal a kezében elalszik mellettem, nem rettegek.
Akár a tejúton,
Siklok fényesen.
A parkban kutyáját futtató hölgy
Mosolyog rám édesen.
Avagy egy ötcsillagos vers
Ha van egy olyan álmod...
Dértől fagyott ablakon át dühöngenek
Mocskai
A hangzavarnak, akár ravaszt húzott Desert, riaszt fel.
S csapódnak le asztalon a kimerültség
Roncsai,
Nyúzott arcom pasztellszerű, hajnal 6-kor mosom meg.