Versek a munkáról
Egyetlen örömöd
süket fülekre talál,
táblán húzod körmöd,
tanítani agyhalál.
Értekezlet,
Szóból kazlat
Hord össze a nép,
Mutassa, elméje ép
S mily okos,
Lelkesedése hány fokos,
S közben tényeket feledve...
Harag s hála kéz a kézben
gondolatként lel összhangot,
gondolatból szavak lesznek,
majd súlyos, fájó szívhangok...
Dermedve hagyja a múlást,
Mi mozdíthatatlan. És lásd,
Rég oly sok anyag futotta át,
Kattogott a gépkar, dolgozott a lapát,
Annyi értékes anyag ment be, míg
Salakanyag alig jött ki.
Koravén vagyok, én tudom
Koravén vagyok, én tudom,
Fiatalság, bolondság, unom.
Jöjjön a munka, a nagybetűs élet,
Amit mívelek, amíg csak élek.
Reggel útra kelnek, két keréken járnak,
néhány méterenként ezerszer leszállnak.
A vaskos ruházat csak lassítja őket,
nem veszik igénybe az ebédidőket.
Kezdem jobban érezni magam,
ez már majdnem semmilyen.
Ki kéne lépni a zuhany alól,
de az elpazarolt literek nem férnek el
lelkiismeretem serpenyőjében.
Raktár királyai: a targoncások,
az árukat száguldva hordjátok.
Munkahelyemhez
1. Kapcsolatunk töretlen
már több, mint 6 éve.
Néha rossz, néha jó veled,
de kitartok melletted.
Vár ránk a bűvös hetes,
remélem, veled lehetek.
Táncol az idegen,
számodra idegen,
panasza árad,
szája nem fárad,
verbálisan lopja
energiádat.
Ha megvettél valamit,
hát csodát ne várj...
Egyszer mindenkinél betelik a pohár.
Csillogó áruk, jaj, de szépek!
Agytorna és önmagával Vívó Egylet
nem hagyja hétköznapja gondjait másra,
a felszínen mélyül csak el bennük,
s mindennek a közepén lép a pástra;
fáradtan, igaz, de nyílt sisakkal,
hiszen saját magát ki nem kerülheti.
Éjszaka van nappal, hűvös, csillagtalan.
A fehér bot ében, s álmon járok ébren,
megbotlok-felkelek: tízezer alakban
nem látom önmagam a lelkem tükrében.
Izzó napsugarak húzzák le az éj fekete takaróját,
Lassan szétfoszlik az álom.
Nem látlak már,
Csak egy nehéz, homályos gondolat lebeg körül.
Gyermekkori képek
Leszállt az alkony.
Csend van.
Halkan mélázva
Magamban gondolkodom.