Versek a munkáról
Fürge tollamról elkopnak a szavak,
ásót, kapát fog kérgesedő kezem.
Itt vagy, szent Tavasz, én megálmodtalak,
rég várt varázslat, most dolgomat teszem!
A malterral együtt dobom a falra a szóvirágot!
Léccel dombot, ragot, szótagot egyengetek.
Bársonypuha arca,
Piros smink rajta,
Szép, fekete haja
Mindig rendbe rakva.
Én Istenem, Jó Istenem!
Nem tudom, mitévő legyek!
Hitem e világban mit sem ér,
Mert hitemért nem jár kenyér.
Őszülő hajjal, vén fejjel
jöttem egy éve közétek,
mind gyermekim lehetnétek.
Minden napra jut egy-egy feladat
Vagy mindennapos házimunka.
Amikor nincs, akkor még van,
Amikor van, akkor már nincs.
Meg sem hallott, néma hang,
Akkor volt, mára neve sincs.
Mint korcs kutya küszöbön szűköl,
Újat-jobbat hiába vár,
Így él nap-nap az igás,
Egyre csak hiába küszköd`.
Vastalicskán érkezek,
Sárkányfinggal hegesztek.
Ahol kellek, vagyok én,
Pinka parton Hun legény.
Megsérült a toll, nem ír szépen,
hibába mondják, hogy nagy lettem,
mert nem hiszem, és úgy sem hiszem,
kicsi vagyok - fel sem nőttem.
Híres volt a mesemondó,
ki tévében a bemondó.
A meséje szólt a szívhez,
eljutott az minden címhez.
Ködbe veszett életed éled,
szürkeségén át nem üt fényed.
Fájó kezeid zsebre dugod,
mellyel másnak a terhét hordod.
Távol csaholnak a kutyák,
harang mélyet mozdul,
est szövi sötét leplét,
cicánk egérrel viháncol.
Ennyi.
Kicsit besokalltam.
Monoton: mindig kedvesnek lenni.
Próbáltam, sokáig tűrtem minden bántó szót.
Halkan suhanunk
hajnali utakon,
elhagyva az alvó várost.