Versek a munkáról
...biztonságunk érdekében
kihirdette a vészhelyzetet.
Megindult a magyar nemzet,
mindent visz, mint a piros hetes.
Ropánt gyalu ajándéka, göndör szíjács hull alá,
cinkelt csapban fűrész harap, égő fa vál hamuvá,
fenyőgyantaillat lengi kicsi műhely melegét,
megmunkált csapfészek befogadja csapolt szerelmét.
Új szelek fújnak, ami elrepít engem,
Sodor magával az utamon,
Hogy megnyugodjon a lelkem.
Márkushegyi akna emlékére
...Csak hűlt helye van, begyógyultak már a sebek.
Nem hangzik fel a műszakra a hívó kürt,
Az erőmű kéménye hidegen integet.
Egy napon megfertőzött a kötelesség;
Rút és kitartó bestia.
Rávett, hogy vidáman és önként
Legyek egy cégnek vacsora.
A hely egy távoli világ,
Fű sem nő, nemhogy virág.
Nem teremtetett semmi,
Nem szól soha senki.
Életem legszebb napja volt,
Ez a hivatás rám találhatott.
Embertársaimon segíteni,
Így jobb emberré válni.
Kulcs fordul a zárban, a villany kattan,
A vén rádió recsegve megszólal,
Az első munkás lép be lassan, halkan,
Feje tele még az otthoniakkal.
És Isten már megada` a siker,
És lény már éli, öröm.
Búja hamar csendes
S váltja életöröm.
"Ab equis ad asinos"
Görgős ajtók kaparják gyenge elmém,
kettéhasad lassan mély karcok mentén,
másképpen indult minden az elején.
Érdi erdőn
Ede erdész
Érted ered.
Erdészházban Ernő
Ereklyén ereszkedik,
Eldalolja: ebédszünet!
Te látod őt?
Lelke van és érez.
A ruhája, bár piszkos,
Tekintete fáradt,
De tudja, mit miért tesz.
Az évnek első verse vajon mi lehetne?
Amit a poet közössége megismerne.
Van egy munkálkodó kezében kis itóka,
mondhatnám neki, szióka mióka.
Az úton voltak végig zöld füvek,
az iskolában biztos sok hetesek.
Simon Mártontól tanult villámköltészet apropóján
Én tanár vagyok. Hagyományos tanár.
A magamfajta,
ha nem hagyja ott a pályát, akkor sikeres,
legalábbis ezt állítják többen.