Versek a munkáról
Kedves kenyerünk, Te áldott Mindennapi,
ínségben élet vagy, leszel még holnap is.
Esti imáinkba foglaljuk a neved,
kenyérből hiányunk többé már ne legyen.
Kombájn fordul a földön,
Gólya lép oda rögtön.
Gerlék hadba verődnek,
Hulló magnak örülnek.
Hát elhagytam a Céget.
Nem a hajó kapott léket.
Nem bírtam a tengeren
Hánykolódni "betegen".
Helyi valóság
Születik a szándék,
nincs sehol a tett,
elképzelés sincsen,
terv sem született.
Villant a valótlan, tudd,
hogy nem csalódtam.
Reggel van, kinyitom a szemem,
Madárcsicsergés hallatszik a lombok közül.
Elhagyott sínpárok végén
omladozó gyárak ásítanak,
porlad a múlt a düledező falak alatt.
Az utolsó váltón már nem
riszál egy utolsót
az első hajnali munkásvonat,
a félszárnyú ipari kapu
néha még nyikkan...
A felszínességből fakadó dolgok mögé bújó
sok kicsi, apró, lényegtelen, lélektelen embrió,
akik a gazdaszervezetben szervezetten
a fentebb jutásért eladnák a saját édesanyjukat.
Rád emlékezem
Mindig adni akartam... ügyetlenül,
és hallgattam zavartan: mit tettem?
Megkurtítottam életedet, mert
hittem létedet és elfogadtam
mindent, amit adtál nekem,
és te osztottad sietve, hevesen
két kézzel életed, mintha
olyan sok lett volna belőle...
Nem hiszem el, hogy nem
hiszed el, amit mondok...
A tökéletesség csak egy múló állapot.
Egyszer fent, s egyszer lent,
Most éppen fent vagyok,
De meddig környékez ez a fenséges állapot?
Pedagógus napon
A Napom még szebben,
Szememtől is ragyog.
Verejték folyt ráncmedrében gyűrött homlokomon,
míg időt loptam, mint veteműlt - ez büntetésem.