Versek a munkáról
Épület avatására
Régmúlt kövekből építünk jelent,
Az álmok valóra válnak,
A gondolat a jövő számára teremt
Egy fontos helyszínt a mának.
Maradok vesztes,
Maradok ember,
Aki fél, élni nem mer.
Tükörbe félve nézel,
Ökölbe szorított kézzel.
Folyton az megy a fejedben,
Hagyd abba, azonnal fejezd be!
Dagasztom a tésztát, izzik a kemence,
jár még egy kis vaj a reggeli lepénybe.
Én csak egy kitermelt anyag vagyok
Én csak egy kitermelt anyag vagyok,
Húszéves múltam, és becsapott
Az állam ügyesen, ahogy tudott.
Ezért is vagyok ilyen unott.
Még ma is átélem őszi reggeleken,
oly kedves emlék lett énnékem.
Óh, áldott, emberi vasszerkezet!
Tán örüljek, hogy részesed lehetek?
Pilla-szárny lebeg előttem,
Szemem mozdulata egyre nehezebb.
Lassan távolodik a moraj,
A hangok lomhán egy mederbe folynak.
Csendes magányában
szürkévé váló némasággal.
Néha felhalló morajlással
halvány fény szűrődik a szobába.
Vajon mi az értelme annak,
hogy mindenki mindent megkaphat?
Csak a pénz beszél, azt mondják,
S ha kapsz egy keveset, elveszi a Kormány.
Toltad már eleget
mások szekerét,
tolja most már más,
neked ebből elég.
Pöfögnek a kombájnok,
rajtuk ül a sok bajnok,
ellenfél a búzaföld,
aranysárga, már nem zöld.
Fájront
Zúgnak-zakatolnak a gépek,
termelik a nyereséget.
Csipogásra ébredsz
hagymázas álmaidból
kialvatlanul, kábán,
verejtékben úszva felugrasz.
Mikor lesz vége?
Mondd, mikor lesz ennek vége már?
Rád mindig csak a nehéz munka vár?
Lassan véget ér a hosszú, forró nyár.
Az idő is halad és őszbe fordul már.
Ó, mesés, nagy Anglia,
A Brit királynő öreg otthona.
Te öregúr, Te veterán,
Ki már túl vagy millió csatán.
Te vegyes népű sziget,
Hol mindenki illedelmes.