Versek a munkáról
Őszidőnek kellős közepén
odaértem a szüretnek végén,
csüngtek fürtön még szemek,
hát így még én is szüretelek.
Hamuszínű ködben bámulom a rohanó embereket,
ahogy sietnek a hajnali félhomályban útjukon,
zebra mellett gőzös csatornákban a riadt egereket,
dudálásra ébredő arcokat, miként unottan bámulnak ki a buszon.
Volánbusz, Volánbusz,
Te istencsapása,
Merre jársz így reggel,
Hajnal hasadtába`?
Szőlőültetés
Egyszer egy szegény legény
kapájával kertjébe indul.
Munkától fáradt kezével
egy szőlőtőkéért nyúl.
Korán érkezem, mert érkezni kell.
A fáradtságomra senki sem felel,
"Miért nem aludtál?" szól a segítő felelet,
Miközben ki sem bírom nyitni a szememet.
Akartam,
S akarom most is talán,
Mennem kell
Egy átvirrasztott éjszakán,
S most is, de feladom,
Mennem kell,
S magamat megadom.
Unom.
Már nagyon unom.
Mondd, mikor lesz vége?
Mikor nem kell tettetnem, hogy érdekel?
Bús szívem, ó, vidámodjál,
Istenedről gondolkodjál.
Hűségéről, irgalmáról,
Hozzánk való jóvoltáról.
Pirkadatkor az ébredő napsugár
merészen betekint az ablakon,
hol a kávé illata, mint a futár,
a számlák közt kering az asztalon.
Vége van a heverőm kényelmének,
minden éjszakai tevékenységnek.
Csörög ugyanis reggel az óra,
mert megint vár engem a munka.
Embernek születni, s embernek maradni,
Emberek egyre többször fogják tagadni!