Versek a munkáról
Sok hosszú év után
Magam mögött
Hagytam régi munkám
S a helyet, hol ifjúságom
Évei eljártak felettem.
Úgy élhetek már, kiabálok, mint kofa:
Költeményt 69 forintér, nosza,
Szeretetből, szánalomból.
Ha már az élet benne van,
törődsz vele minduntalan:
szüret után hosszú szünet,
elburjánozni engeded.
Gondolatok sötét műhelyében küzdök...
Bennem él a vágy, hogy kifejezzem magam,
az, hogy legyen minden érzésemre szavam.
Úgy mesélek,
ahogy élek,
egyszer mondta -
ki-gondolta
jó és rossz van -
huzavona
az emberért,
de embert ért...
Ha gondozatlan kertbe hull a gyom,
Elpusztul az ültetett virág;
Ha nem ápolod gyümölcsfáidat,
Egyik sem fog emlékezni rád.
Kiáltod: "Ne szállj ki!"
A szembe-széltől a kiáltás nem hallik.
Tétova léptekkel közelítve:
"Megsérülhetsz, ne szállj ki!"
Dante vagy a metróvezető pokla
Kóboroltál, de megpihenni térsz
Az utad lent véget nem ér
De nem a halál sodor le a mélybe
A munkád visz le a sötétségbe.
Valamikor, régen történt, úgy 25 éve,
két személy lépett egy munkahelyre.
Szóltál, kuli?
Te vagy a hibás!
Tágulj, te senki,
úgyis lesz más!
Ami idén a nyárból nekem jut,
Munka, feszültség nehezen fut.
Kikúszik az idő az ujjaim közül,
Szikrázó nap! Ablakon keresztül.
Meglehet,
Elfelejtve, mintha nem volna
Kérdezve, majd néma nem szólna.
Elküldve magát, hitét megalázva,
Értékét tovább adva, meggyalázva
Amikor végére érsz
Egy izgalmas könyvnek,
Utolsó sorai a történetnek
Betöltődnek,
A cselekményszál rég indult tova,
Melyet több fejezeten át írt
Az idő vasfoga.
Elmerengve életen
Keseregve éveken
Magában elveszve
Zokogva szenvedve