Versek a mosolyról
Elvonult a télnek fagy-hidege,
megjött már a tavasz lehelete,
esőt öntöz az ég a földekre,
víztükörben úszik az ég szeme.
Négyre beszéltük meg, hogy találkozunk.
Már elmúlt fél öt, és én várakoztam.
Mire megvénülök,
visszafogyok végre
ifjonti ruhámba.
Valami nagy-nagy verset kéne írni,
hogy csodálkoznának az emberek.
Ó, csak valós lenne bár, és nem csupán
egy álom, hogy lenne egy igazi
játszótárs barátom! Incselkednénk
éjjel-nappal, mint a víz a tűzzel,
és nem lenne az sem nagy baj,
ha megégetne hévvel.
Jaguár a kocsim, Puma a nadrágom.
Elverem pénzemet, még sincs semmi károm.
Apámnak vagyona soha el nem apad.
Biztosítja nekem az életszínvonalat.
Csípős kedvében a szúnyog
Harap, mint egy képzett buldog.
Itala a piros vérem,
Vérszegény vagyok már régen.
Vagány vagyok, mondják sokan,
attól függ, hogy mit gondolnak,
csúcs szuper már nem lehetek,
bevállalós azért lettem.
Ne nevettess! Vagy hát mégis,
kacagjon ránk még az ég is!
Derüljön fel a világunk,
ez az, mire régen vágyunk!
Képzelgés virtuális ne "légy-ott"-ra
Kicsit depis a csaj - mondta a Szerelem,
- de nem lesz semmi baj, én meg-Szerelem,
mondja Ő, a nagy Ő, kivel lelkem útvesztőiből
egyen... már összefutottam egyszer, réges-régen...
A pilótakekszek őrült kamikazeként
repülnek a számba,
majd lenyelem az isteni kazánba,
gyomrom mélyére azokat.
Töredék apónak gipszben van a lába,
megszédül magától, folyton elesik.
Ékes, díszes, szép palota.
Minden leánynak ez az álma.
Szőke, barna vagy fekete.
Herceg vigye őt a bálba.