Versek a mosolyról
A mi esténk ez már,
mienk minden mozdulata,
halk, simogató szavaid
pillámra ülnek, nehezülnek.
Kell-e a vágynak a féltés?
Kell-e a násznak az ész?
Mért nehezít meg a kétség,
míg szemed engem igéz?
(A Paradicsomon kívül)
Ádám és Éva
Most aztán mi lesz. Vége a jólétnek.
Hátunk mögött a Paradicsom, előttünk az élet.
Igaz, ruhánk az van, felruházott a Mindenható,
de hogy miből élünk, az nem tudható.
Nem török én nagyra, kicsinek születtem.
Három kiló alatt mérték meg a lelkem,
Ebből a testem volt szerintem a könnyebb.
Mégse hullasd értem hiába a könnyed
Eljárok az iskolába,
tanulok is néha,
jobb volt ám az óvodában,
ott nem voltam léha.
Álmai gyümölcse beérett a Hősnek!
A Betonkolosszus üdén, frissen áll.
Akár a honunk: erős és csillogó.
S milliók torkából a "hajrá! - hajrá!" száll.
Isten a bűnösökhöz
Ó, Egek, ez egy micsoda világ -
bújjatok elő, ne rejtőzzetek tovább.
Én szóltam, és megtiltottam nektek,
szóltam, hogy arról a fáról ne egyetek.
A vágy legyen a neved,
Ne félj, ott leszek veled.
Csókot adj, kire mutatok,
Azt ne mondd, hogy nem akarod.
Hogy van-e kiút a káoszból,
amit magam teremtettem,
nem tudom.
Ezért volt ez egy bátor tettem.
*
Világgá kiáltottam:
szabad vagyok,
aki kimondhatja minden gondolatát! ...
Behajolt a hajnal a konyhaablakon,
bukfencet vetett a Nap az asztallapon.
Fák borultak össze a nyári szélben,
Ruhák ficánkoltak a szekrényben.
Ádám Évához
Ó. Asszony, tudod-e, hogy mit tettél,
én azt érzem, hogy nagyot vétettél.
Az Úr azt kérte, tartsuk magunkat távol,
kerüljük, ne szakítsunk arról a fáról.
Esőcsináló vágyak szállták meg
a felhőtlen ég lelkét,
kóbor szél bámulta
a parton napozó lányokat.
Annyi minden történik manapság,
nyomorba taszíthatnak az akták.
Panelekben a harmadik szinten
drónok kukucskálnak be szerintem.
Bohócok, clown-ok,
pojácák, ripacsok.
Vigyázzatok! Irigylik bájatok.
Ne hagyjátok.