Versek a mosolyról
Kamionparkolóban nemzettek egy borgőzös éjjelen.
Azóta anyámon nevetnek. Vajh, ki az apja a gyereknek?
Felnőttem! Apám megkeresem! Felem magyar, s a másik felem?
Nemzetek táborába megyek, hátha az ősömre lelek.
Két szívdobbanás között, a csend ölében
a napnyugtát nézem, ahogy szoktam,
ennyi az Élet: egy fénylő gömb az égen
fellángol, s szinte máris ellobban,
csak egyetlen csepp az idő tengerében,
hullámot sem vet, ha belecsobban,
de a Végtelen ragyog e cseppnyi fényben,
egy pillanatban is minden ott van.
Kell néha egy mosoly, a mosolyra válasz,
egy apró gesztus is gyakran lehet támasz...
Adél átszőtte életem,
most is úgy érzem, kell nekem.
Ha felfrissít a lenge szél,
az nem lehet más, csak Adél.
Új helyre értem, hol vagyok? Nem tudom,
Vidám törzs ez, de totemüket felrúgom.
Apám az álmok hazudtak nagyot...
tényleg csak egy mátrix az életem
néhány apró anziksz a létemen
mi átsegít hogy kicsit szabad legyek
törjek virtuálisan követ hegyet
Jajistenkém, segíts!
Mindenem elromlott!
Gyönyörű váracskám
ízzé-porrá omlott -
főztöm a papának
régen odaégett,
nagyon odapörkölt
helyett lett csak omlett...
Pillogó szirmon,
pipacsvirágon
pillong a pille,
libben a teste.
Ihletteremtő himnuszom
súgom fül(embe)edbe
Letargiába nem esve,
gondolatom nem elvesztve.
Balogh Doktor berohan,
s hirtelen megtorpan...
Tűnődik, majd felkiált:
- "A fonendoszkópomat nem látták?"
- "Nem láttuk mi egyáltalán."
A kérdés költői volt talán...
Bekötik a fiam fejét
Pici kendő, babos kendő,
júniusban itt az idő!
Nem napszúrás, mégis kemény,
bekötik a fiam fejét!
Lennék cirmos cicád, lennék az egered...
lennék sasmadarad, lennék a verebed!
Csodás az élet, az édes kettes,
s kirándulni hív természet öle,
vad szenvedéllyel indul két lelkes,
elszánt természetjáró ízibe.
I.
Figyelnek mások, szemükbe látok,
Az élet már sok, lelkükben átok,
Hiába mész, ha holnap írsz egy új mesét,
Feltépett sebekkel minek kapnál egy új esélyt.
Nyárasszony lánya vagyok,
fejemen hordom a Napot,
nyár fénye a szememben
az óceán türkizével ragyog.