Versek a mosolyról
Boldogság az, mikor igazán önmagad vagy.
Mikor már semmin sem agyalsz.
Minden félelem elhagy,
S megfelelési vágy nélkül vagy, aki akarsz.
Hogyha volna egy kis fecském,
madárkának becézgetném.
Rózsabogárka ha rebbenne,
gyorsan utána reppenne,
s visszatérve már a földre,
meghívná egy málnaszörpre.
Egy kíváncsi cirmos cica
rejtőzködött a magasba`,
szürke bunda takarásban,
nem talált rá a gazdája.
Írásóra készülődött,
buksi fejek füzet fölött.
Néma csendben írt az osztály,
nem figyelték az én irkám.
Reggel nehezen ébredek,
az ágy még fogja részemet,
álom tartja még két szemet,
és játssza a főszerepet.
A szem nem marad száraz,
ha boldog gyermekkacaj
régmúlt emléket idéz.
Bánat, mi lelket pusztít,
helyet ad a csodának,
titkolt, titkos örömért.
Dunacseppek hullnak az égből,
s eső folyik a híd alatt,
zöld fű rikít a fellegeken,
és madarak szállnak a földfelszín alatt.
Kieszeltem-kimeszeltem ezt a verset
Hopp - kieszeltem s poétikázom
- akarom mondani, amikor
kimeszeltem a fehér deszkát, nos,
megtelt foltocskákkal; egy csupor
tejnek való volt lefölözve... úgyszólván
nem fejték nagy vödörbe.
Én nem vitatom, hogy velem van a baj,
De mit kezdjek a sok elmerokkanttal?
Ha kérdezni sem tud egy felnőtt ember,
A megoldást tőlem hogyan várja el?
Fél a rapperektől a kopasz tik farja,
Szöttyedt, böszme hájak heherésznek rajta;
Sincs egy árva műszál a gatyák közt menőben,
Kincs a szekérnyi tökfej, a szavazat lesőben.
Csipet csapat
verebecske,
csip-csiripel,
jó a kedve.
Cica
Elbújt a cica
a bokor mögé,
szalad Lajoska
Anna elé.
Hogyha lenne verebem,
megmondom én kereken,
lóghatnánk a tereken,
magon élnénk, s perecen
A minap néztem egy nyilatkozatot,
Fiatal írók szájából hangzott el,
Nem kizárólag saját kútfőből szakadt
Ki a gondolat. Privilégium határa
Szélén táncoló közhelygyűjtemény,
De mégis nagy igazságok halmaza,
Amit bárki idézhet. Valójában minden
Valaha vélt vagy kimondott érzés...