Versek a mosolyról
Havas tájkép, szegfűszeges borok,
Boldog gyermekek, zenélő játékok,
Fahéjas almák, karácsonyi illatok,
Melegséget ontó kandallólángok.
Ló és a disznó
Megbetegszik szegény ló,
Állnia is borzasztó,
Gazda hívja orvosát,
Gyógyítsa meg a lovát.
Ez is különleges nap, nem egy átlagos,
Mert ma is felkeltem, Nap ismét rám ragyog.
Örülök: Átaludtam nyugodtan a tegnapot,
Ma is az emberiségnek valamit adhatok,
Amitől talán szebb lesz a holnapom,
Mitől a kalapomat büszkén hordhatom.
álmot hinni
elengedni
körbenézni
megnevetni
lenni lenni
semmi másnak
fanyar ízű
igazságnak...
Egy napon oly szomorú voltam, hogy messze vagy, édes.
Távoli vízen élsz, s távoli vízen jársz...
Ídesanyámnak bánatomat hamar elmondom hát,
Csakhogy már itt állsz, s csókolod édesen szám.
Felhők között, mint fényes csillag,
Vágtázik a két rénszarvas,
Télapónak a lámpása
Világít az éjszakában.
Köszöntelek Titeket!
Sok játékot vigyetek,
édességet még többet,
árassza el a Földet!
Ma jött meg a Télapó,
Nagy szakálla van, fehér, mint a hó,
Szép, piros a ruhája,
Puttonya az ajándékkosara.
Csak a jót kell mindig meglátnod,
Nincsenek már könnyek,
Nincs mit egyszerűen megbánnod.
Benned nincsenek szörnyek.
Télapó nem is kopogtat, lovas szánnal érkezik,
Mivel a gyerekek várták, nyitott ajtó kinyílik.
Mosolyogva köszön, mondja, szervusztok, gyerekek,
Vártatok, sokféle ajándékot hoztam nektek.
Mikulás jő,
de nem rénnel,
mert a zuzmó kiveszőben,
elhozta a repülő.
Reggelnek harangja
Számomra kacagva csalogat.
Forró és várat még,
Kortyolnám, de várok még.
Fehér szakállú öregúr
Piros ruhába öltözött,
Hátán zsákját hordja. Nagy úr,
Dönt a csokoládé fölött.
Hentes ácsorog boltja előtt, támasztja a falat.
Két bés grafit, mint hetyke sólyom, ül füle mögött.
Tessék, urak, amíg csak tart! - szinte kafkai alak,
s a bádog cégér ritmusra nyekken feje fölött.
Nagy bundáját már felvette,
készülődik Télapó.
Közben morog: Szedte-vette,
mikor esik már a hó?!