Versek a mindennapokról
Már ébredezik a lusta nap,
és bontja első sugarát,
az égbe nyújtózva szárnyra kap
és felém nyitja mosolyát.
Minden hajnalban harangszó cseng,
A távoli toronyból... fent.
Fülünkben zúg e gyönyörű hang,
A szél susogása elhallgat.
Hosszú-hosszú évek múltak el!
Gyermekkorom emlékei, mint
Hullámok a tengeren,
Az égbe csapnak fel.
"-Nappal
az Emberek
dolgoznak"
megszakadásig
- Éjjel,
sokan
csetelnek,
hajnal hasadásig...
Néha az élet oly néma,
oly egyszerű és léha.
Néha a zene oly lágy,
s felfokozó vágy.
Az éjszaka angyalai hozzák el neked a békés boldogságot álmaidban,
Teremtsenek szépséget...
Nincs erőm és nincsen kedvem,
Aggodalom van lelkemben.
Hová lett a hétköznapok színe?
Miért nem tér vissza még egy kis időre?
Ülök a vén vadász, lesen,
Hallgatom az erdő csendjét,
Félszemmel az alkonyt lesem,
Nézem a természet rendjét.
tűnt lépteket sóhajt
a nyirkos, korhadt móló
estefelé útja máshová tart
bölcsen hallgat erről a tó
Reggeli harmat,
Kocsisor ballag,
A parton a fák közt,
A sárga nap áttör,
Tekersz.
Fodrozódik a köd
Elhomályosít, és nem látom tőle
gondolatom kusza képeit,
melyeken egymást kergetik,
a szavak és azok ellentétei.
Tudod-e milyen reggel, párás hűvös ködökkel?
S milyen este? Mint az olaj úgy fénylik
a lemenő nap fényében.