Versek a mindennapokról
Egyszerűbb volna földre feküdni
Vagy bús mélységekbe menekülni
Azonnal.
Ami Neked kín és gyötrelem,
Neki az bájital a kezében.
Nincsen megnyert
vagy elvesztett háború!
Csak olyan,
mely életeket maga alá gyúr.
Meglepődve látom,
Hogy láthatatlan szálon
Rángatott ember
Tiltakozni sem mer.
a tükör mögött foncsorhiány szemed.
tőkesúly inog, lehúznak költségek,
fáraszt, hogy háborogsz, szívod véremet,
letenném végre a felelősséget.
Halk, hangos.
Néma, beszédes.
Éber, álmos.
Hol keserű, hol édes.
Nem zöldül fű, nem nyílik virág...
Fájó, véres vihar süvít mellettünk.
Ahol ínséges napok, füst remegtet,
tengernyi baj és bánat keseregtet.
Ahol nem zöldül fű, nem nyílik virág,
helyette kiégett föld és vértócsák.
Nagyon rövid nappalok s iszonyatosan hosszú éjszakák,
Ez nekem a minden és legnagyobb félelmem az életemben:
Lemegy a Nap, s feljön a Hold, vele együtt minden rosszaság,
Éjszaka van, sötét... A rossz hangok a fejemben egyre élesebbek.
Keresve vagyok, de nem én kellek,
csak valami tőlem vagy belőlem.
Nem azért, mert nem hallanak felőlem,
nem, hanem mert kell, de nem én kellek.
Csillagok közt teliholdas éjszaka
Virrasztasz hat rád az éj szava
Tejútrendszeren Göncölszekér robog lelkesen
Lámpás alatt öregúr mosolyog rád kedvesen...
Találj nagyobb hatalmat
Úgy hogy nem vágyódsz más után
Zengeted a falakat
Ólomharangot kongat az elmúlás
Az égbe vésték ezerszer
Felettünk üvöltve vágyódik
Hiába bolyongtál nemegyszer
A táplálék szétszóródik...
...Pókháló szövődik fejemben mely meseszépen szálló
Ténfergés a mindennapokban...
Még mindig a magasban álltam,
egy hegytetőn kitárt karral.
Tegnap még sasként szálltam,
már az ég alatt sötétebb a nappal.