Versek a mindennapokról
Gondolatok szárnyán szállok,
Értelmezem a világot,
Közben szavakat formálok.
Könnyűket és nehezeket.
Mik átszövik életemet.
A múlt, mint nagy sziklafal, a tényeket őrzi rég,
Meg a régmúlt történéseit nagyon védi még...
A múlt orma csak fel, olyan nagyon magasba tör,
Kutakodás közben a saját magányom gyötör...
Ufók szállítják az ételt Magyarországra
Minden reggel felkelek.
Kapumban ételt lelek.
Nem látom, hogy ki hozta,
kampómra akasztotta.
Szeretem a reggelt, ahogy ülök,
A fényjáték kápráztat,
Hol árnyék, hol a nap sugara csillan
Egy-egy pillanatban,
De szeretem az estét is,
Mikor a nap nyugovóra tér.
Érzéseim elárasztják énem,
Rendre jön a bánat és öröm.
Adalékként fedi le a testem,
A rossz kínoz, a jót köszönöm.
Most voltam itt, most, 27 éve,
Most, mikor hittem, most, mikor nem,
Most voltam, lettem tűnődő rendben,
Most puha avarrá érlelt a föld.
oly hervasztó a bonbonos doboz,
ha nincs benne már a fele sem,
a sztaniol buja titkokat tokoz,
az utolsó szemet keresem.
Sötét az éjszaka, alszik a fény,
Ágakat álmában ringat a szél.
Suttog a holdnak a nyárfalevél,
Kátyúba ragadt a Göncölszekér.
A csillagos ég martalékává válnak lelkivilágom magányos foszlányai,
Azok a pillanatok, melyek oly gyorsan elillanók, teszi szebbé a rövid pillanatot.
Itt a reggel, kávé két cukorral
- a fűben előttem futrinka szalad -
a nap mára is meleget forral,
eshetne már, az se baj, ha szakad!
Az én XXI. századom...
Küzdök
a magányommal vagy épp mással,
az ébrenléttel, az elalvással.
A sok munkával, vagy ha nincsen,
- mert már ingyen semmi sincsen.
Sokszor mondjuk, rossz e világ,
mert bele nem gondolunk,
mert bele nem gondolunk, hogy
ez a világ mi vagyunk.
Aztán majd elrohan a vágy,
nem marad semmid,
csak vándorboton a sár,
és egyre vastagszik.