Versek a mindennapokról
Őszinte szavak a genderizmusról
Nyelvünk ebben is igazságot oszt,
nemmel bíró jelzőként nemest vonz...
Remegek, hogy lesz majd,
Magam megmutatni félek...
Sok ezer kétség hajt,
Sikerekért reménykednem vétek?
Beránt az ősz egy nagy gödörbe.
Vergődöm csak a kandalló előtt,
lelkem szűköl már nem törődve
semmivel, amíg nyálkás háztetők
néznek vissza rá, az ablak mögött
látens rettenet lappang, elmenők
kacaja visszhangzik, falak között...
Ma már minden idegszálával csömörlik,
önmagába korcsosul az Ember,
mint fejlődési lánc hivatalosnak hívott trónörököse;
hétköznapok megőrlő malomkerekeiben
ki lehet még élő, s ki az áldozat?
Fél,
faló,
felfal
és felél,
felfal a lé,
feléled a lét,
de féled a létet,
nem éled a napot...
Kártyavár lettem... össze fogok dőlni,
hősi halott leszek én, akit szíven fognak lőni.
Csatatérré váltam, egyre több az elesett,
elfogyunk szép lassan... elmegyünk csendesen.
Segítségem nincs... így hogy mentsek meg mindenkit?
Hívnék én már bárkit, de lassan nincsen kit.
Emberség egy csodálatos dolog, de van, hogy valaki az emberek miatt zokog.
Szeretnék élni a régi időkben akár fiatalon, akár idősen.
Tapasztalni, milyen is volt az élet akkor, mikor nem nézett le senkit a hátsó padsor.
Mindenki örült a másik sikerének, most meg olyanok vagytok, mint akit kicseréltek.
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
Csepp, csepp, cseppre csepp...
Gyermekeknek
Csepp, csepp, cseppre csepp,
csendes eső eseget.
Emlék,
A lélek furcsa zárja,
Emlék,
Mely a lelkem körbezárja.
ma el kéne menni
és nem nézni vissza
ha ajkad testemből...
Surranó vírus
a maszkírozott képe -
maszkba kényszerült
Halk mozdulat...
nem kellenek mondatok,
sem szavak.
Néha vigasztal, máskor altat,
van, mikor köszönetet mond vagy felzaklat.
Valami baj van a világgal!
A szeretetből benne
egyre több hiány van.
Mindenki hajtott fővel szalad,
miközben szeme a kijelzőre tapad.
zizeg az ablakpárkány
csendes eső szitál
az ősz halk neszei
augusztust jelez