Versek a mindennapokról
csak úgy, mindenféle
légy zümmögése
is - döbbenet csendjében -
fülsiketítő
Feltűnik halovány lényed,
Derengve átvágsz a rendben.
Bámulom fátyolos fényed,
Rám villansz törtfehér trendben.
Az erdőtűzről haikuban...
Forró erdőtűz
Tombolva pusztít mindent.
Életek vége...
Emberi mivoltunkból fakad,
Ki él, mindent magának akar.
Játék az élet
Színház az egész élet,
Mi vagyunk benne a színészek.
A sors írja a szerepeket,
És ezt mi játsszuk el.
Elindultál, már úton vagy.
Lépted mindenütt nyomot hagy.
Rakoncátlan nyomvonal az úttest
Csillogó szilánkok a terasz
Kidőlt fák az erdő
Lekvártól ragadós padló a konyha...
Romlottságtól az angyalokig
Nyugalom palástja száll halkan az ég felé,
S tündöklő csillag szemeivel kémlelné
A morajló éji hadsereget, mik folyton elvesznek.
Játék a szavakkal
Hunyorgó reggel, ködös TÉR,
a vén hobó magához TÉR,
körülötte légüres TÉR.
Csendes léte maroknyit ÉR.
Kavicsok
a talpad
alatt,
szellő
repteti
a szalagot
a kalapodon,
s a hullámok...
E-levelek terjednek netes terepen,
eszes szerkezetekkel, szerelmet keresve,
rengeteg ember cselleng tengereken,
fejet vesztve, tespedten elesve.
Első osztálynaplóm megsárgult lapjain
betűimet látom rendre sorakozni.
A golyóstoll kékje még most is a régi
pályám kezdetének nyomait viseli.
Hazugságok, többre vágyok,
Észveszetten készen állok,
Hogy igazságot halljak végre,
S szívemet átjárja a fénye,
Hogy derű üljön az arcomra,
S az életem az aranyozza,
Hogy dúdolva lépkedjek...