Versek a mindennapokról
Szeretnék angyal lenni,
és
sok emberért sokat tenni.
Gondját,
baját megoldani, egy nyári
napon
árnyék-felhők felett tanítani.
Üres a papír előttem,
rajtam áll, szemét lesz vagy gyöngyszem.
Ürességében fehéren ragyog,
szeplőtlen fehérben fogannak a sorok.
Gondolkoztál-e azon,
Meddig ér a világ széle.
Lesz-e minden reggel
A napnak napsütése,
S lesz-e perc, miben aggódunk.
Őszinte szóra szomjazom!
Ne tálald fel édes maszlagon,
Legyen egyszerű, tiszta,
Szerelmét csak nekem vallja
Van nálam szeretet, s van itt sok szép,
S van még pár dolog, mit megmutatnék,
Van egy véget-nem-érő álmom...
Üres fejben pici árnyék,
Mintha agy helyett vizet látnék.
Erőlködve próbál tenni...
Varjú ül a harangon.
Templom ez, vagy átok?
Megrázza szárnyát:
"Innen a temetőig látok!"
Tudom... múlásom végleges,
érzéseim közt hánykódik létem,
a szívemmel mit érzek, képletes,
bár vágyom élni még merészen
Hajtsd fejed vállamra, kezed kezembe,
Meséld el, mi nyomja fáradt lelkedet!
Tagadnád a múltad,
de a jelen untat,
akkor volt egy álmod,
de hiába várod.
Dühöngött az idei nyár.
Panasz sarjadt nyelvünk hegyén...
Őszi reggel, leány, cigaretta...
Füst és pára
Tekergő násza
Reggeli sóhajod
A durva szó falnak megy, célt téveszt,
falra hányt borsó, erőszakot szül.
Jót nem ígér, ellenszenvet ébreszt,
kapcsolatromboló, vihar készül.