Versek a mindennapokról
Eljön majdan az idő is,
mikor vízen fogunk járni
száraz lábbal, nem hajóval.
s nem kell vízibuszra várni.
...az öntudat pillérei között,
csókok nektármadárkája
szomjazó szájra költözött.
Létünk illatát ontják a felhők
Úszó kis szürke tükrök
Már megnyugodtak
Nem gondolnak rosszra
Iszonyú gonosz szavakra...
Piros szín a plafon
Gyémánt s rubin aljzaton
Millió homok az élet
Benne él s szenved
A szerelmes lélek
Kis pondrók az ereszre lapulva...
Munkásvers
Mikor felkelek, ismét egy kemény nap jön.
Úgy érzem, futnom kell, a végzetem eljön.
A munka elnyom és elcsüggeszt a nappal,
Délutánra már nem bírom a szavakkal!
a reggelek egyre szürkébbek,
vagy a tekintet, mellyel rájuk nézek?
dermesztő hidegben a kávégőz,
erkélyünkön az unalom időz,
- már sötét lesz, mire hazaérek.
Harminc évig Csepelen éltem,
ez idő alatt megvénültem.
Családomért többet nem tehettem,
így a körülmények megkeserítettek.
Csend van.
A nap már nyugovóra tért, de az én fejembe még vadul cikáznak a gondolatok.
Gondolatok, melyek sosem hagyták el a szám,
pedig nagy kár...
Ti, tetszett leányok
s vágyottak, reátok
írok nyugalmamért,
nagyságotok s azért
jó szerelmi ódát,
hogy nem csecstek ontják,
de nem emlékezek,
hogy milyen lelketek.
Harminc évig Csepelen éltem,
ez idő alatt megvénültem.
Családomért többet nem tehettem,
így a körülmények megkeserítettek.
Szörföl a villamos utasa, kibámul,
hogy vissza sínekből húz zsinagóga.
Budapest hajszol és tolakodik, hátul
óvodások antik alteregója.
Életünk.
Sok minden történik születéstől az elmúlásig,
Izgalommal várnak, majd jön a megnyugvás.
Megérkeztem én is erre a csodás világra,
Én lettem egy pár és a nagyszülőknek álma.
Azok az apró, pici ráncok
már barázdákká váltak,
sűrű, sötét hajad
ezüstösbe váltott,
a szíved újra hazavágyott.