Versek a mindennapokról
Egyre mélyebbre sodor a víz engem,
Hol a dagály állja utam, küzdve
Erőlködök, hogy fenntartsam magam,
Mert a mély oly csábító és csendes.
Felszínes világ a mai.
Képviselünk értékeket,
vagy viselünk értékeset,
Már többet ér az utóbbi.
Nem tanultam e mesterséget,
nem jártam oly iskolát,
nem ismervén az etikettet,
nem ismervén az aranyszabályt.
Sokat gondolkodom azon,
Hogy van-e belőlem haszon.
Szeretet
Megfogantunk, csodás virág kelyhében
lubickolunk a belső boldogságban
virágzó, jó édesanya méhében.
Indít kiszámíthatatlan világba.
Szomorú létem maradék,
szememből sós könnyem csorog,
a most a múlt tüzében ég,
azzal fűtöm a holnapot.
Némán suhan el mellettem - a szél,
lábujjhegyen járva oson el - halkan,
elhalad minden félelem - szívemben
táncot jár, ropni kezd a lélek.
Mobiloznak metrón, járdán;
mobil terjed már a járvány.
Mobil-kór jön magas lázzal,
elütnek a zebrán százzal...
Nap s a Hold
Akarlak, nyár s fénylő esteség,
akarom a csodás naplementét,
amikor a Hold már vádlón néz
a Napra, s küldi őt nyugvó hadba!
valót szaggat már a métely
hörög a csend zaj dübörög
két lábon jár itt a kétely
szabadon az ég sem dörög
Néha úgy érzem, angyal őrzi a léptem,
talán az Ég küldte hozzám hű követét,
csak álmomban találkoztam vele régen,
ma velem marad, míg újra leszáll az éj,
a kottákat lapozza a gyertyafényben,
szárnyával felszítja a kandalló tüzét,
együtt repülünk minden varázsos éjen,
még ha vihar dúl is kint éppen, elkísér.
Bolt annyi van, mint a pelyva,
polcok roskadásig rakva,
az áruknak hadszíntere,
van, mi szem s szájnak ingere.