Versek a mindennapokról
Szurkálgatja szememet a fáradtság,
a levegő is olyan áporodott,
hová illant a boldogító rabság,
fiatal szívem nem erről álmodott.
Részlet
A vasútállomáson egy pár
egymásnak szerelmet vall,
Reggel civakodnak majd
az este elhangzottak miatt.
Felkelt rég a Nap,
szép a virradat,
rég volt hajnali
kakasszó!
Hold-Anyó arcát felhők fátylai takarják,
Hideg álmukat zord zugokba zavarják.
Az órából lassan, csendben
A fájdalom könnye cseppen.
Mint percegő szú a fában,
Az öreg óra dobozában
Peregnek a csalfa percek.
Csak azért sétálok haza,
Mert buszon nem gyújthatok rá,
Már nem sok ide a Keleti.
Erős vagy, mert van, akiért élsz!
Amikor úgy érezed, hogy széthullik minden,
legszívesebben feladnád és elmenekülnél innen.
A gondokat, bajokat magad mögött hagynád,
szétesett, fájó lelked darabjait kidobnád.
Meggyötört, sajgó szíved hangjára hallgatnál,
és érzelmeid súlya alatt összeroppannál.
Kifejteném, de nem tudnám,
Miért van a hirtelen öröm is mogorván.
Egy tál fölött a magvadban hebegve,
Minden másról próbálva megfeledkezve,
Kissé nevetve, de mégis kennelben.
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
A nyárvégi, csendes esték
elmúlnak, mint minden nyáron
a tücsökzene, a holdvilág,
mind feledett, kedves álom.
nem tudok élni szétszerelten
az esővíz koponyámba potyog
a szereptévesztést félrenyeltem
azt a túlcsorduló állapotot...
Anyám gondolatja simítja át hajam,
Hangja selyme fonta párnán nyugszik fejem,
Ringató dalából lett bölcsőm színarany,
Szívdobogása merül álomba velem.
Van egy formás lakhely, mi tág és biztos.
Tele van olyannal, mi néked fontos.
S hirtlen ott áll, mi életben nem rostos,
Nem szolgál ki, énje hibáktól rapcsos.
Van, aki úgy születik, hogy tudja,
Van, aki megtanulja...