Versek Mikulásra
Sötét van odakint, sötét van idebent,
egy fa holtan int: rőt lombja elreppent,
s ága csupán csontváz a sziszegő szélben;
lelkem lemondón ráz, vissza mégsem tértem.
Kölcsey befogadott
két nagykorú varánuszt.
Az egyik tizenkilenc,
a másik egy híján Huszt.
Nagy szakállú, kedves bácsi,
puttonyod most oly nehéz,
kicsit belekukucskálni
kíváncsian szeretnék.
Nézem az eget,
Táncol a holdsugár,
Csillageső zuhan rám.
Édesanya, hol lakik a Mikulás?
Odafönt messze, az Északi-sarkon.
Ha megkérem rá, nem lakhatna nálunk?
Van hely a szarvasoknak is a farmon.
Telihold fénye csillagként ragyog,
előtte vágtatnak rénszarvasok,
repülnek magasan felhők felett,
szánjukon ki tudja, mi is lehet?
Várják a havat, hófehéret,
A száncsengőt, a nevetésed,
Fehér, hosszú szakálladat,
Piros ruhádat és csomagodat.
Ősz szakálla alig fénylik,
Nem is ragyog úgy, mint rég,
Piros ruhája foltozva végig,
Puttonya is mállik szét!
Borítékban jutnak el hozzá a szellemszikrák,
Kicsik s nagyok, színesek és girbegurbák,
Vágyaiktól töltődnek fel rajtuk a mágikus bélyegek,
S mutatják meg szabad útjuknak végső állomását,
Hogy megtalálhassák manóvár furfangos sokaságát,
És a rendíthetetlen Mikulást.
A kívánság ereje
Ismét, újfent téli álom,
Csillagok közt bújva titkon
Szent Miklós lesi kívánságod!
Csitt, hallgasd, kicsi drágám:
Télapó közeleg az égen a szánján,
Ho-ho-ho-hó, biztatja a rénszarvasokat,
Kik húzzák a szánját a csillagok alatt...
Gyermekeknek öröm,
felnőtteknek gond,
megjött a Mikulás,
piros sapkás lett -
sok bolond.