Mesék
A Jakutvadász
Eszkimóváros reggele ez.
Új nap virrad Jennyghole lakóira.
Hulladék szigeten innen is túl...
Első rész
Hideg-meleg tájon
Felbukkan a szemét Magyarországon.
Hullottak levelek szaporán,
A lustaság látszott az emberek arcán.
mese mindenkinek
A Csendes óceán messzi világában,
Illagóra szigetén élt egy lány, Mintuának hívták.
Hosszú, selymes, szőkés-barna haja úgy terült el
keskeny vállán, mint egy gyönyörű fátyol.
Az erdőt, a rétet
vastag hó takarja.
Hótól elnehezült
a fák ága-karja.
Nárciszkának szeretettel
Történt egyszer, tán nem is olyan régen,
Erdőfalva mellett a tarka réten,
összegyűltek a kis virágok éppen,
eldöntsék, ki a legszebb a vidéken.
Volt nekem egy hajóm,
én voltam a kapitány.
Dolgozott velem hét matróz,
kiknek én diktáltam az irányt.
Boldogság tölt el, hogy kéred,
Üljek ágyad szélére, és meséljek,
Megnyugtatni jöttem hozzád,
Vedd fejed alá a kispárnád,
Hunyd le szemed és figyelj rám,
Elkezdem a mesém, királylány.
Az aranyhalas mese folytatódik
Abban az időben, amikor egy halász
Éldegélt szegényen, de lett egy jó fogás,
S arany színű nagy hal akadt hálójába,
Nagy szerencsét hozva éltére s házára.
Kövess engem, olvasó, el abba a faluba,
hol nem volt még veszekedés, sem galiba.
Neve is van, bár kicsit furcsa: Nincs tovább.
Itt él két gazda, a szebb napokban jó barát.
A szegény halász és az aranyhal
Régi mesék újratöltve
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember.
Ruháin sok-sok folt, s gondja mint a tenger.
Ütött-kopott kunyhó volt az ő otthona,
Életében egy jó, hogy volt egy asszonya.
Szendergett már jó ideje,
Lassan mozgott a tüdeje.
Szíve is csak ritkán dobbant,
Kint a mély hó lassan rokkant.
A pillangó
Állok egy megállóban, nézek magam elé...
kopott cipőm méregetem.
Lassan feletted is eljár az idő, nyugtázom.
Agyamban valami bizsergést érzek,
talán verset írni készül, vagy
komponál e félhomályban...
de csak a beérkező gondjaim lépteit figyeli.
Szép országnak szép szegletén
Élt egy kislány és egy szép szál legény.
Kik viszálykodtak bőségesen ugyan,
De boldogok voltak határtalan.
Szerették egymást nagyon, az volt a fő,
Mégha nem is mindig tört ezen érzés elő.
Conor, az ír kobold és a pitypangvölgyi levélmanók
szeretetmese
A távoli ír vidéken élt
Egy kedves, ír kobold.
Pitypangvölgynek vidékéről
Soha el nem vándorolt.
Az ősz beálltával, mikor a piros almák lepotyogtak a fákról,
és a zöld színek is elbúcsúzva kezdtek leolvadozni a tájról,
fák árnyékában pihenve szomorúság költözött a sün szívébe,
csak arra vágyott, hogy kialudja magát télen kuckója mélyében.