Mesék
Élt egyszer egy nyúlfi, aki
Elmesélte történetét.
Egyszer talált egy gyönyörű,
Zöldségekkel teli kertet.
Történt egyszer, réges régen,
Havas mező közepében...
Élt egyszer egy hóember,
Úgy hívták, hogy Szilveszter.
Erdő mélyén vadászház.
Régóta nem lakják már.
A hűvös szél ki-bejár
Ablakán.
Mese a kis éhenkórászról
Sziriszuri bundájában apró süni kocog.
Kukac után kutakodva jó nagyokat szuszog.
Benéz minden bokor alá, megtúrja az avart,
hiába az igyekezet, csak egy rigót zavart.
Mesevilág, nevesincs,
benn csepp ország, neves kincs.
Palotája szép, míves,
messze földön is híres.
Vágtat egy táltos
a mesék egén,
képzelet szárnyal,
szépeket regél.
Tegnap még tavasznak öltözött a tél,
de elunta göncét, a foltosat.
Hóbundába járna, maszkján csipkeszél,
porcukorral szór szürke pontokat.
Kinézete vörös, ravasz,
Nem zizzen meg a haraszt,
Ha oson a tyúkól felé,
Bent sok husi kerül elé.
Túl a völgyön, túl a hegyen,
Hol a kék rózsa is terem,
Jeti Peti barlangjában
Ül a méla magányában.
Ablakomban szőrgombolyag üldögél,
s a zajra rögvest ugrik, tovább nem henyél.
Cirmog, vinnyog, körbe-körbe simiz engem,
hízelegve tekereg, hát fel kell vennem,
No gyere, te kis vacak macska,
bújik hozzám dorombolva.
Mesében jártam álmomban,
mégpedig egy kicsi boltban,
ajtaján, bár kint a tábla, leltár miatt zárva,
valahogy mégis besurrantam.
A kis péklegény és a karácsony
Egyszer volt, hol nem volt,
mesém egy kis péklegényről szól,
aki az év minden napján sütött a kemencében,
kenyér, pogácsa, hogy így járjon a falusi emberek jókedvében.
Pattog, mint a gumilabda,
Régen ugrány nevet kapta.
Farkát sohasem csóválja,
Helyette lábnak használja.
Hogyha nagyon inog állva,
Támaszkodhat a farkára.
Miklósnak már tegnap bosszús volt a kedve!
Szánkó alá friss hó honnan is jöhetne?
Hó Anyó hét éve elment szabadságra,
a párnáját bizony, már hideg sem rázza.
Felnőtteknek
Újabb színdarabba téved a lélek,
Elhiszi, hogy itt lesz, ahol hazaérhet.
Játék csupán az egész kitalált szerepekkel,
Tele csodával, ármánnyal, szeretettel.