Versek a magányról
Csendes bánat költözött belém,
Elparázslott hit, szertefoszlott remény,
Titkos vággyal gyújtanám gyertyámat,
De nem hiszem a karácsonyi csodákat
Valami meghúzta magát
itt bent a kisszobában:
nem gyűrődik a terítő
a tévés szekrényen,
miközben senki nem főz
ebédet a konyhában,
az ablakpárkányon sem
könyököl a nyáresti fuvallat...
megmondom ahelyett mintsem mással üzengetnék
mielőtt okoskodnál még egy kicsit hülyéskednék
nem leszek az ki a saját vérét tagadja
amit kapott az évek során azt ő is visszaadja
nem vagyok hibátlan tudom de így kell elfogadni
mindenkinek a saját birtokát kell elfoglalni
mindenki annyi babért arat amennyi munkát belefektet
ezek után megengedem soraimnak kommentet ereszthetnek...
Sötét dallam feketén száll,
Szívemre a magány átka száll,
Vágyam csak látni a fényt,
A szívem melegét, a tiszta fényt.
Csak ülök egy helyben, de a világ szalad,
Bárhová nézek, csak homályos alak.
Barátságunk története egy versben.
Hogy miért írom le?
Mert vége van, és fáj.
Talán így könnyebb.
önmagából kifordított bunker nihilizmust köpve magából
a tér üres valójába mered
a történelem után
az idők után
a létállapot konzerválódott a semmiben
vonyítva int be mindenféle magyarázatnak
és értelemnek...
mert elutazott
csikordul csönd oson az éj
ablak alatt álom szalad
nem ér már el a csillagfény
számban keserű íz marad...
A csönd többet beszél,
mint a harag;
hangosabb és durvább,
mint a legismertebb metál banda.
Ködös esték,
Reményeim enyhék,
Sötétebb lett,
A köd mindent elfed.
Az elmém védi magát, megoldja,
a szélhámos vámost feloldva
rostál mindent, ami káros
vagy túl valóságos.
Zajos, zakatoló vonaton
Zajos, zakatoló vonaton ülök.
Sötét, hideg, szeles éjben zötykölődök.
Esőcsepp kopogtat piszkos ablakon.
Búcsút int nekem kedves otthonom.
Törhetetlen lelkivilágom immár összetörted rég,
Gyújthatatlan fagyvirágom is már füstölögve ég,
Szakadhatatlan kötelemet életlen ollóval elvágtad,
Fáradhatatlan testem tőled egyszerre elfárad.
Megtehetném,
hogy újrakezdjem,
s talán, ha el is
érném egy röpke
másodpercben,
később lehet,
csak az maradna,
mi voltam, sötét...