Versek a magányról
Az elveszett szívek szállodája
C vágányra érkeztél,
senki sem várt rád.
Az utolsó vonat is elment,
a szemafor tilosban áll.
A hegyoromról a hósapka lágyan felemelkedett,
mint kanapén ülő ifjú pár, a fellegek közt lebeg.
Fokozatosan fölé úszik a kóborgó felhőknek,
mint repülőgép a habokon, nézők elől rejtőznek.
Nem vagyok egyedül. Árnyékok kúsznak utánam,
Szemük a bokrok alatt csillog sárgán, halványan.
Hol lehet? Merre jár?
Egész nap csak várok rá!
Tűkön ülök, hajam tépem,
Fehér lapom meddővé lett...
Elnémult a múzsám, vagy csak én lettem süket,
rajtam röhög az egész égi tantestület,
nem táplálja bennem senki izzón a tüzet,
meg is szakadt eme fura, szótlan révület.
A Zagyvához közel
magányosan, elhagyva
áll rég egy tanyaház.
Mésszel festett - tapasztott,
saralt ruhája,
rakott fala talán
millennium előtt épült,
vagy nem sokkal utána.
Szemem könnybe lábad, mikor útját járom e világnak.
Fázik fáradt testem, melyre sokan vigyáznának.
Elfolyik életem, mint holt tengerek halraja,
Tovább hallik - egekbe nyúlón - szívem halk robaja.
Könnyű volt arra menni,
amerre a cérna lengi
táncát. Vagy alig látni,
hogy fabábbá válni
olyan egyszerű, mint
lélegezni ott kint
a mezőn csendben,
ahol minden rendben.
Nem véletlen zártam el, hogy milyen is vagyok,
Ha valakinek megnyílok, jönnek a bajok!
Mindig beleélem magam, de hiába,
Az, hogy a világ változzon, kizárva!
Ti olyan jól szórakoztok mellettem,
Állandóan elsiklotok felettem,
Rám se hederítetek, barátaim,
S nem érdekelnek titeket álmaim,
Azt hiszem, nem vagyok való közétek,
Sóvárgok, hallgatok s majd lelépek...
Kirekesztettség, egyedüllét, magány.
Ez a három egy társ.
Öröklétre szenderült a vad levendula
Úgy, hogy nem látta senki sem.
Apró, kis fejein meghajoltak
A drága kék-lila koronák,
Mint a tengerben játszó hajók,
S az idő úgy vitte pilledő testüket,
Ahogy végtelen vízen visz az ár
Egy-egy eltörött vitorlát.
A lélek dobbanó katlanában, a néma szirmok felett,
nyughatatlan szívdobbanás topogva ketyeg!
Infarktusos rettegés bármikor kopogtathat,
ha versenysúlyát nem tarthatja már az áldozat!