Versek a játékról
Színész vagyok, aki játszott már eleget,
S most már csak nyugalmat keresek.
Nem kell a rivaldafény, se a színpad,
A hazug szavakból tákolt pokoli kínpad.
Múzsák csókja színig üres,
Gúzsba kötött mind, mi nemes,
Minden estém olyan kába,
Igaznak hitt csókra várva
Könnyed csorog, óh, te árva!
Most elmegyünk egy csendes helyre.
Hallani akarsz: mert így látszom.
A lelkedig cseppen egy mondat.
Víz vagy. S a szíved korallzátony.
Napsugár, ha játszik velem,
Hideg ágyamba cipelem,
Magunkra húzom a dunyhát:
Három telet aludjunk át!
Digitális mesetár,
Gyere írjál, olvassál,
Nevess rajta, kacagjál!
Mondd tovább, és alkossál...
Játszottunk sok dologgal, mikor kicsik voltunk.
Babákkal, kisautókkal, a játszótéren döciztünk, hintáztunk.
Játszottunk fogócskát a réten.
Az erdőben bújócskát.
Utazás a buszon
Tinikkel tömött buszon toporgok,
ülőhely szál se,
álló is alig.
Gondoltam, guggolva is
kibírom így
hajnalig.
Anya nincs itt, pici babám,
apuci vigyáz rád,
azt játsszuk, hogy jön egy tündér,
hoz egy varázspálcát.
Ez is csak játék! Álmaimban
várom a döntő gólt. Igen.
Egy könnyű vers, akár a labda,
megdobogtatja még szívem.
Zajosak a rollerek, de azt szereted hallani,
Mikor átküldi nagy tesó a kisebbet az úton,
Hogy autómentes oldalon tudja őt tartani,
Míg az a járgány a kereszteződésen is túlon
kislányomnak
Brum, brum, kicsi mackóm,
Ne sírjál hát,
Hisz minden földi jót
Eléd hoznánk.
tudjuk csupa titok talány
akácillat dezodorszag
nyilazott szív a ház falán
csak a most van meg a holnap
Neked játszom szeretetből.
Benne van a színes álmom.
Varázslat lesz minden cseppből.
Elröpítem. Messze szálljon.
Aznap is átszűrtem a teámat,
de kezemben a forró csészével
ijedten látom, hogy rád támad
a számból előkúszó gőz. Egész éjjel
félálomban tart ez a bizarr jelenség.