Versek a játékról
Lépteid dallama
Bús székely ballada
Válladnak szöglete
Teremtőnk ötlete
Szemednek kéksége...
Képzeletem kifutópályáiról
ábrándrepülők startolnak.
Létem vezérlőtornyaiból
gondolataim végtelenbe indulnak.
A macskamenta illatától
kettőnk szép, könnyű titka mától
az utcamacskák - nem ritka ünnep -
elérzékenyülnek.
Az élet játszik velem!
Mint gyermek a játékával.
Dobálgat ide-oda
Érzéssel, erővel, odaadással.
Szürke, szikkadt szombaton.
Szomjasan szédelgő
szurtos szénégető.
Szenegáli, szakadt
szövetszandálban szaladgáló,
szikár, szőrös, szénaszaggató,
szalmaszálat szorongató,
szűretlen szederszörpöt szürcsölő...
Varrok, varrok, varrogatok,
foltot folt hátára rakok.
Mosolyog sok kicsi folt:
jobb világ ránk sose volt!
Vágtában ringató
a fakó hintaló.
Nyergében ül Palkó,
nyikorog a padló.
Pörög a golyó a mezőben!
Majd valahol megáll.
Bámész, sóvárgó szemmel nézik.
Vajon a szám, a szín, mire tettek, kijön-e már?
Ő egy különös lány,
De különleges lány.
Különösen gyönyörű,
De csak játszik velem, ez szörnyű.
mit nem adnék érte
ha a semmit feleznőnk meg
ketten vajon hova tenném
azt a nagy értéket apró gyermek
voltam mikor találkoztunk nem
adtam neki tartottam magamnak
megőriztem hogy később legyen
tarsolyomba tettem hogyha éhes...
Várod már, hogy hazaérjek?
Él emléke még az éjnek:
mikor csendben odabújtál,
a takaróm alá csúsztál...
Ne gondold, hogy a csúcson boldogabb az ember,
vonít a szél, körülvesz hatalmas hótenger,
sziklák merednek, felhők lábad alatt gyűlnek,
út nehéz volt, de mégsem örülsz a sikernek.
Az idő is másképpen telt
pár tíz évvel ezelőtt.
Tartós biomotorunkhoz
ritkán hívtunk szerelőt.
Egy képzelt, távoli űrbárkán
Robog egymás mellett Focht és Aeval,
Együtt szórakoznak,
Míg az orkok hullanak.