Versek a játékról
Kis kertemben rég nem jártam,
Piros rózsát rég nem láttam.
Mi ez a lény? Anyagból ily valóságos
nem alakult még e földön. Ki ez a lány?
Megszentségteleníthetetlen? Meglegyen?
Narancssárga motorom az örömöm,
Nincs benne gép, lábaimmal löködöm,
Felpattanok a nyergére,
Gyorsan itt az utca vége...
Életemben többet adtam, mint kaptam,
mégis magam maradtam.
Hitelem megkopott, hitem elhagyott.
Szeretteim, barátaim valahogy
el-elmaradoztak, áldozata lettem
a szeretet hiánynak.
Talán egy pillanat
talán egy élet
talán csak felkapott
régi emlékek
talán egy gondolat
talán egy álom
talán pár ottmaradt
levél a fákon...
Sarokban tollak hátamból,
csipa és a tört tojáshéj,
szabály szőtte háló lepi
a gyerekkori koszt-kvártélyt.
Hozzám bújnak, simogatnak,
pörögnek,
görögnek, büntetlenül bűnösek,
ártatlanul gonoszak.
Szőrös száron lengő, ringó,
Kecses, karcsú virágbimbó;
Két pici, zöld bársonypapucs.
Benne szunnyad még a pipacs.
te voltál életem szerelme
én tényleg szerettelek
mást nem kértél
Gyerekek fociznak az aszfalton, bőr
helyett a labda műanyagpalack ma.
Az idők tengerén
Kilenc perccel kilenc előtt valamikor délelőtt
Világnak világtalansága
Hintalóján egy Kis Herceg
Most éppen hátradőlt
Felnevet az A a H-val
De az Á legyint rája
B meg hasát rázza
A C fanyar mosolyára
Száguldjatok: Rigó, Csillag...
Csöpp kezében csöppnyi ostor,
ló vékonyát csapja olykor:
"Gyía, Rigó! Gyía, Csillag!
Száguldjatok! Vagy megszidlak!
Gyía, Rigó! Gyía, Csillag!"
Kíváncsi tekintetek, éles fülek.
Csendben hallgatván figyeljetek.