Istenes versek
Van, hogy az embert haragja hajtja,
mit a világ s a másik ember ellen érez,
de egy sem oly keserves, mit önmaga szívébe döf:
menni előre, nem tudva merre, futni céltalan,
Istent s Törvényt tagadva, reményt elhagyva.
Ha nem lettél volna lenni bátor,
lehettem volna a semmi tükre,
hullám nélküli, végtelen távol,
álom nélkül hiányom sötétje.
Arcodat látom mindenhol,
Felriadok az álmomból.
Sötétben kereslek mindenben,
Lelked üzen, fényeljek...
Csendes imát is meghallgatja az ég.
Nem kell hozzá kiáltani, sem mikrofon.
Csak halk szíved dobbanása, ami igaz hittel szól.
Próbálták eltorzítani, mégis egyre szépült,
Bölcs szavaira sok becsületes élet épült.
Mikor gyűlnek feletted a fellegek,
S a sötétség seregei gyülekeznek,
Érzed, hogy mindjárt összeroppansz,
Kivonod kardodat és csatakiáltást hallatsz.
Az isteni kettőspiruett
Isten játszott, s az ÜRESSÉGBEN, GONDOLATBAN elvetett
végtelen sok SEMMI-pontot, látszólagos űr-magszemet.
A sok semmi nagy óceánt, végtelen tartályt alkotott,
minden nyugodt volt, egyhangú, hiszen semmi sem változott.
Van egy különleges ország távol, valahol,
mely jelenleg még szemmel nem látható.
Isten országa ez a távoli ország,
mely különleges, nem e világból való.
(Disz)Harmónia
Óh szerelmes vagyok beléd
Te vagy maga az élet
Te vagy a végzet
A kezdet és a befejezés
A lét és annak hiánya
Boldogságnál a lehangolás
A savas lúgú talaj
A hozamos szikföld...
Hat napon át alkotta,
hetediken megpihent,
gyönyörködött szelíden,
elégedett mosollyal.
Dicsőítlek, Uram, ha eljön a hajnal
tűz lángjában égőn felragyogó nappal.
Leborulva hozzád száll fel hálaimám,
Megtartóm, Istenem, én erős Kősziklám.
A Lélek Kertjében találkozom Veled,
Szerelmes ölelésben Életvize csörgedez,
Erőnek Ereje, Létnek Gyönyöre,
Megváltó Istennek Üdvözítő Kegye!
Az imák meghallgattatnak, felérnek az égig,
vigyáznak ránk életünk során egész végig.
Ne könyörögj, inkább imával kérj,
a mennyországba boldogan térj.