Istenes versek
Ki hívta le a szenvedést a Golgotáról
megosztani véle életemet
két part között?
Engem hívtok mind,
kik bénán kanyarogtok
a fájdalmas magány-övén.
Kóbor ösztönötök
a kíváncsiság lett örökül.
December 6. van, most jár a világban a mikulás
közben az ördög az emberek elé
csapdát rak, vermet ás
El sem kell rejtenie, hisz az emberek: vakok
nem tudják, miért vannak életükben gondok s bajok
Azt hazudja nekik, hogy Isten teszi rájuk szeretetből
nem tudják, hogy Isten, a Fiát büntette meg helyettük kegyelemből
Azt sem tudják, ez a sátán hangja...
Sokfajta ember sokfajta nézet,
De vajon melyiket válasszam én e percben?
Melyik legyek én, kiét valljam?
Kihez hasonlítsak, kivé váljak?
Nem maradt már más,
mint az ima és a bizalom és a hit.
Elveszni látszódik; eltűnt a társ,
hinni kell, elfogadni, megszeretni...
Megnyílt a cserepes föld, forró szél feszíti.
Kortalan vonulása az örökkévalónak,
Sátraiban gyülekezve tisztulás csordul,
Fényesen gyolcsban, bűntelenül.
Szabad-e isten nélkül így pogányként élni?
Tudom, hogy szereted a virágokat,
hadd vegyek rózsát, ibolyát, tulipánokat!
Nálam szebben mondják el, mit akarok:
szeretném Neked visszaadni azt, amit kapok.
Van úgy, hogy a szívekben nem áll meg a fény.
Van úgy, hogy íz lélekben harcolni kemény.
Van úgy, hogy az emberben, gyengül a remény.
Van úgy, hogy önmagunkban a fájdalom él!
Velünk van az Isten minden áldott napon,
veled van akkor is, mikor nem akarod,
veled él, veled fáj, érted lelkét adja
Betlehemtől Golgotáig haladva...
Örvendjetek, ujjongjatok,
érkezik már Királyotok!
Diadalmasan érkezik,
szamáron ül, nem kérkedik!
Sok szép kincsért küzd az ember, mit a világ kínál
De egy se adhat reményt néki olyat, amit kíván,
Hisz csak Isten adhat békét, csillogó szép ruhát...
Még másfél tonna szikla,
meredek az ösvény,
gonosz gondolatot szül,
ki kalória fösvény.