Istenes versek
Szólíts újra nevemen
Nem megváltás az eső, sem a hó,
Nem éltet a boldog napsugár,
Mindenért túlontúl nagy az ár,
Kell mégis hinni, hogy van örökkévaló.
Álarcban járok nap mint nap,
mutatva mindenkinek,
mily jó és igaz vagyok,
giccsfestő harsogó színeivel
festett portrét emelve magam
s mások közé.
Egyedül megyek az úton, csak a magány lett az útitársam,
Egyedül harcolok az életben, de az egész világ ellen!
Egyedül döntök, tévedek, de nem bánom, elhalt minden vágyam...
Egyedül viselem a keresztet, melyet magamról a pokolba vetek!
Harangok jelzik, már dél van!
Hangosan zengenek a templomban.
Ottan csöndesen imádkoznak,
Várva, mit üzen az Úr a bibliában.
Bárcsak hallanám az igazság lágy szelét!
Bárcsak érezném az Isten jelenlétét!
Jó lenne megtudni az élet értelmét.
Bár látnám személyem örök tekintetét!
Ha megáll az idő,
és továbblépdel a tér,
mi szeressünk tovább,
ez még bőven belefér.
Sokfélék vagyunk, mert így kellett
lennie, más vagy, s más vagyok.
Emmaus felé, egymás mellett,
te feszt beszélsz, én hallgatok.
Ágyában feküdt erőtlen
s nem volt már semmi, mi minden volt addig.
Szemei távolba - lelke egyszerre mindenhova nézett:
Kéz a kézben járt már szellem és a végzet.
Reménységünk a kegyelem,
hit hajnalán reánk ragyog.
Bűnbocsátó, hő Szeretet
a keresztről hozzánk hajol.
Isten a minden, és minden, ami.
Könnyű és jó ezt bevallani.
Ő az, ki szeretettel visszanéz rám
Az emberek ragyogó mosolyán át.
Mikor imádkozom, a hálával kezdem,
Összegyűjtök mindent...
Ugyan mivel kezdjem?
Te, aki itt vagy bennünk,
A Neved nélkül
Semmik lettünk.
Itt van közel a házad,
Ha úgy akarod,
Maradjunk nálad.