Istenes versek
Mindent, amit kaptam,
Megköszönöm én.
Tudom, hogy velem vagy,
Mindig érzem én.
Érzem, amit érzel, bőröm alatt hordom.
Gondolatba bújni gondtalan menedék,
De mélybe hull az elme kívül ajkaimon,
Nyelv korlátja védi a valóság peremét.
Hallod-e, te balga ember,
szólok, szedd össze már magad,
Sátán tapossa sarkadat,
lassan maga alá teper.
Séta közben nézegettem a fákat,
Milyen szépek, s milyen büszkén állnak,
Némelyek kevélyek, páran meghajolnak a szélben,
A természet szépségét gyönyörködve néztem.
Jézus szíve tárva, nyitva.
Benne sok kis lélek sorsát várja.
Az Édenkert gyönyörű volt, közepén egy csodás fa állt.
Ádám mindent fogyaszthatott, kivéve a fa almáját.
Isten ezt azért tiltotta, mert féltette alkotását.
Ugyanis ez tartalmazta jó és a gonosz tudását.
Velünk van az Úr mindenkor.
Akkor is, amikor kalodába zár
bennünket a tajtékzó bűn,
és nem látjuk tőle a napvilágot...
Az ember a mélységben sincsen egyedül,
És akkor sem, mikor az ég elfeketül.
Omolhatnak rá a hegyek és tengerek,
Szelíd hang szólja néki: Megmentettelek!
Puha jelenlétednek iszom melegét,
S boldog vagyok nagyon! Hiszen
Bőrömben érzem hited erejét.
S olyan, de olyan szép minden.
Fogadd el a két kezet,
ami feléd nyúl!
Tárd ki kőszíved,
és a fény kigyull.
Látom, ahogy a levelek fényben lebegnek éppen.
Szomorú lelkem az ősz boldogságán vágyakozik.
Jézus, adj reményt, hogy hamarosan eljössz fényben.
Életem őszében lágy válasz a vigasz.
Valamikor, réges-régen a jó Isten körülnézett.
Látott egy nagy szürkeséget, ami adott egy ötletet.
Föld nevet adományozta a sötétebb felületnek.
Ő a világosban maradt, és azt mennynek nevezte el.
Fel nézek az égre, sóhajom száll a széllel,
Hozzád száll, Uram, mi Mennyei Atyánk.