Istenes versek
Ó, Uram, álmomban láttalak,
szívembe zártalak.
Lelkem mély kamrája
imával van bezárva.
Ott kujtorgok a napsugárral
Poros dűlőutak mentén.
Hogy itt lehetnél most velem,
Hisz a fájdalom ma már
Csak csupa mirha és tömjén.
Isten nem büntet, ezt tanuld meg, ember.
Bárányait tereli szelíd szeretettel.
Ha úgy érzed, túl nehéz a kereszted,
Hited megingott vagy el is vesztetted
Ki elválasztád a földtől a tengert,
S megalkotád az eget, s fénylő halmát,
Az állatot s növényt, az ízes almát,
Végül pedig legfőbb műved: az embert
Te vagy, Uram, Jézus, szilárd kősziklám,
bízva teszem kezedbe életemet.
Az ellennel Te győztesen megvívtál...
Jóistenhez
Istenem segíts meg
adj erőt a harcokhoz
az utam te irányítsd
Vezess a világossághoz
Lelkemben a hála örök,
S ezzel mindig Hozzád jövök.
Hozzád, aki el nem hagytál,
Bűneimtől megváltottál.
romtemplom
Ha megérkezem Zsámbékra,
hol az utak találkoznak,
az első, amit meglátok:
régmúlt idők romjaiban
is szépséges temploma.
Most értettem meg igazán,
mit jelent az a szó.
Most, hogy az érettségimet
kezembe fogtam.
Könnyes szemem otthonom után kutat... bodros felhők felett...
Angyalszárnyaim... minden erőtökből... hát csak ennyire tellett?...
Mi a terved, Uram, mondd, kit szánsz nekem,
Mért lehet oly nehéz ezt megértenem,
Mért van, hogy a szemem több felé szalad,
Habár a szívemben csak egy hely szabad.
Májusi holdfény színezüst fátyola,
korosodó fenyőfák roppanó sóhaja,
turmalin patakok titok-csörgedezése,
szikrázó csillagok távoli képe.
Legyél, Uram, kősziklám nékem,
szelíd oltalmam, menedékem!
Zöld erdő mélyén hűs forrásom,
Légy te az életem, királyom!
Hálát zeng a szívem, a lelkem,
Téged dicsér szüntelen, Istenem.
Olyan jó, hogy nagyon szeretsz,
Tenyeredbe metszetted a nevem.