Istenes versek
Ereszkedik mélyfeketén az est,
puhán susog a szatén, csendeleg
seregnyi gondolat, és fészket rak
verőereim ágán a hála.
Becsuktam. Csönd lett hirtelen.
Béke lengte át szobám,
megbújt a félelem.
Bizonyosság, hogy éltél s meghaltál.
Minden más, sok tonnányi írások
emberi elmék találgatása.
És a nagy részük még fenn sem maradt.
Ez a tavasz is eljött, színpompája ragyog,
telnek a napok, én csendesen boldog vagyok...
Csönd borult a tájra, bánat a világra.
Szakadék fölött egy híd áll, Jézus keresztfája.
Ma azt kívánom, engedj közelebb,
ölembe hajtsd le bánatos fejed.
Ma megsimogatnám karcos arcodat,
melyen a fájdalom és kétség nyomot hagy.
Ím, eljött a nagy nap, az áldás napja,
Jeruzsálem, Jeruzsálem Őt mégis befogadja,
ünnepelten lép hívei közt, dicsőítve kísérik,
most éljenző tömegek ott áldással köszöntik,
mint az Isten Fiának, áldás száll feléje,
pálmaágakat lengetnek, hozsanna Néked,
áldás legyen hát most minden lépted itt,
mely az utadat kíséri, az utadat kíséri.
Hegy, ha leomlik, tenger, ha zúg,
miénk a remény, velünk az Úr.
Nem riaszthat a vírusjárvány,
megóvja az Úr az Ő nyáját.
János siralma
Mindenről Te jutsz eszembe.
Ha nézem, amit itt hagytál,
A kárpitban minden szakadt szál
Fájdalma zokog fülembe.
Nagypéntektől vasárnapig
Názáreti Jézus
fejét náddal verték,
megalázó rítus,
sorra leköpdösték.
Ébrednek a rügyek, gyöngyfüzért
csókolt
a hajnali pír, babusgatja, gyengéden
átöleli, mint újszülött csecsemőjét
anyja, kacér szél ringatja.
aranyszínű hangok festik a hajnalt
fohászra ébred a nyugtalan világ
összekulcsolt kezek kérik a reggelt...
Szomorúság
Nagypéntek igen fontos
a népnek.
Húsvéthétfőn
zengenek
imák az égnek,
de most, most
nincs templomi
ének...
Ha a Nagy Istenünk szerencsét is adna,
összekötné sorsát drága, jó Magyarnak...