Istenes versek
Mindennél fontosabb lett valami más,
ami húz magához, s én engedem,
földi fogalom nincsen reá,
lassan foszlik, szétmállik környezetem.
Emlékszem még régen annak idején
Eljött a nagy idő kicsi voltam én
Nagy volt a félelem nagy a kapkodás
Úgy látszott a bajra nincsen megoldás
Pillanatok alatt a gond nagyobb lett
Ami minket akkor szinte körbevett
A félelem elől a házba mentem
Hogy oda ne vesszek ott elrejtőztem...
Mentsd meg, Uram, bűnös lelkemet,
Hogy szívem ne fájjon tovább!
Kopogtass szívem ajtaján,
S költözz be örökre szívembe!
Állok itt a szakadékom szélén, Uram,
lehajtott fejemmel, érzem, ahogy ujjad
parancsolóan rám mutat a magasból.
Tudom, most rám nézel és nagyon haragszol.
A jóság törekvésével felszabadítod a boldogságot.
Ne rágalmazzad a szomszédodat, keserűségben megbánod.
A bánat töprengéssé lesz, mint a láthatár elsötétítése szívedből.
Eltűnik teljesen az élet jósága őrültségből.
Most vagyok a mostban
most már másik mostban
Mindig csak a most van
most vagyok a mostban
Meg kell magamat gyorsan mentenem,
Szívemre heget kell növesztenem.
"Nem rejtőzhetsz el már előlem,"
szólt az Úr, de nem hittem benne.
Nem jött - mint Mózesnek felhőben -
s én úgy tettem, mintha nem lenne.
Minden szépnek, jónak teremtetett,
Isten saját képére az ember.
Uralma volt az egész Föld felett,
ezért Sátán nagyon irigykedett.
Mert kezdetben volt a sötétség,
de Isten elrendelte ennek ellentétét.
Kezdettől a Te isteni kezeid formáltak, mint homokvárat a kisgyerek,
oly mesteri munkával, mit korlátolt elmémmel soha meg nem ismerek.
A bástyákban a vízmolekulák - szívemben Szentlelked a kötőanyag,
míg bennem élsz, és én Tebenned, állni fognak e megtépázott falak.
Zengjen szépen a pengő húr,
Hadd legyen dicsérve az Úr!
Tapsoljanak a folyók és az egek,
Boruljanak le előtte a nagy hegyek!
Emlékezzetek, ahogy Krisztus keresztre feszül.
Bocsájtassék hát meg Nekünk az a szemernyi bűn.
Fehér varjú fekete hússal,
aranykaput nyitó kulccsal.
Vakító, fényes, varázslatos,
gyönyörködtető, katartikus.