Versek az irigységről
A szívférgedet kérem,
másszon ki belőled.
Mert rontja a belsőd,
és csonkítja külsőd.
Sose ítélj könyvet a borítója alapján,
lehet, hogy csúf borító, de gyönyörű olvasmány.
Nincsen elég szabadidő, ez a baj?
Dolgozz! S az életed csúszik, mint a vaj.
Mikor érd el a céljaidat, ha nem most?
Vársz, míg a kaszás virágot hoz?
Nem mondok én soha titkot a világnak,
Csak panaszkodom egy árvácska virágnak,
Vele gyakorolom én a virágnyelvet,
Ki tud tanítani nékem ennél szebbet?
Mert vannak olyan gyarló lelkek,
Kik, ha benned örömre lelnek,
Kitalálnak nagy gonoszságot,
Így okozva neked bánatot!
Az árulót mindig a barátaid közt keresd,
De Isten is mondta: felebarátaid szeresd.
Kiben bízhatsz, ha a világ hideg?
Kivel oszd meg az érzelmeidet?
Ha irigyelnek, azt sose bánd,
mert az sohasem a Te hibád!
Az önmaga ellen vétkezik,
mert a saját lelkét mérgezi!
A fiúk lelke rejtett, láthatatlan;
furcsa szokás, de testre gyúrnak ők.
Nem hisznek szívben, megható szavakban:
a fiúk lelke rejtett, láthatatlan.
Felénk egy családnak akkor jön több össze,
mikor a rokonság munkát rak közösbe.
Másokat gúnyol, koholmányt szór szét,
Amerre lép, bajt okoz szántszándékkal,
Lelkeken kegyetlenül végignyargal
Kacagva - e rosszmájú teremtés.
Tavaszodik már a táj,
Kék égen fecske száll,
A verebek őt nézik,
S gonoszul kibeszélik.
Rám nézve csillámló tekintetükben
Mosoly ábrándja járja be szemüket.
Mit nem vesz be gyomrunk,
nemcsak étel lehet,
hányingert kaphatunk,
ha az ember gerinctelen.
Kihallgattam korán
a feketerigók énekét,
fütyülve hírül adták
hajnal friss éledését.
Itt is van a mi házunk,
Amit nagyon imádunk.
Látom, valaki érkezik,
Bajt hoz. Érzem is.