Versek az irigységről
Mit nem vesz be gyomrunk,
nemcsak étel lehet,
hányingert kaphatunk,
ha az ember gerinctelen.
Kihallgattam korán
a feketerigók énekét,
fütyülve hírül adták
hajnal friss éledését.
Itt is van a mi házunk,
Amit nagyon imádunk.
Látom, valaki érkezik,
Bajt hoz. Érzem is.
Egy gazdag embernek volt sok aranypénze,
mohón, féltékenyen, reszketve őrizte.
Az aranyból soha senkinek sem adott,
irigyen, titokban vasládába rakott.
Irigy legyek vagy engedjem el?
Nehéz papírra vetni e szavakat,
De nem hagy nyugodni ez a gondolat,
Tudom, hogy Isten nem erre teremtett,
De engem mégis ez az érzés kerülget,
Ez az érzés az irigység,
Tudom, szörnyű ez az érzés
Nem tudsz semmit rólam,
múltról se jelenről,
Amikor bántasz, mély sebeket szaggatsz föl.
Szavak, sértések döntenek a mélybe,
tudod, néha bánat ül a szemembe.
Egyik Győző, a nagy költő,
befejezte az áltit,
`17 szeptemberében
el is kezdte a gimit.
Az oktalan gyűlöletnek nincs párja,
Hiszen egyedüli ennek a fajtája.
Állítom, mindenkit
valamiféle hit
hatalmába kerít -
élete végéig.
Versek a hét főbűnről
Növekvésnek látod hanyatlásod,
Végül még sincs megnyugvásod,
Ha csak a pénz van a szemed előtt,
Új vallásod, a kapzsiság ad erőt.
Versek a hét főbűnről
Létem, mint a kámfor, elillant,
És a Teremtő már rám se pillant.
Bolondság, amit beszélek,
Nem hat meg a Szentlélek,
Szükségem van földi javaimra,
S az se rossz, ha marhám tengernyi van.
Versek a hét főbűnről
Érzem, hogy egyre kevésbé szeretnek,
Hogy miért? Még magam sem értem...