Versek az irigységről
Versek a hét főbűnről
Létem, mint a kámfor, elillant,
És a Teremtő már rám se pillant.
Bolondság, amit beszélek,
Nem hat meg a Szentlélek,
Szükségem van földi javaimra,
S az se rossz, ha marhám tengernyi van.
Versek a hét főbűnről
Érzem, hogy egyre kevésbé szeretnek,
Hogy miért? Még magam sem értem...
Van egy érzés ott bent a szívedben,
Elég mélyen, de nem elérhetetlen,
Azt hiszem, irigység a neve,
Nem biztos, én még nem találkoztam vele.
Teveháton hozta kincseit a Nap,
Termékeny atyja a földnek,
Isteni voltában telve hős alak
Mentén a zsoldok megfeszültek.
Miért irigy a szív,
mely célért nem dobog?
Miért dühöng eszeveszett,
s nem érti az okot?
A Központtal való viszony évtizedes története
(2010)
Régen, mikor a világ
énkörülöttem forgott,
hozták is a svédasztalt,
mikor a gyomrom korgott.
Milyen bolond leány ő,
Szíve nincsen neki.
Kapzsi keze pénzre éhes.
S jaj annak, akit elér.
Nehogy azt hidd, hogy féltékeny vagyok!
Nem akarlak birtokolni.
Csupán reggeltől estig
Veled lenni.
Az idődből,
Mindenhonnan,
Annyit csenni,
Hogy másnak
Ne jusson...
Kifordult emberi mivoltjából,
megveszett vadként vicsorog,
nyáladzik az irigység kínjától,
mert neki nincs, neki nem jutott!