Imák
Ébredjetek!
Drága Mindenható, könyörögve kérlek,
Vezesd bölcs szeretettel a földi népet!
Tisztítsd meg a szíveket a gyűlölettől,
Kik itt vagyunk egy húsból és vérből,
Vakon hadakozunk köpve a mára,
Megvezetve a kevesek akaratára.
A lét adása oly nehéz, a kín lebont,
a dobbanás feszült, alázva összefont,
talán a fény, amely nevetve jót remél,
lehet hazug varázs, s a testemen henyél.
Mondjunk imát.
Azokért,
Kik társra várnak
Magányos perceikben.
Te, aki itt vagy bennünk,
A Neved nélkül
Semmik lettünk.
Itt van közel a házad,
Ha úgy akarod,
Maradjunk nálad.
A fájdalmam oly erős, elviselhetetlen,
cselekedet, amit teszek, az emberiségért teszem.
Beteljesedett, az írás elvégeztetett,
életemnek egy része - a földön vége lett.
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
hívő, istenfélő lelkekben,
adj erőt a próbatételben,
hogy lelkünk el ne vesszen.
Szenvedő Édesanyám nevében
Kiszolgáltatottság jut a betegágyon,
Jézus könyörülő segítségét vágyom.
Összetörten ülök keresztje tövében,
epekedve várom, lehajoljon értem.
Szótlanul hordom a fáradt gondom,
testem tudja, hogy teszem a dolgom,
lelkem fénye tükrözi a léptem,
fájdalmat kötöm komoran éppen.
Virágvasárnap, Nagyhét kezdetén
ujjong lelkünk Hozsanna énekén!
Szívbe szamárháton vonul Krisztus,
szelíd királyunk, Tied a trónus!
Ars poeticám
A világmindenségben kis pont
Parányi földi létem,
Add meg, oh, Istenem azt, hogy
Neked tetszően éljem!
Szívemet kitéptem, s angyaloknak adtam.
Tisztátalan testem lelkembe mosdattam.
Keresztre feszítés és feltámadás.
Így szólt egy hang:
Mondd, gyermekem,
Te elviselnéd-e azt, hogy
Kezeid keresztre rakva
Felszögeljék, megtagadva
Szavadat, hited kigúnyolnák,
Szenvedésedet kikacagnák?
A hit erőt adhat
Szükségem lenne Istenre,
szeretném, ha hinni tudnék benne,
hinni megbocsátó irgalmában,
mindenek feletti hatalmában.
Kyrie
Uram, ne irgalmazz!
Mert lelkeket tiportam össze.
Krisztus, ne kegyelmezz!
Elhagytalak mindörökre.
Csendes magányomban suttogom a neved,
kérlek, légy jó hozzá, drága, jó Istenem.