Imák
Megírtam a Jóistennek éjjel,
S elküldtem neki égi zenével:
Bebábozódva, csendesen tengődöm,
Bábruhában rab vagyok, vergődöm.
Sötétben veszetten vagyok,
Úgy érzem, menten meghalok.
Elemészt az érzelmek árja,
Te vagy lelkemnek egyetlen vágya.
Az ima
Légy irgalmas örökkön,
Könyörgöm, adj kegyelmet.
Tiszta utat a rögökön,
Szívedhez hű szerelmet.
Ma még sötét van idebent,
mert szemem csak embereket néz,
lépteim felverik a csendet,
ahogy magányom templomodba lép.
Hívlak téged, Pema!
Hatalmazz meg engem.
Töltsön el a fényed,
legyen sok jó tettem.
Drága Teremtő Atyám, te vagyon maga az Ige, s végtelen voltodig az lészel.
Egyetlen Tervező, ki mindenséget megtervezé s megépíté azt időtlenbe,
Menny portája s Föld pillérei pengetnek, mikor lényeddel bölcs ítéletet végzel.
Fiókáid mindenik, akiket gyengéden betakarsz, s szállítasz szép szárnylepleddel:
Kicsoda hát olyan bátoran botor, hogy vádolni mer téged beléje szemedbe?
Te vagy a természet Istene,
Néked zeng a madárzene!
Ünnepelnek téged az erdők,
A zöld mezők, a bárányfelhők.
Uram,
kérlek, taníts,
hogy ne erőmet meghaladó csodadolgok után vágyakozzam,
hanem tudjam örömmel elfogadni jóságod apró rezdüléseit.
Angyalhívó.
Őrangyalom, hívlak téged,
jöjj el hozzám, szépen kérlek.
Óvjad testem s minden léptem,
bármerre is tartsak éppen.
A Földre omlok, de az Égtől kérem,
teremtsen nekünk mennyei létet.
Az alkony várjon még jó soká,
az országot a fény ölelje most át.
Úgy szeretnék csendben figyelni,
nehézségekben támasz lenni.
Türelmesen meghallgatni,
ha kell, éjszaka virrasztani.
Nem tudhatom biztosra, létezik a hely, ahová vágyom,
Ha létezik is, beengednek-e kapuin, ha már a fellegeket járom?
Az odavezető úton haladok, a helyes irányt tartom?
Ha eljő az időm, beléphetek majd, ha itt véget ért kalandom?
Add, Uram, hogy az ajtó nyitva álljon előttem,
Adj nékem bebocsátást, ne vedd el a Mennyeket tőlem.
Imádlak, én nagy Istenem,
Dicsérlek téged, hű vitézem!
Szívemből faragok rímet,
Festek neked szép képeket!
Isten már biztosan elhagyott,
hisz nélküle telnek a napok.
Nem lelem örömöm semmiben,
hová lett, mért fogyott el hitem?
Köszönöm, Uram, az éjszaka csendjét,
a susogó ágak zöldellő beszédét.
Csöndes tanúja lehettem a végtelennek,
volt, hogy megértettem igédet.