Imák
Midőn majd a szépreményű
Földi élet semmivé lesz,
Ott állok majd színed előtt
Esdeklőn, kegyelmet kérek.
Mikor a kis kápolnámba
Belépek, tisztul a lélek.
A csend könnyei beszélnek.
Meggyötört arcon ívlámpa
Fohász
Mennyei Atyám, jóságos Istenem.
Lelkem mélyén beléd vetett hitemmel
borulok a feszülethez, lábad elé, Uram.
Imádkozom hozzád koldusszegényen,
mert Te vagy e földön minden reményem,
tudom, hogy meghallgatod imámat, Istenem.
Isten országa fent az égben,
Jézus érted imádkozik éppen.
Megérinti gyenge lelkedet,
szemeibe láthatod érted hullajtott könnycseppeket.
Magamért, mint érted. Tennem kell, de félek.
Túl sokat akarok, de a semmiben élek.
Istenem, kérlek, nézz meg engem!
Kételkedem az okos engedelemben.
Mindenség kovácsa, fektetsz puha ágyba,
S rét nő dombomon.
Téged dicsőítő melódiát hallom szólni,
Szívemet pedig zakatolni,
Mert szorít belülről az a fájdalom,
Mely egy ideje kínlaszt túlságosan is nagyon.
Felajánlom neked, Uram,
szemeimet, hogy lássalak,
csodás teremtményeidben
szüntelen Téged áldjalak!
Ne feledd, mindig van választás
Ne feledd, mindig van választás,
mindig van mindenre megoldás.
Soha ne dobj el egy ártatlan életet,
mert én is ajándékba adtam neked.
Isten... rúgd fenékbe a magyart,
hogy rájöjjön végre,
a mennyország és a pokol is
ott van a szívében.
Ó, te foghatatlan,
emberi szemnek láthatatlan!
Kit nékünk maga az Atya,
s a mennybe ment Krisztus küldött.
Megváltásunk végső zárszavát,
földi bolyongásunk kísérő vigaszát.
Bocsásd meg, Uram, ha kísértésbe esem,
Rám tör a félelem, benned kételkedem,
Bizalmatlan, s gyakran erőtlen is vagyok,
S körülöttem mindent összedőlni hagyok,
Gyengéd érzelmekre oly nagyon szomjazom...
Van az úgy, hogy utoljára
a csönd szólal meg - legbelül -
túl tengernyi, hitvány lárma
furcsán és érthetetlenül,
fölrobajló dübörgésén
és a lélek reménytelen
örvényein innen. És én
tudom: tudod, hogy lényegem...