Imák
Megváltó Istenem!
Te tudsz tenni csodát,
hogy az életemet
boldogan élhessem tovább!
A bajban mindenki imádkozik
Szívében feltűnik a reménység
Ateista ekkor nem létezik
A hit feltör amikor jön a nehézség
Amíg az embernek jól megy dolga
Úgy érzi soha nem lesz semmi baja...
Ki ellen vét, aki mások szerint vét,
Kit bírái által elítél a nép,
Poncius Pilátus halálra ítél,
Ki ellen vét?
Elfelejtettem egy őséletet,
Amit kaptam, mielőtt léteztem.
Elveszett, de nem tudtam még meg ezt,
Hogy visszakaptam örök életem.
Köszönöm Neked!
Sok éve az útelágazásban,
gyöngyvirágok között árvaságban
feszült az égnek repedt fakereszt,
viselte az Urat, lógott a test.
Az élet keresztje egyre nehezebb,
Gyenge vállam alig bírja már a súlyt,
Elfáradtam, érzem lejjebb és lejjebb,
Lelkemben a félelemtől lámpás gyúlt.
Taníts imádkozni engem, Istenem,
taníts hozzád jönni csendesen.
Hozzád fohászkodni naponta,
békére lelni ölelő karodba.
Beszélgetek Istennel rólad
De nem tudom hall-e engem
Hallani akarom a szívverésed
Imádkoztam érted vajon ez segít-e nekem és neked?
Elfogadom
Tőled, Jézusom,
mikor türelemre intsz,
ha nem tudok
változtatni valamin.
Reménytelen élet, csupa szenvedés
Várni valamire napokat,
Várni sok órákon át,
Várni, hogy mit hoz a sors,
Hogy meggyógyulok vagy meghalok.
Uram, bár ha a lift is hirtelen leszakadna,
Én ugyan megérdemlem a szenvedést.
Nem akarok látni, a falhoz tapadva
Érdemeljek ki egy kis büntetést.
Napsugárban fürdik a reggel,
gyöngyharmat mossa a rétet,
egy kis lángszínű virág
tarka lepkével beszélget.
Mikor reggel felébredek,
Imára kulcsolom két kezem,
És tehozzád fohászkodom:
Segíts meg jóságos, Istenem!
Hálát adok neked, Uram,
mindenemért, amim csak van.
Köszönöm a gyermekeim,
legigazabb szeretteim.