Imák
Istenem
Istenem!
Törd meg a csendet
és tégy csodát.
Kenyeret az éhezőnek, bocsánatot a vétkezőnek,
Békességet a háborgónak, üdvösséget a távozónak,
Reménységet a betegnek, megnyugvást a lelkeknek...
Ki elválasztád a földtől a tengert,
S megalkotád az eget, s fénylő halmát,
Az állatot s növényt, az ízes almát,
Végül pedig legfőbb műved: az embert
Legyél, Uram, kősziklám nékem,
szelíd oltalmam, menedékem!
Zöld erdő mélyén hűs forrásom,
Légy te az életem, királyom!
Úrnapja (Postcommunio - áldozás után)
Köszönöm, hogy áldozhattam,
s mint méltatlanra,
nem sújtott le rám haragod.
Csodás Isten
Nekem a minden.
Szó szerint a levegőm,
Szívem minden dobbanása.
Eső szitál, szívem dobog,
Párás szemem rajta ragyog,
Hol elveszett, hol jelen vagyok,
Magam adom s magam kapom...
Szeretethiányos világban
Elutasító a kegyelem
Félek
Gyengélkedik az értelem
Észlelem
Mi lesz velem...
Lankad már a vén folyam dühe,
talán, mit elvett, végre visszaadja.
Égbe vágyó lelkeket mélyén elrejtve,
testüket rideg hullámsír fogva tartja.
Fejet hajtva, térdre borulva
Köszöntelek, Magyarok Nagyasszonya...
Atyám!... ismét méretni hívattad hát hitvány porod...
Jutalmul hitéért... ezredik Golgotáját... hogy az útjába tolod...
Hogy feszüljön... hogy kínokba szédüljön... hogy mint remekműved... ha úgy... végleg elkészüljön...
Kis tejfel tenmagától fogva... akár hiába akaratból gyertya szobra... most fájdalomtól olvadjon...