Imák
Miért lenne okom panaszra?
Ami kell, Isten naponként megadja.
Igéje biztat, kegyelme vár,
Szent Fia ma is közöttünk jár.
Akit szeret Isten, s benne bízik,
Azt jelentős próbának teszi ki.
Gyöngyöt a disznók elé, ha vetik.
Adja a sátánnak, az kezdje ki
Próbáltam nélküled, de
mit sem ért az élet,
mintha elveszteném
a lényeghez az egészet
Kimegyek ajtóm elé!
Látok egy kis fényt.
Csillagok ragyognak
Árva szívek helyén.
Hajnali rabszolga-közöny,
utcákon gyűlölet köszön,
hangjaink csonkká apadnak,
nincs remény kérő szavaknak.
Istenem, még hadd maradjak,
szórjak hagyatékot magnak,
várjam a fényt, s ha rám zuhog,
őrt álljak itt, amíg tudok.
A tegnapi lépteim nyomán haladok,
És mint akkor, megint munkába szaladok.
Közben a változás óramutatója
Életem rezdüléseit zakatolja.
Szeretve élni, élni, szeretni, szeretve nevetni,
nevetve szeretni, szeretve lenni, szeretve szeretni.
Kihez is mondhatnék imát, hisz
hozzád száll minden sóhajtás,
érted élem meg a napot, amit
tőled kapok minden hajnalon.
Köszönöm, Uram, hogy kíséred utamat,
Szent szíved által nyerhetek nyugalmat,
Tudom, hogy soha nem hagysz magamra.
Sápadt Hold ágain fénynarancsok.
Szobám templomi csendjében magam vagyok,
halovány képek a múlt tükrében,
az első találkozás emléktüzében
állva átmelegszik didergő létem,
minden este várakozó litániám élem.
Szeretlek téged, Uram!
Te vezeted a keskeny utam.
Oly szép vagy, Istenem!
Te fogod gyenge kis kezem.
Kint hull a hó, fehér minden.
Itt bent csupa könny van a szívemben.
Kint most fagy, de egyszer majd megolvad.
De itt bent a szívemben marad az örök fagy.
Nézz le rám, ó, hogy is hívják,
Nagyhatalmú, kit nem nevezek.
Zúdítsd rám bűneim súlyát,
A keresztem hadd vigyem el.
Igen, bűnös vagyok, bevallom,
már te vagy minden gondolatom,
Bűnt követek el, mert szeretlek,
álmaimban már téged ölellek.