Imák
Otthonod kolostor mély csendje,
otthonod a végtelen:
magasztald az egyszerű Istent,
s a földi sötétben légy velem.
Köszönöm a finom kis ebédet,
Dicsérje mindenki a Te kezedet!
A te gondviselő, szép szívedet,
Néked hajtom le két térdemet!
Fohász
Vibrál a levegő,
tikkasztó a nyár.
Kopár a legelő,
szomjazik a nyáj.
Belső vezetés
Ó, Teremtő Forrás, Minden Létező,
Emberek milliárdja a kérdező,
A világ változásaiban félve,
Imáiban iránytűt keresgélve,
Az önösség kifordult világában,
A bölcs emberi együtt hiányában.
Kelj fel!
Múltam romjain tékozló reménység.
Hozd el!
Az erkölcs húrjain pendülő zengőcskét.
Te gyújtod reggel a fényességet,
senki nem éri fel fényességed.
Körmöd hegyén a Nap pici gyertya,
ha úgy akarnád, kihunyna még ma.
Én nem értem és nem érzem,
Miért kell így nekünk élet?
Üres élet, lehetőség
Sincs, hogy hírnököddé
Legyünk,
Hogy igazán jót tegyünk.
Ad anyákat is, apákat is.
Szerintem egyformán jár a köszönet,
hiszen a szeretet viszi előre az életet.
Nekem apámmal párhuzamos út,
ami talán összeér Isten kegyelméből,
ahogy pörög-forog az időkerék.
Már napok óta csak rád gondolok,
És hangosan imádkozok.
Kérem a jó Istent, segítsen mirajtunk.
András apostolt, ki elsőnek hívtad,
Halld meg, Urunk, most esdeklő imánkat,
Jöjj el, Úr Jézus, kegyes Szabadítónk,
Légy hű tanítónk.
Sokadszor hajlik imára e vén nyak, s a
homlokra ráncokat barázdál a lélek.
Ami másnak erény,
nekem lehet, tiltva,
hiába az eszmény,
hiába az ima.
Álmodat angyalok vigyázzák,
álomgömböd körét szárnyaik simogassák.
Mélymagodba hullva álmodj,
és újulj örök vizekből merítve újra!
Ó végtelen szép tisztaság
Felfoghatatlan fény
Örökké égő gyertyaszál
Rólad dalol a szél