Imák
Kegyelmedért kiáltok, ó, Uram,
Átgondoltam mindent alaposan,
Segíts fuldokló lelkemen.
Békét
Nyissátok ki a templomokat!
Hagyjátok ott a füstölgő romokat!
Menjetek be imádkozni,
a békéért fohászkodni.
New-Orleans-i Voodoo életérzés
Úgy jövök, hogy tudom,
ez nem az én ritmusom.
Afroangyalok közt
keresem a királynőt!
Idegen emberek, illatok,
fák suttognak vihar előtt:
dalolnak a temetők.
Vörös az ég alja,
hasad a hajnal,
látszik fent égen
az esthajnalcsillag,
hatalmas egünk
betakar mindent,
sötétje ellepi
eget és a földet...
Vigyázz rám, én Istenem,
Erősen fogd kis kezemet!
Ölelj át, és légy hűen velem,
Én Neked adom a lelkemet!
Lángja lobban az égi keréknek,
átsüt szürke fátylán az égnek.
Kérded, szakadó esőben miért veszünk kabátot?
Ha egyszer bőrig áztál, belátod!...
Sok katonát
küldenek most a harcba,
maguk után árvákat
és özvegyeket hagyva.
Kutatom, keresem folyamatosan az igazságot,
s úgy vágytam rá,
mint a tisztító szél, mikor felkavarja a port, a szemetet, utána tisztán ragyog az igazság előttem.
Az igaz szó perzsel s éget, fájdítja a lelkem.
Felkavaró, sűrű porfelhőben nem látom,
hol lehetsz, igazság, merre keresselek!
Gyötör a portest.
Ismer engem jól.
Szirénképeket fest,
és hitem meghajol.
Amikor nem szól a harangszó,
az egész bensőm is elhalkul,
Istent kérdezem olyankor,
hallja-e, ha szívem jajdul?
Meddig piheg még mellkasomban az élet
Összerogytam már annyiszor Előtted
Hányszor etettél-itattál Mag-ad-ból Uram
Mikor a sötétség markában szorongtam
Gyűlölettel teli világunkban a rossz az úr.
Ősidőtől fogva félelmet, háborút szít.
Kiket megtalál a keserűség íze,
szívük elveszik a pusztában örökre.
Térdre kényszeríti ő, kit akar.
Hálát adok minden reggel,
hogy láthatom, a Nap felkelt.
Hitem erőt ad, és reményt,
rögös úton megyek feléd.
Üres templomodban hozzád
száll tiszta fényű fohászom,
reggeli imám neked ajánlom.