Imák
Uram, amit irántad érzek, leírni nem lehet,
sírni tudnék, annyira szeretlek.
Magadra vetted az én vétkemet,
megmentetted bűnös életemet.
Leszállt az éj, csend honol,
Lassan az agy már nem gondol,
De még utoljára átgondolom,
Hogy mi történt, milyen volt a napom.
Kinek lába gúny szegével van átverve,
kinek keze alázattal van feszítve,
ki szomjasan itta a keserű epét,
kinek lándzsával ütötték át a szívét
Drága, szeretett, kedves gyermekem,
én vagyok a feltámadás és az élet.
Annyira szeretlek téged, szükségem van rád,
hogy melletted lehessek.
Sokszor mondtad, Uram,
hogy ne szégyelljünk kérni,
mert a sok zörgetésre ajtó nyittatik,
mégis sokszor érzem,
hogy imám visszavettetik.
Szerelmese lettem a létnek,
Érzem, ahogy a lég ölelése
Áthatja testemet, lelkemet,
Ez ám az igazi élvezet.
Látva, milyen sok a viszály,
bánatos az égi Király!
Szép Királynénk, igaz kincsünk,
segíts meg, hogy békét hintsünk!
Hozzád fordulok, mert benned reménykedek,
Azt hiszem, hogy tőled bármit remélhetek.
Köszönöm az eddigi segítséget,
De most nagyon kéne a könyörületed, szelídséged.
Bajban, vészben, nyomorúságban.
Istenem! Segíts! Életünk viharában.
Siess! A tegnapban. Még a mában.
Építs jövőt! Ma. A Hold sugarában.
Áprilisi égbolt pehelykönnye hull,
a napsugár sűrű felhők mögé bújt.
Vad szélben hajlong a lila orgona,
halkan zokogja, hogy sorsa mostoha.
Isten tenyerén
Aludj, aludj, álmodj, én még nem tudok.
Engem feszítenek még a nappalok.
Fejemben cikázik még száz meg száz gondolat,
Erőt ad, vagy álmot hoz, esetleg visszatart.
Tehozzád fordulok,
legdrágább anya;
Mennyeknek általad
tárul ajtaja.
Emberek, most hozzátok fohászkodom,
tönkretettétek a földet, rémálom!