Versek az igaz szerelemről
Látod, édesem? Engem is belevittek egy táncba,
csak nehogy úgy járjak, mint Kata a táncban.
Egy mámoros éjjelen
kitört a szerelem.
Védekezni ellene
szinte lehetetlen.
Érzem, hogy itt vagy, leskelsz most is,
hiába bújsz el, látlak ott is,
hiába játszol néma csendet,
tudom, az elméd el nem enged!
Mikor nem vagyok veled,
Ha nem fogom meg a kezed,
Megszakad a szív nélküled.
Nincsenek megfelelő szavak.
A jelentés az égre tekint fel.
Téged fürkész fényben, csillagban:
A messzeségben keringesz.
Elsuhantunk a pirosló szirmok mellett
öten, de mégis csak Veled.
A végtelennek tűnő kocsisorban remény:
hogy közben foghatom kezed.
Havad puha leple takar,
Testem gyönge téged akar,
Szilaj szívem szabadon száll
Szelíd szemed szebb a táncnál,
Fekete a hóvirágom,
Benne magam megtalálom.
Ápollak, ha kell, mikor beteg vagy,
Veled betegszem, az esélye nagy.
Ha egyszer erre jársz, kopogj be bátran,
elszálltak éveim - oly sokat vártam,
de remélem mégis, egyszer még eljössz -
nincs meg már az a ház, tudod, ott szemközt!
Kell-e hozzád szólnom, hogy tudd, szeretlek?!
Kell-e verset írnom ahhoz, hogy tudd, mit érzek?!
Szeretnék betelt vágy tüzéből születve
felparázsló gyengédséggé nemesülni!
Mint lassú hullám siklik parti fövenyre,
úgy szeretnék lelkedbe belesimulni!
Amikor először megláttalak, tudtam,
Hogy más vagy, mint a többi,
Belül egy különös érzéssel fogadtalak,
Az egész gyomrom ökölnyi.
Már úgy vagy, mint a mindennapok,
a sors és levegő szükséges részem,
ha érintesz, pőre szívvel mindent adok,
mert nem szerethetlek máshogy, csak egészen.
Tűrj el, mint emberek
a rossz időt.
Ígérem, csak mindig
neked változom,
hogy később büszke lehess.
Mondj valamit,
az se baj, se bánt... ha fáj.
Mondj valamit,
hulljon le rólad a báj.