Versek az igaz szerelemről
Már egy fekete macska dorombolt
a kávéfőző lusta belsejében.
A napba ölelkezve sírt a párkány,
szivárvány-jégcsapok lógtak a szemében.
Álltam, miközben sietve távolodtam.
Nem is gondolkoztam, csak cselekedtem,
Menekültem saját lelkemből,
Feladva azt, amiért harcolni érdemes lett volna.
Üzent az ég, lelked e földről régen messze szállt,
Itt szellemed nem rekedt, a fény gyermeke vagy már.
Szívemben a hiányod jéghegyet manifesztált,
Kicsúszott kezemből élet-irányító kantár.
Mit tud két mosoly működési sajátossága,
ha az egyediség látványával exponál?
Nincs belső kontrolláltságkésztetés,
mert az ego tű az ész szénakazalban,
de toppon a biztos minőségi attitűd,
melynek start kezelési fényhatásán Isten lép,
és ez az őszinteségben önfeledt arctérkép
szemcsillag panoptikumán újholdkörrel...
Rózsát küldtél nekem
reggel a munkába menet,
minden szépséget,
mit hajnalban termett kerted.
Hűsítő érintés egy nyári napon,
Forró láz mégis a fázós alkonyon.
Simán siklik a sötétben, nem vakon,
Meleg kezek simulnak az arcomon.
már csak te illenél bele
ebbe a színes napsugárba.
Esti Szellőlányka szoknyája libben,
kecsesen sétál Balaton partján.
Dúdolgat magában, nehogy zajt keltsen,
játszi ujjak futnak a víz fodrán.
Nyári szerelem illatos zsongása
kápráztatja csókra éhező ajkaim,
Te vagy, Te, ki rám törte magányom
régen bezárt, tárva-nyitott ajtaját.
Hazudj nekem, mondjad, okos vagyok,
Tedd színessé ezt a szürke napot.
Hazudj nekem, hiszem minden szavad,
Csókolom érte édes ajkadat.
Hazudj nekem, bár én is jól tudom,
Hogy kételkedni kell a szavadon.
Az, hogy vagy, és ilyen közel állsz a szívemhez,
El nem mondható a világ összes érzéséhez,
Amit irántad érzek, mikor váratlanul meglátlak,
Egyszerűen nincsenek rá megfelelő szavak,
Mert nincs még egy ilyen személy, mint te,
Aki ennyi érzést felkavar lelkemben.
Tükör
Szeretném tudni, hogy nem fogok,
De érzem, ismét belepusztulok.
Fél évig építettem magamat miatta,
S ismét én voltam, ki feladta.
Kérlek, adj esélyt nekem, hogy bizonyítsam, méltó vagyok hozzád,
kérlek, ne lökj el magadtól, mint egy rongybabát!
Mindenem megvolt, amit kértem,
Nem reméltem s nem is féltem,
Úgy éreztem, mindent szabad,
Bármit teszek, velem marad
A virág elhervad, ha nem kap vizet,
A szavak is elvesznek, ha nem követi tett.
Mondd csak, mégis ki irányítja a szívet,
Melyet valaki ily` aprólékosan készített?