Versek az igaz szerelemről
Talán most érzem ezt először,
Pedig volt is már régen többször.
Gyöngyfehér hó alatt
fázik a szerelem.
Én is fázom,
ha nem nyújtsz kezet nekem.
Elmondani nem lehet,
Mert nincsen rá szó!
Leírni sem tudom,
Mert hiábavaló.
Bárcsak egyszer felérhetnék hozzád,
hogy megmutassam a szívem egy darabját.
Két külön kis világ vagyunk mi ketten,
Utánozhatatlan és egyedi személyek...
Mérhetetlen fájdalmam a rossz útra térített.
Mert elvett tőlem mindent és mindenkit, a hitet.
Fájdalmam haraggá, majd gyűlöletté változott.
Mert igaz szerelmet nékem sosem hozott.
Szerelmünk a kezem alatt, a lapokon.
Történetünk a tollamból kel új életre.
Most ölembe hajtod fejed lágyan,
S bújsz belém mélyen szerelemvilágban.
Mit ér a szerelem nélküled?
Mit ér az, ha ajkam szétreped?
Reped szép ajkad hiányától,
Reped a szád távolságától,
S még megannyi gyönyörű vágytól,
Melyet most is hallok a szádból.
Nem vágyom étteremre,
Nem vágyom rózsára,
Minden nap várom epekedve...
Egyetlenegy válaszára.
Te vagy az egyetlen az életemben minden téren.
Csak téged szeretlek, csakis egyedül téged.