Versek az igaz szerelemről
Szép voltál nekem, és szépen beszéltél,
ajkadról áradtak a szerelmes szavak.
Néhányat talán magad is elhittél,
nem én voltam, ki becsaptalak.
Mint lágy fuvallat... kihűlt szobák falát... úgy jár át a hála dala...
Mintha minden, mi te vagy... létem vak sötétbe... világító lámpást tartana...
Lényed varázsfüstje egy csapásra beborítja holnapom...
Általad nyert bizonyosság... hogy van... eleve elrendelés, hatalom...
Halál helyett újjászületés
Havas dombokon felcsillan a fény,
Szinte már-már elvakít a lét.
Gyönyörű minden, a táj, az élet.
Bár utóbbi neked köszönhető, édes.
Világgá akarok menni veled.
Kitágítani a földi teret,
Új univerzumot teremteni,
Csillagfény alatt merengeni.
Milliónyi szál, mi összeköt minket.
Nem tudom, hogy miért, miért pont kettőnket.
Lágyan ringatózó csónak.
Csend van, nincs helye szónak.
Benne ülünk - mi ketten.
Egymás szemében a minden.
Számomra a legkisebb folyó is már tenger.
Képzeletem sodrása visz el messze.
Fekete és fehér, jing és jang vagyunk mi,
Egyik sem tud a másik nélkül létezni.
Illatos virágként pompázol a réten,
Fekete humuszként gyökeredet védem.
Olykor eltűnődöm, mitől vagyok boldog?
Attól talán, hogy ily szép ruhákat hordok,
vagy a sminkem, ami örömöt ad nékem?
Vajon mi a titka? - elmerengve kérdem.
Csak álmodom a valóságot,
Rideg s fémes az érintés,
Egy eltévedt pillantásod
Erőltetett, nem kért kísértés.
Manapság az idő lassan jár,
a rózsaszín ködben eltévedtem talán.
Szívem nyughatatlan,
Sokszor alig bírok magammal.
Minden veled kezdődik.
A reggeli első gondolatom,
A nap első kávékortya,
A felvett fehérneműm,
A lekésett busz, ami után azért szaladok,
Hogy ne kelljen rám várnod,
A zene, amit minden reggel meghallgatok
Csak azért, mert te jutsz róla eszembe...
Én ott leszek, én örökké várlak
a tavaszban, a forró nyárban,
az őszi ködben, az elmúlásban,
a téli jég hideg fagyában!
Szenvedély
...mi ott lobog belül.
Miből szerelmünk tüze...
oly nagyra nő.