Versek az igaz szerelemről
felfoghatatlan.
megmagyarázhatatlan érzések
tömkelege, amit kiváltasz belőlem
Mint hópelyhek szakadó sűrűjének
Meghitt csendje,
Védőburkának minden apró kis nesze...
Holtig szeretlek,
pedig elpergetted tékozlón gyöngyeim.
Elszórtad őket
viharos utakon, s szememből könnyeim
porrá zúztad.
Telihold teszi tiszteletét nálam az este,
az arcom jókedvemben indiánosra van festve.
Tükrei vagyunk önmagunknak szüntelen...
Szívünk dobban mégis nesztelen.
Ha valaki igazán szeret téged!
Ha valaki igazán szeret téged,
Félt s szeret,
Ha hibázol, akkor is szeret.
Ősz
Tudod, az ősz
hallgatag virág,
lombjaival hozva el
a varázst.
Mikor megszomjazol, forrásod vagyok,
azután leszek sötétben lámpád,
betegségben gyógyírt, enyhülést hozok,
fájdalmadat kócos csillagok látják.
Már később néz be
A Nap a szobámba,
S megannyi tompa színnel
Fest a fény...
Néhány ember hisz abban, hogy van valaki,
Valaki, aki megmutatja az utat a fényességbe,
Az ember, aki egésszé tesz,
Aki segít, ha a kudarccal nézel szembe.
Bezárt ablakaim tán holnap nyílnak,
ma csöröghet teló, nem veszem fel.
Negatív eleme lettem a síknak,
s ott nem íródik rám egy képlet sem.
A január ködbe veszett ígéreteire
Éjfélben festett
el-elsuhanó ruha,
akár az emlékek,
belőled ez maradt.
Érzés, mi fáj,
szeretnél végre boldog lenni már.
Szeretnél valakit becézni,
teljes szívedből, igazán szeretni.
Csókod ébreszt fel minden éjjel,
Ha nem süt a Nap, a vágy nem ég el,
Ébressz fel hajnalban, ha vasárnap mész el,
Legyen több varázslat s nem lesz bennem kétely.