Versek az igaz szerelemről
Ha felnézel este a csillagokhoz,
S a ragyogásuk megfogott,
Lehet nem sejted, de régen
Egy időtlen szerelem íródott.
Amikor a darvak hangosan húztak át
a szikrázó, kék égen,
s mi ott ültünk a zsombékos réten
egymásba mélyülten:
vigyáznod kellett volna rám.
igaz szerelem
Te vagy szívemnek
Legdrágább virága,
Mert tudom,
Hogy nem élek már hiába.
Az ellentétek vonzzák egymást
Te vagy az egyik, én a másik,
benned íródik, bennem játszik,
Te vagy a csend, én a hangzavar,
benned napfény, bennem zivatar.
Csodálatos volt az a reggel, amire ébredtünk,
egész éjjel vágyak közt szerettünk.
Hunorka még édesen pihent, és én sokáig néztem, majd szokásomhoz híven
tejet hoztam, majd a lovakhoz kimentem.
Ó, Te zord, bájos és fagyos gépezet,
Nevedben csak úgy hemzseg az ékezet.
Kinyitom ajtód, kitárul lelked,
Mostantól nekem csakis Te kellesz!
Úgy látlak téged, mint szomorúfűz a szerelmeseket,
mint tábortűz az ijesztő, de vicces történeteket,
mint teli vizes palack a kifáradt sportolót,
mint illatos szerelmeslevél a könnyes olvasót.
Szemtől szemben állunk, egymáshoz közel,
Hogy megérintselek, mi sem választ el,
Megérintsem arcod, megfogjam kezed,
Bár szeretném, tudom, nekem nem lehet.
most megmarkolom a létezésedet.
vagy amit én annak hiszek. legyen az
a papíron száradozó tintafolt,
izgága libikóka vagy hintaló.
Eriknek
Úgy féltem a nagy szavaktól,
Féltem, hogy majd megharagszol
És egy nap arra ébredek,
Hogy azt mondod: "Hát ég veled!"
De most, mikor nézem, ahogy alszol,
Már jól tudom, hogy legyőztél százszor.
Férjemnek
Amikor majd meghalok,
a karjaid ölelésében akarom elhagyni
e testet! Szemeidbe nézni
és mondani, szeretlek!
Amikor a legjobban hullnak a könnyek,
Amikor a legsúlyosabbat méri ránk a sors,
Akkor kell, hogy a legerősebb legyen az
Ölelés, ami óv, ami gyógyít.
Hogy rád találtam,
áldjon meg az ég!
Vártam már rád
nagyon-nagyon rég.
Neked adnám a Napot, ha az enyém lenne!
Helyette adok neked egy édes pillanatot,
amivel a rohanó időt megállíthatod.
Szakíts ki belőle minden erőt, hogy visszakapd...