Versek az időről
Annyi szép és csodálatos dolog létezik és észre sem vesszük,
Nincs időnk megállni, megcsodálni, mert nagyon igyekszünk.
Hát igen, most is vár,
Hisz mindig vár a nyár,
Vár rád, s te is várod,
S neked ebből nem lesz károd!
Vár a nyár szép szava,
Ünnep az, az ünnep maga.
Virágok bontották szirmaikat,
Illatozva köszöntötték leányomat.
Mosolyogj minden mosolyra,
írj dalt minden szóra,
búcsúztasd a Napot mikor nyugszik,
és áldd mikor érkezik,
szeress mikor szeretnek,
álmodj míg nem költenek...
Fásult alkony, hideg este,
Fagytól szőtt át földnek teste.
Erdő fái mind alszanak,
Gyökerükkel jégbe marnak.
Az első perc még vánszorog,
Szegény tétova tántorog.
Még nem tudja milyen óriás ő;
Belőle nő ki a végtelen idő.
Ebben a korban már az ember
csínján bánik az érzelmekkel.
Féltve adja mi az életből, számára jó megmaradt,
feledné azt, mitől szíve anno megszakadt.
Az idő utolér, leteper,
és lelked kiterítve hever,
míg a gödör föléd nő, eltakar...
Vázámban elpusztult virágok,
szirmaik szőnyege az asztalon.
Örökre elolvadt jégkockák
nyomai száradnak poharamon.
...De az életedet úgy éljed,
Hogy ne feküdje meg a gyomrodat,
Ha eszedbe jutnak az emlékek.
Így éld a pillanatot!
Még hallom a Tegnap lépteit,
De a Ma lök előre már,
S őrizve a szívem képeit,
Vigyorogva a Holnap vár.
Nézd ezt a romot, nem lakja már senki.
Az udvarát is benőtte a gaz.
Mégis "úgy" tekintek erre a házra,
Mert itt nőttem fel, itt voltam kamasz.
Az emlékemben áll a csokoládé ház.
Gyermek évek tegnapjai
A falakon jönnek át.