Versek az időről
kiáradt Duna-parton fűtincsek közti vízjáték,
kalandos faágak magukért sodródnak,
vergődik a terelő meder szétázott partja,
a mihez képest tehetetlenül lóg.
Egy elfeledett gondolat,
egy meggondolatlan tett,
egy hangulat, szín, illat.
Megannyi emlék lelkemet
simogatja vagy borzolja.
Fél éve, hogy veled
Eszem, és szívem veled tele.
Nincs túl sok vágyam,
Csak ezer meg ezer pillanat
Veled.
Ugyanolyan nap mint bármelyik: -
mégis mindenben más
ilyenkor ott van
mindenkiben a senki...
Te akarod én én akarom
Forró csókjaid ajkamon
Kezed kezembe olvad
Mindegy mit hoz a holnap
Első négy után
Első négy után az öt már helyénvaló lenne,
Nem jut eszembe semmi, nincs minden veszve,
Majdcsak lesz valahogy, korábbi verset is oszthatok,
Többet szeretnék tenni, hiszen magamból adhatok.
Utazok a rejtelmedben,
s múltam néha betemet,
hogy abból, ami fénnyel töltött,
nem kaphattam eleget,
mert elszálltunk már
s szárnyadon csak álmodó,
ki hátrafele integet.
Csak néztem a hatalmas toronyórát,
és közben láttam eltorzulni az alkotója arcát,
görbülnek a mutatók, s elhalványulnak a számok,
ilyet mindennap én sem látok!
Nincs naptárban még egy nap,
amin felnőtt és gyermek
ennyi mindent megfogad,
ám ezek később terhek.
Szétszakad a tér... s
a karakterem akusztikázik...
Érzem a semmit... kívánom...
Nem értik. Én nem mondom...
Születésnapomra
Friss, üde tavaszok, érett, forró nyarak,
hatvan évem alatt gyorsan elszaladtak.
Szerettem-e mindig, a sors nem kérdezte,
minden jóságát, szépségét elém tette.
Valóság...
A tükrök élén
Jégtánc...
Talán utolérnél?
A hegycsúcsról visszanéznél?
Forogni kezd velünk a világ,
egy nap a mennyben, egy a pokolban,
egymás után jönnek a napok,
s minden tettünk egy nagy csokorban.
Van, mikor már elfogynak a biztató szavak,
Körbezárnak a magad által felhúzott falak.
Ülsz a magányod csendjében, épp csak létezel,
Beléd hasít egy gondolat, s többé nem ereszt el...