Versek az időről
Egy napon,
mikor megkérdezed,
mire volt ez jó?
Gondolj majd az
első pillantásra,
szemed kíváncsi játékára,
gondolj majd a bőrön érzett,
átsuhanó borzongásra!
az ikeás képkeretekből én
mindig kiszedem az idézeteket.
közös képeket rakok bele főként,
melyek lelkemnek kivételesek.
Még vackában alszik az alkony.
Harangvirág szoknyája ring csendesen,
szellő fújja,
kecses szárán hangya mászik, és
a nap
már hason kúszik a hegy felett.
Az ég alján tűzpiros paplan,
az est lustán ágyát megveti...
A lelkem is, úgy érzem, hogy lassan felnő,
Sok fájdalom, ami lassan eltűnő,
1001 éj és 1001 szenvedés
Szívemnek fáj még,
De már nem úgy, mint rég,
Változnék még.
Pille lepkeszárnyán lebegtem...
Hatalmas mező volt előttem,
Búzavirág tündökölt mellette,
S piros pipacsok tengere...
Ohh, az édes múlt,
nézd, hogy integet,
vissza soha nem jöhet,
örök búcsút vett.
Az út szélén leparkolva magam elé nézek
A város zaja átölel szélvédőmön eső kopog
Piszkosfehér égbolt alatt tompulnak az élek
Világokat összemosva lágy ólomfény tocsog
Ahogy a folyó sodrását
nem zavarja a
vízbe dobott háló,
úgy az Életet sem
állítja meg az...
Újra messze jársz tőlem,
ám lélekben velem vagy.
Feletted leszek felhőkben
akkor is, mikor reggel fagy.
por vagy csak homok
"Ne sírj, mert vége lett!
Mosolyogj, mert megtörtént!"
(Ludwig Jacobowski)
Időtlen idők óta
folyó csak egyre mossa,
görgeti a kavicsokat,
majd a tengerbe sodorja.
Meg-megcsillan egy-egy pillanat,
De szavak nélkül múltba hamvad...
Kevés az idő, hogy szeressünk,
Rohanunk és gyorsan felejtünk.
Az idő pénz... te döntöd el, mire költöd,
drága idődet majd mikor, kivel töltöd.
Az idő halad, a tegnap is már történelem,
nincs idő tűnődni a múltban történteken.
Kőszív
Elvirágzott szárak sóhajtják a léptét.
Mélyből felsikoltó emlékek miértjét.
Felnézett a múltra, s a jövőt kémlelte,
A mában az életét élni felejtette.
Tágabban
Töredék Napfény ül körbe,
A Hold terpeszkedett neki,
Kampójával széket töltve,
A Bú bohókásan meglepi.