Versek az időről
Csendesen nézz fel az égre,
figyeld a sok kis csillagot!
Amott, a távolban fénylik,
de mégis csak néked ragyog.
Látod, itt vagy, itt vagy újra,
S a boldogságom zsebre rakva!
Látlak, elmész messze, tova,
Nem jössz vissza hozzám soha!
Csak akkor jössz rá
a pillanat értékére,
mikor emlékké válik.
Talán bánni is fogod,
hogy hagytad elmúlni.
Elveszett lelkek
lépdesnek a járdán,
szárnyalnak lustán
tompa szellő szárnyán.
versio 1.
Az ősz újra foltot fest a tájra,
Körbeért a nappályán a Föld.
Kérdések sorai állnak gondolatomban.
Miért van az, hogy ismerek egy személyt, és egyszer csak hallom hírét, elment.
Minden levél földre hull a fákról
Avarba hullt lombokon lépkedek,
Minden levél földre hull a fákról.
Holnapra várni így lesz érdemes, -
Egy mosolyt még kilopnék a nyárból.
Repülne szabadon.
De szegett szárnyakon,
fájó talpakon,
ólomlábakon
vánszorog a bánaton.
Idő-szonett
A tegnapok ablakán kopogok,
kitört üvegcserép éle sebesít...
Mit csinálsz kétezer-hatvanhatban
ötvenkilenc vagy hatvanévesen?
Dicső múltadra gondolsz magadban,
avagy sorodra vársz jó mérgesen?
Gondolsz néha rám, mikor leszáll az álmatlan éj?
Hogy lehettünk volna csillagok az univerzum peremén.
Gondolsz néha arra, hogy fogod a kezem?
Milyen lenne egy más világban összefonódva veled az életem.
Érzed néha, hogy ajkam megrezdül arcodon?
Talán ott vagyok olykor, hogy ne érjen fájdalom.
Figyelem a múló időt,
mert látszik,
nyoma van mindenütt,
nem lehet eltüntetni...
Leoltottuk már a villanyt,
de még nyitva a garázs,
látom, hogy a kazánunkban
piroslik még a parázs.
Arcok mosódnak el az idő
kortalan hullámai között,
halovány árnyalat, mit életünk
szála csendben köréje szövött.
Akinek szól: 2020
Szeretnéd tudni, hogy
miért vártalak?
Mert megismerni téged
egy létezéskaland.