Versek az időről
Élet
Az idő kereke forog,
Jönnek-mennek benne
A megélt pillanatok.
Az idő múlása oly relatív,
Mindenki másképp, más
Nézőpontból érzékeli...
Mióta testem nemcsak por,
Azóta a szívem hevesíti a bor,
S amíg nem kóstolok mást,
Nem hagyom abba az ivást.
Suhogsz, repülsz, csillogsz,
mint a tündérek, angyalok,
belőled szomjas az én világom,
csak öklömnyi, apró szív vagy,
s illatoddal itt virágzol.
Jelenben tolakodó tegnapok
Ijesztgetik a holnapot.
Testet keres a lélek,
míg kottát ír a sorszenének.
Fák suhannak el mellettem,
Az ég felettem végtelen.
Én csak bámulom az összefolyó tájat...
Vajon az ő gondolata merre járhat?
Azt hiszitek, rég` megettük
kenyerünk javát?
Szükségünk rá úgysem lesz,
már tudjuk, odaát.
Ahogy múlnak az éjek az ég alatt,
Úgy repülnek az évek, mint egy pillanat,
Lassan elmúlt már mind, de maradt egy álom:
Ezeregy éj óta is - csak terád vágyom!
Pillangó-hatás
Fraktálok mentén szállva én is idősíkot váltok,
Megsebzett hernyóból gyönyörű pillangóvá válok.
S ha az az ominózus, apró szárnycsapás
Meg is hozza a hőn áhított változást,
Szemem előtt felötlik az élet örök igazsága,
Amely szerint mindennek megvan a specifikus ára,
Ahogyan egy kulcs is beletörhet bármikor a zárba.
Csodálatos tavaszi napsütés,
Ahogyan besüt az opálos ablakon.
Játszik a színekkel,
Megtörik a szivárvány színeire.
Akik pofára estek
Szívem, kolompoltál,
Jelezted az utat,
Míg szakadék nyílt meg
Fürge lábunk alatt.
Nyugdíjba megyek
Eljött az én időm lassan,
Dolgoztam eleget, pihennék már,
Nyugdíjba megyek, elbúcsúzom
Tisza szívvel, szép emlékekkel.
Néha eljön a pillanat,
Melyben elnémul a penna,
Nem serceg már a papíron,
Néma a kultúr-antenna.
Rohanunk vadul, örült diadallal,
hullámokon át részekre szakadva.