Versek az időről
Takaros kis ház volt hatvan éve,
vakított az oltott mészköténye,
fal tövében sárgalléros pócik
kérkedett, hogy fénnyel takaródzik,
s ha húsvétra fakult pirosabbja,
szorgos kéz meszelte csinosabbra.
Én azt mondom, állandóság,
Neked a változás, körforgás!
Én nyugalmat kérek halkan,
Te csinnadrattát zendítesz gyorsan!
Te vagy a hősöm
Hiányzol, hiányzol, fütyüli a szél,
egy árva levelet zörgetve mesél.
Hideg ködpára úszik a völgyeken,
megborzong a pirosló csipkebogyó,
elaludt az ősz a búzaföldeken.
Lángra lobbanok, mint gyertyán a kanóc,
bár már nem örök e lángolás,
a szívem ketyeg, hisz nem ifjú és vadóc,
ott mocorog kérdőn a távozás.
Menekülnék, ha tudnék,
egy messzi tájra, a végtelenbe.
Menekülnék, mert már nem bírom,
de az érzések fogságában
kell most bizonyítanom.
Az év ideje lassan lejár.
A januárban született percek
Már megértek egy telet.
Szél ringatta bölcsőik fölé
Jégvirágos baldachint húzott a február.
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
Verses történet
Hullik a fákról a késői szélben
a zörgősre száradt sok levél.
Egy idős pár találkozott a parkban,
mikor az ember már nem is remél...
Számtalan átgondolt, terv és cél nélküli nap,
Amiket csak úgy a feledés leng körül.
Vajon rendben van ez így, hogy az eletet hagyjuk csak így elmenni?...
Késő este van már,
A szív kifáradt, s nehezen kalapál.
Kint dermesztő hideg,
S üldöző emlékek jönnek.
Ittam.
Igaz, a szavaidat szomjaztam,
És kezdtél megrészegíteni,
De mindig vágytam egy otthonra,
Amit szívedben kezdtem érezni.
Bekacsint a fény
ablakomon.
Sugara megpihen keveset
arcomon.
Pillanat: gyors, illanó, szaladó, meg nem álló,
pillantás: gyors, illanó, szaladó, rabul ejtő.