Versek a hűtlenségről
Nézd ama kacér kis angyali alakot
Megláttam alakját s magával ragadott
Félve egy mosollyal jeleztem vágyaim
Elérhetetlennek tűnő vad álmaim
Álmokat miket megélni nem remélek
Lepkeként tüze nem olvaszt de elégek
Lángjában elégek...
Mikor együtt voltunk
minden jó volt, s szép.
De mikor elhagytál,
rám szakadt az ég.
Tétovázva állok ajtódban,
Nem tudom már megtenni mit megtudtam.
Ne szidj úgy engem kisleány!
Ne mondd, hogy oly hűtlen vagyok!
Nem nagy baj az, ha néha tán
más lányokat is csókolok!
Poéta vallomások: XXXXI. Hűtlen démonomnak
Azt mondtad szükséged van rám,
mégis ellöktél, önzőn kihasználtál!
Azt hittem, én vétkeztem.
Én balga bocsánatodért esedeztem!
Azt hiszed megcsallak
Miközben vak vagyok
Hiszen szemeim előtt
Csak te ragyogsz...
Nem látod a fényt bennem.
Nem látod és nem is kerested.
Nem látod a fényt bennem.
Hogy hihettem? Hogy hihettem???
Titokban sírok, ha rád gondolok,
Ha valaha neked bánatot okozok.
Erősnek teszem előtted magam,
Belül a lelkem nyugtalan.
Felszállt a köd.
Semmi sem maradt.
Jégcsapok a szívemen,
Levelek egy pléd alatt.