Versek a hűtlenségről
Együtt érkeztünk meg.
A zene hangos volt, nem beszélgethettünk.
Akkor megfogtál és a szemeddel jeleztél nekem,
Hogy beljebb mennél és messzebb lennél tőlem.
Azt mondja, szeret, igaz lehet?
Puszit ad, megcsókol, kire gondol?
Ki csalfa, miért csalna, ennyi volna?
Sok a kérdés, de még sincs válasz.
Volt, hogy elhittem, szeret,
Rá kellett jönnöm, ez csak hazug felelet.
Miért kell így játszani, ezt szeretni?
Szeretnék elmenni,
egyszer útra kelni,
egy mező közepén
békére lelni.
Tűzbe tettem kezem
érted, vakon követtem
angyali lényed.
Egy csúf hiba miatt odalett minden,
Te voltál nekem a legféltettebb kincsem,
Mégse értem be veled, erre nincs mentség,
Én csak azt kívánom, boldog legyél.
A szeretet érzéséből
messze világló jelzőtűz
ágaskodik a szívek kerítéséhez,
míg az eredendő bűn az édenből kiűz.
Napfoltos, barna arcon szeplőtlen
Sármot takar a csábítás. A csábító
Átölel, elragad, néha megtagad,
Minden szóval béklyót dobva rád.
Nem szeretnélek többet látni
Nem akarok rád többé hatni
Kavarj a hátam mögött mással
Míg rá nem jövök átkozással
Hoppá lebuktál
Szaladhatsz most már
Úton ér a haragom
Ezt vissza nem fordítom...
...Melybe belefulladok
Annyira fájdalmas
És nagyon ártalmas
Ha nem hívsz, akkor megyek,
Ha könyörögsz, maradok,
Nincsenek szavak, csak tettek,
Ösztönök, akaratok.
olyan ez,
mint a talpadra
ragadt kutyaszar,
miután szomjan jártál
az erdőben
felejteni.
Azóta csókjaid bennem zengenek,
mint visszatérő kellem a mesékben,
de könnyedén elfeledtél engemet,
ám szívem biztatott híven hűségre.
Csak a hegeket nézem a testemen,
S nem értem, miért bélyegeztél meg vele.
Miért én voltam az áldozat,
Amikor te szegted meg a szabályokat.
A tűz krónikái: Haldokló csillag
2. felvonás 10. rész
Ez több, mint szerelem,
Ez megszállottság,
Magamhoz engedem,
Hogy eltűnjön a sírás.