Versek a hűtlenségről
Önző lettem, akárcsak te.
Szörnyű gondolatok cikáznak a fejemben.
Nincs már bennem bűntudat.
Csak úgy kisajátítok dolgokat.
Igényt tartok rá, pedig nem az enyém.
Az elérhetetlen lett a gyengém.
Észrevétlenül átírtad a határaimat...
Lehet-e kettőt szeretni,
Fa odvába levelet rejteni,
Aztán úgy hazamenni,
Mintha nem történne semmi?
Az árulónak nincs nyugalma
Múltba merengő, mágikus ablakok előtt
elhervadt emlékeimet öntözi szemem.
Száraz szárnyamból szakított, halott hangszerem
feltámadt és megszólalt a végtelen csendből.
Temetés,
minden percben elkap a remegés.
A hangulat gyászolóra vált,
egy könnycsepp is a földre száll.
Szívem üres, mióta elhagytál,
s éles, mint az üvegszilánkok,
melyek széttörve hevernek, mikor azt felelted,
hogy szeretlek, de már nem úgy, mint régen,
zöld mezőn nyáron, havas dombon télen.
Gondolat, mi a fejemben rekedt,
kibúvót keres, kutat, kifelé tekereg.
Börtönbe zárva sírva fakad,
nőttön-nő, növekszik s néha kiszakad.
Szivárog, csepeg, szétszórja szavait,
de ki hallgatná meg, hisz ő csak zavar itt.
Üveges tekintetek.
Semmitmondó szájgörbületek
ábrázata kering.
Keringő.
Miért sírsz,
hogy nem szól már?
Ha amikor szólott,
Te nem hallgattál.
Sokszor belekezdtem, hogy rímekbe foglaljam,
mit is jelent számomra üde tisztaságod.
Többször tollat ragadtam, hogy így megmutassam,
mily simogató szellő meleg sóhajtásod.
A vágy még nem szerelem,
csak egy hamis árny a képzeletben.
Játszik veled, és hívogat,
ígér neked sokkal jobbat,
csodálatos életet,
mindent elsöprő szerelmet.
Szobám négy sápadt fala feszül mellettem.
Levegő kell, nyitom gyorsan az ablakot!
Csillagok álmosan pislognak felettem,
egy furcsa, hívogató hangot hallgatok.
Átírtam egy életet.
Egyből mindjárt kettő lett.
Volt a férfié savanyú, üres,
Most itt egy új, tartalmas, öles.
Együtt érkeztünk meg.
A zene hangos volt, nem beszélgethettünk.
Akkor megfogtál és a szemeddel jeleztél nekem,
Hogy beljebb mennél és messzebb lennél tőlem.
Azt mondja, szeret, igaz lehet?
Puszit ad, megcsókol, kire gondol?
Ki csalfa, miért csalna, ennyi volna?
Sok a kérdés, de még sincs válasz.
Volt, hogy elhittem, szeret,
Rá kellett jönnöm, ez csak hazug felelet.
Miért kell így játszani, ezt szeretni?