Versek a hűtlenségről
A világ úgyis jobbra fordul egyszer.
Egyszer minden szarnak vége lesz.
Soha ne mondd,
hogy így akartad,
ne mondd többé, hogy fáj neked,
mert halomba döntötted
egy hazug szavaddal
az életem s az
életed!
Szerettelek, de te otthagytál,
kitépted szívem, lelkembe gázoltál!
Őszintén átadtam magam neked,
de hazug szavad nálam könnyeket nem ejt!
Második rész: Nyár
1.
Most ránk a Nyár nevet,
Tavasszal cserélt főszerepet.
Tüzét veti, s lángját szórja,
Tisza tükrében önmagát csókolja.
1.
Ballagni készül tucatnyi
Fiatalember, virág és tarisznya.
Mindenki készül mulatni,
Van, ki borát issza.
Ha meghalok, engem ne sirassatok,
a testemnek koporsót ne faragjatok,
földi porhüvelyem tűzben izzítsátok,
hamvaim rohanó patakba szórjátok.
Két vas a tűzben egyszerre nem jó,
Egyikből szén, másikból jeges hó.
Csalódás
Bolyongok, s nem találom a lelkem,
Óceánnyi fájdalmat szív fel könnytől duzzadt testem.
Elárult, ki volt számomra a világ,
Rózsakert volt szívemben, mára csak egy elhervadt virág.
Egy kismadár lépked halkan.
Neszt nem hallat,
Csak lassan ballag.
Szárnyait a homok
Dorozsmás pora zúzza,
Repülni már nem tud,
Így őket megtörten
Csak maga után húzza.
Őszintén mondom, kedves,
meghívnám ebédre, bár félek:
megláthatná magácskát velem
az általam nagyra becsült férje.
Volt egyszer egy szép, szőke lány,
gyönyörű virág, igazi vadrózsaszál,
szerelmes szívvel öleltük egymást,
boldogan sétáltunk egy csodás éjszakán.
Ismerősnek látszó, régi idegen,
Gomboltam egy gombot ingemen.
Köszönni kell, gyötört az ingerem,
Gondolkodtam ezen, de inkább nem!
Csalódások tengerébe fulladtam én bele,
Mert azt hittem, hogy minden tökéletes vele.
Fekete szívem sötéten dobog,
Arca, mint egy zászló, előttem lobog.
Szép, nyári napon történt,
Mikor találkoztunk nemrég.
Füves úton baktattam,
Lábnyomodban ballagtam.
Nyílik virág, ezer,
de neked csak az kell,
mely gyönyörű, mint a hóvirág,
mi hamar hervad el.