Versek a hűségről
Hozza a szelet -
ki lehet párja?
Bánatot lehel
az úti fákra.
Én elviszlek mindenhová magammal,
És vigyázok, hogy ne essen bajod,
És ígérem, hogy mindig figyelek rád,
A kezed is fogom, ha akarod,
És fizetem a kaját meg a szállást -
Annyit ehetsz, amennyi fér beléd -,
És mikor ketten valahol megállunk,
Beszélek hozzád, mintha értenéd.
Jó
fekete szőlő
örülök hogy létezel
ciklámenszínek...
legyél hatalmas,
legyél a minden,
legyél a tűz, a láng,
a bűn legyél te bennem,
legyél az élet, legyél a halál,
legyél olyan, mi eddig sosem voltál
Elrejtenélek
megáldott szerelmünk templomában,
ahol halk vágyakat suttog minden ima,
sejtelmes álmaink oszlopcsarnokában,
amit átsző a hold homályos udvara.
Nélküled álmatlanok az éjszakák,
Mert hiába duruzsolnak a fák,
A szerelem hatalma szívemen átjár,
Bár tudom, nem szeretsz engem már...
Ösvényen árad a korai sötét,
lassan kinyílnak az égi terek,
a hold is elhúzza felhőfüggönyét,
égbolton virraszt a csillagsereg.
Cáfold a szerelmet,
Vagy legalább tagadd!
Hazudj a szemeddel,
Vagy mondd az igazat!
Az élet hosszú, rögös útján egykor külön jártunk,
Még nem ismertük egymást, nem tudtuk, hogy kire vágyunk.
De hosszú utunk minket végül egymáshoz vezetett,
S kézen fogva mentünk tovább, amerre csak lehetett.
A születés halálba görbül
suttogja fülembe törvényét
a Lét
és a Természet beleőszül
Amíg betoppan éltem végórája,
egy régi téma kínoz még nagyon,
a szép családom ősi életfája
ont-é ölelkező gallyat vajon?
Benned vagyok, bár a testem tőled messze,
Ez lett a te lelked, és az enyém veszte.
Eléd teszem
gondosan megterített, hófehér abroszon
üvegszívem,
megtörik benne a fény
az alján és a tetején,
ott láthatod magad benne,
mint szikra a megtörhetetlenben,
ott, a fénynyaláb legmélyén...
Száz világot is átszeltem volna,
ha lett volna esélyem, érdemem.
És rohantam volna fuldokolva,
míg hozzád meg nem érkezem.