Versek a hűségről
Komorságom apám tűrte.
Édesem bölcs ítélete:
majd elnövi - mondta sűrűn,
mint fals hangot a hegedűm.
Élmény minden nap, amit Veled töltök,
Angyalok vigyáznak, messze van az Ördög.
Szeretlek, mint zsenge növény a nyári esőt,
Fiát váró madáranya az elröppenőt,
Mint éjszakai holdfény a hajnal csillagát,
Mint fázós gazdáját a meleg télikabát.
Szeresd, tiszteld, óvd.
Ha csak rá tudsz gondolni, és csak mosolyogva.
S többet, mint magadra.
Ha a szíved minden jót csak neki adna,
Akkor keresd Őt mélyen a vágyaidban.
Egy csillag ragyog az égen,
fénylik: ő a reménységem,
a kék égen uralkodik,
régen elhagyta a többit.
Úgy mesélnék még, de nem tudok,
Megígértem, hát most hallgatok.
Keress meg, hogy halljad hangom,
Ezt én kérem most, csillagom.
Képzeld el, hogy ketten együtt -
A világgal szemben örökké,
Hogy párban megöregszünk,
És életünk egymásé.
Szeretlek, és közben mást szeretek,
De ez ellen ugyan mit tehetek?
Ez az érzés nem irányítható,
Akár viharban egy apró hajó.
Szívembe nézek, és téged megidézlek,
szemeimben gyűjtöm csillagok sugarát.
Csukott pilláim alatt magamba zárlak,
szívemben vagy, őrizem édes tudatát.
Icának ajánlva
A poros utcán hosszú a lámpavas árnyéka.
Alkonyul, alábbhagy a napsugarak játéka.
A rozsdás szögről lekerül a kopott bőrkabát,
Közelít egymás felé a két rég nem látott jó barát.
Senki sincs tőlem távolabb, mint te.
Köztünk áll az egész világ.
Meddig maradsz?
Mindig itt vagyok.
Reggel hol voltál?
Itt, csak nem láttál.
Kis bánsági magyar falu születésem helye,
Szép Torontál Vármegyének a kellős közepe.
Lakosai Szegednek szűk környékéről jöttek,
A tájszólást megőrizték, ezért sokat töttek.