Versek a hűségről
Járnék én más vidéken,
De ott sem volna könnyebb,
A szívem súlya
Mindenhol szárba szökken.
Megjelent a táltos felegyenesedve,
oszlopként megnyúlva emelkedett teste!
- Fussatok, hírnökök, vigyétek a hírét.
Atyátok egy Angyal. Égi honba kísért!
Történelem
Hatalmas várnak a sok ablakán,
Az egyiken a holdvilág kukucskál.
Valaki alszik ott fehér ruhában,
Valakiről álmodik, beszél magában,
Szerelmét hívja boldogságában.
Egy sziget vagyok, ki téged óv, ha kell,
Kinek vállán lelked megpihen.
Ki kérdez, elmond, hallgat s figyel,
Ki ott lesz, hogy a bajból elvigyen.
Annyira féltem a pillanattól,
hogy bekövetkezik ez a nap,
amikor elbúcsúzunk egymástól.
Nagyon nehéz tőled elválnom,
okos szemeidet már nem látnom.
Ne csak akkor szeress valakit, ha mosolyog,
Szívében lehet, hogy pont Te hagytál mély nyomot.
Szép női név,
sugárzóan virágzó kép.
Sokatoknak nem mond semmit,
számomra a mindent jelenti.
Egy emlékfoszlány, ami volt,
álmaimon keresztül azóta is szól.
Más vagy már nekem, mint rég,
nyugodt, mintsem pezsgő... inkább hallgatag.
Feketén borulsz az útra, mit ezernyi sáv borít,
mégis vakon mutatod az utat... hallanak.
Ujjaink közt nagy kincset tartunk,
óvjuk, mint madár a tojásait,
élő bástyává nőtt barátságunk,
rég kibontottuk hűségünk szárnyait.
Nem tudom én, hogy mit mondjak neked.
Olyat, ami velem történt, és veled.
A szerelem börtöne a búcsúzás,
a kis-idő távollét vagy távozás!
Az elválás s közben az ígéret,
hogy a holnap többet ígérhet!
Megtenném érted, de képtelen vagyok rá.
A torkom elnémul, a szavaim hangozzák.
Leírom papírra gondjaim soronként,
Már nem kezelem az életem nyomorként.
Nincsen szó, mitől jobban
Mosolyogna lelkem,
Mint mikor azt mondod,
Csókolj meg, szerelmem.
Hazudj, hadd érezzem a kétség fojtását,
lélegezz, mély levegő, mi írjuk a folytatást.
Add nekem a mosolyt, mely átértékel,
légy igaz, hazudj a szemembe, szívem nem mérlegel.