Versek a hűségről
Lelkembe forrt létezésed,
Életet leheltél belém.
Fényt gyújtottál, drágám,
E hajóroncs fedélzetén.
Csak egy pillanatra hallom csilingelő hangját,
s álmodom kincsemnek mámorító csókját.
S majd, ha karjaimba zárhatom ez édes angyalkát,
érzések százai kopogtatják szívem ajtaját.
Szemembe nézel,
Lelkemet látod,
Mellettem végzed,
Magadhoz láncolsz,
Remegve kérdem:
Álmodsz-e másról?
Kassák Lajosnak
Álmában is paskolja még a párnát:
kedvenc lova parázsló, forró tompora
domborodik alvó kezében. Ellát
oda, ahol miként a hűség csillaga,
lova virrasztó pillantása lángol:
zárt szemhéján is áthatol a mén tekintete.
új szerelem kellene nekem
a régit mint egy viseltes kabátot
levetem
kopott összevissza foltozott
elnyűttem kinőttem
kényelmetlen nekem
itt szorít ott szúr az anyaga
dörzsöli amúgy is vérző szívem...
Ezer gyertya fénye világítaná be szobánkat,
Ezer gyertya fénye melegítené ágyunkat,
Ezer gyertya lobja játszana vágyunkkal,
Ezer meg ezer gyertya őrizné álmunkat!
Ki gondolta volna,
Egy idegen ember egy idegen helyen
A szívemben nyomát hagyta.
Hozzám is szólt, hogyha,
A csúszda felett tekintenünk
Egymást zsarolta.
Ah, be jó volna, ha égig érő fa lennék,
S büszkén emelném
Lombomat a rezgő magasba.
Ködöt dajkál a völgy-karéj,
s a dal is lassan csendbe ér,
de míg a mennybolt óarany,
elmúlt perceket hasztalan
sajnálni, mégis jó nagyon
elringani a múlt-tavon,
mi volt és ami lesz talán
számbavenni, hisz oly parány...
Sok mindenen keresztülmentünk,
És a keresztünket együtt cipeltük.
Varázslatot hoztam,
tenyeremen őrzöm.
Majd rejtem markomban.
Nyomaim a földön
életet rajzolnak
a holnap arcára.
Foggal, körömmel ragaszkodom érted,
ha szemedbe nézek, megszűnik minden,
Örömmámor, ha magadhoz ölelsz...
Lelki társam, különleges, tudnál-e lenni
Lelki társam, különleges tudnál-e lenni,
Egy mindig hű barát, akire számíthatok,
Hétköznapok sűrűjében szeretve lenni,
Akit méltán irigyelnek a tudatlanok.
Az éj titkait elrejti
két lámpa közt a fényszünet.
Ki égre néz, azt megejti
a májusi csillagszüret.
Szemtől szemben állunk,
és tépázó szél süvít s zúg
lágyan a fülünkbe, csak
a csendre várunk.