Vicces versek az önismeretről
No, hogy ityeg a fityeg,
Költőcske barátom?
Hogy írnál valami értelmeset is,
Azt bezzeg nem látom.
A lengyel vakond nemes képessége
Én vagyok az első
Vakond, aki láthat,
A színek kavalkádja
Fejemben vert sátrat.
Így élünk mi
Fejemben lakott az eszem,
de elvesztettem a fejem,
mert fejvesztve menekültem,
balesetet elkerültem.
Lehullik nyelvemről a szó
vajazatlan karéja,
bonthatatlan a mondható:
így dadoghat a néma.
Mi lesz majd, ha nem lesz covid?
Miről fogunk pletykálkodni?
A szabadban is tüsszöghetünk?
Séta közben köhöghetünk?
Fontam csalásból nyalka terítőt,
darált juhmájjal eszem az időt;
torzsáknak dalolom száz kínom-bajom:
búzámat lopja félszemű majom.
Enni vagy nem enni, ez itt a kérdés,
Nemesebb-e legyűrni az ételt
vagy megállni és megtagadni...
Vidáman kel fel a Nap,
az ágyam is kivetett a mai nap.
Álmosan kergetem magam,
mégis visszahúz az ágyam.
Nincs szükségem a számokra!
Lehet, a pincébe teszem.
Csak annyi kell belőlük,
hogy megvehessem a kenyerem.
Önismeretszonett
Olykor, ha kifogyok oktalan szóból,
hallgatag magam beszélget velem.
Korhol, hogy szavam miért nem óbor,
ha van, hát legyen jókor(ty) nyelvemen.
Első versemet hívom én,
A percek zuhognak röpkén,
És én nem tudom, mit kezdjek az elején.
Mit kezdjek az elején?
Osztják az észt itt lenn hűvös halomba,
Agyam görcsbe rándul vadul sikoltva,
S magyarázzák, mitől fénylik a setét,
Bennem meg: két majom játssza az eszét.
Sebektől borítva lelkem, és fájdalom gyötör.
Én jó vagyok, mégis mindenki ellenemre tör.
Soha nem aláztam és nem bántottam senkit,
csak a helyén kezeltem mindenkor mindenkit.