Versek a hiányról
Hiányzol, de fájsz nekem,
boldogságom szenvedem.
Nélküled is elvesztem,
a kínt sötétben elrejtem.
II.
...savanyú medvelánc táncba hív,
fakuló klórezüst sejtzsongás,
mellkasban ketyegő lemondás.
Vavárva
Veled voltam végtelen vidéken.
Végtelenségünk végérvénytelen
véglegességgel végesedett végtelen...
Véget véve végesen vett végeknek,
Végre vége véledetlen véletlen...
Állj meg egy pillanatra, és újszülöttként
Csodálkozz újra a világra.
Nézd, ahogy megint él a remény,
Mielőtt széthull ezer szilánkra.
Nézegetem fényképedet, nézlek rajta téged,
Emlékezem szebb napokra, elillantak évek.
Régóta nem találkoztunk, s már soha nem fogunk,
Álmokat kergettünk, melybe beletört a fogunk.
Elém lebbent egy illat,
úgy érzem, itt vagy...
Leng,
leng az illat,
nem hagy!
Követik egymást a nappalok,
Hosszúak mindig a hajnalok,
Melyeken ábrándozgatok,
Érzéseim kimondhatatlanok,
És én velük hiába szárnyalok,
Ők csak hullócsillagok,
Fényükben pedig elhamvadok.
Század
"Alap" vagyis normális, hogy mit írok, nekem verbális.
Párolog az értelem, s a párolgás, mi frusztrál is.
Mások szerint én, énszerintem mások mások,
Ebből viszont régen már sok, hogy pár pupák pesztrál is.
Mozaik, maszkok, méreg,
Kacaj, káosz, kéreg,
Koballal kegyetlen keringő,
Teremben tisztátlan terítő.
Napok telnek
nagyon hamar,
Te meg csak hallgatsz,
valahol egymagadban.
Nem fakó,
Eleven emlék,
Szívemben fészket rakott.
Érte mindent megtennék...
Miért csak emlék?
Kiszakadt a farmerem,
Pedig ez volt a kedvencem.
De elhasználódott
Pont, mint a szemfestékem.
Fáradt, könnyű tollpihe,
Mégis mily nehéz terhekkel
Keresi a helyet, ahol meg tudna pihenni,
De újra felkapja a szél a nem megfelelőnél.
Csibész sorsok és elzárt életek,
Gondtalan gondok, remények, édesek,
Csibész sorsok és zsiványbecsület,
Gondtalan gondok edzik meg lelkedet!