Versek a hiányról
az éjjel katlan
jeltelen maszat
mentális blues
csillagporkacat
keresztre húz
Hiány? Hiány? Tudod, mit jelent?
Ha nem éltél benne, nem érezheted.
Család, gyermek, unoka távol tőled,
Bár ölelhetnéd minden percben őket!
Kóródi Ferenc emlékére
Fényképekről nézel rám,
És onnan mosolyogsz rám.
Nem dalolászol velem.
Hiányzol nekem.
Amikor éjjel felébredek, nem gondolok a mára.
Egy védtelen kis gyermek vagyok csak,
kinek szüksége van apára s anyára.
Ha kérdeznéd: még nem gondolok másra,
pedig az idő lassan felgombolyít.
A napok könyörtelen elmúlása,
mondják, elfogadásra tanít.
Befelé fordulva csak állok némán,
nincs, ki jókedvre derítsen,
jókedvem elhagyott, pedig már
látom a fényt az alagút végén.
volt egy nyár
itt maradt
bennem volt
hallgatag
álmokkal
színekkel
festette
lelkemet...
Miért van, hogy nekem senki sem felel meg?
Miért van, hogy engem jóra neveltek?
Miért van, hogy nem ért meg senki?
Miért van, hogy ezt most le kell jegyezni?
Tegnap, ma, holnap és holnapután...
szakadatlanul és fokozódva várok rád.
A reményem éltet és szerelmem csupán.
Súlyát teszi hiányod
csendesen vállaimra.
Hallom, egy könnycseppbe zárt
reménytelen sóhajod,
mert tudod, nem egy vagyok
az elhibázott sokból,
s nem oldható a kötés,
mit szívedben ott hagyok.
Neked is lesz olyan este
Mikor nem jön álom a szemre
Olyankor mindig jussak eszedbe
Hogy ha a szíved a magánytól szenved
Amikor álmatlan éjszakák fognak űzni
Fájó gondolatok a szívedet fogják fűzni
És már könnyek nélkül nem tudod tovább
Tűrni...
A függőségekről és a függő szerelmekről
Egy-két álmatlan éjszakán
Rám nőttél. Elhagyott ház
Voltam, te gaz és borostyán
- Vagy csak egy ügyes vadász...
Egy fa alatt ülök, és a múlt
nyáremlékein tűnődöm némán.
Ahogy a szerelmed jött s feldúlt,
csak álltam veled szemben bénán.