Versek a hiányról
Langyos az éjjel, fáradt lepkék
kergetőznek a lámpafényben,
sóhajt a szellő, álmos árnyak
imbolyognak a fűz tövében.
Hol vannak az angyalaim?
Rátok várok,
Rátok várok,
Démonokká váltatok.
Mikor te félsz, én akkor vagyok bátor.
Mikor te lépsz, én akkor megállok.
Visszagondolni a volt idők sebeire,
és meghallani a rosszban a jót.
Szétszedni a legóvárat elemeire,
és kimondani a régóta tiltott szót.
A függönyön át berikkant a reggel,
Meglibbenti hajam friss levegővel.
Takaróm alatt fordul egyet álmom,
Hogy nyújtózva a mosolyomra szálljon.
Nyitogat egy ajtó, suttogva
engedem, eresztem velem.
Kenetlenül nyikorgó, ó, jaj.
Valamit közölni akar nekem.
A békés harcos útja
Sem túl pacifista
Titka ami nyitja
Saját magad kényszeres utánzása
Karakter láncok álnok hullámzása
Elveszett belső hangokat keresel
De a tükörrel hiába szemezel
Jelened lett a múltad asszonánca...
Ó, mondd! Miért hallgatom én ezt?
Csak hallanék inkább bármi neszt.
Nyár lett, és csak most látni,
Kisgyerekek agyát Iphone-nal mosták ki.
Mi régebb késő estig kergettük a labdát,
Amit ma kérnek, azt egyből megkapják.
Ne nekem, csak magadnak.
Válaszolj, miért vagy újra itt?
egy bizonyítványosztó margójára...
Szeretet lebeg a teremben,
mint hajnali pára a folyón...
simogat szelíden,
máskor tűz és éget forrón.
Függőség
Kérj egy lattét, megcsinálom,
Aludnom kell majd, de ezzel álmodom.
Ragasszak matricát a hülye papírra?
Nem tapadnak, de ragasztom a margóra.
Felöltözök szép ruhába,
Téged várlak mindhiába.
Minden este veled fekszem,
Pedig nem szuszogsz mellettem.