Versek a hiányról
Kicsiny ház ablakán
betekint a kismadár,
fürkészi a folyosót,
nincs már ott, ki mosolygott,
ki a fájdalomtól vívódott.
Messzi földről énekel egy madár,
Hazai tájon repülne már,
Idegen tájon idegen széllel repül,
Idegen tájon ketrecben körberepül.
Késő van, a hold már ragyog,
A szívem pedig magányosan sajog.
Késő-van, vártalak, s nem jöttél,
A kései sötétségben te is sötétté lettél.
Üres szív
Elhagyott egy barna lány,
Véget ért egy szerelem,
Nem mosolyog már énreám,
Bánat ül most a szívemen.
Hiányzol, mint a fának
Az utoljára lehulló levél.
Hiányzol, mint éhezőnek
Egy korty víz, egy falat kenyér.
Üzent a forró nyárnak az
őszi szél,
levelek hullása dallamot
idéz.
Bőséggel öntöttem magamba,
A hideg kóla csakugyan jólesett.
Mindenki néz, de még senki se lát, kifejezni sem tudom,
Hogy ez mennyire bánt,
Égig mentek volna, de mennyi leszállt méterek után
Hazudjam, hogy egyik se fájt?
mobil világ?
Ül szülő s a gyermek,
telve a várótermek.
Van, ki alszik édesen,
s van, ki visít élesen.
Visszapörgetem az időt a fejemben,
és azon gondolkodom,
hogy lehettél ilyen konok.
Igaz, gyerekek voltunk,
de az én szívem szerelmedtől befelé fordult.
Látod, minden könnyebb volt,
leírni néhány sort,
olvasni idegen üzenetet,
kavicsokat dobálni a vízbe,
ne húzzák le a szívemet.
Elmondom majd,
egyszer
elmondom neked,
hogy és mennyire
szerettelek
Egy rajz, amit szívem tintájával rajzoltál,
Egy alkalom, amit elszalasztottál,
Elszalasztottunk, elfutottunk egymástól
Távol, azóta két külön úton járunk,
Ahol még az utcák is különböznek.
Az utolsó vallomás
- Jól tettem, nem tettem,
Nem tettem, vétettem! -