Versek a házasságról
Szeretnék a könnycsepped helyett arcodhoz simulni,
sóhajod hallatán a pillanatba visszaölelni,
eltáncolni veled a vad és bűvös élettáncot,
ringatózni, meglelni az arcot, feladni harcot,
újrakezdeni minden egyes közös románcot...
Dalod leszek majd a szomorúságban,
álompilléd álmatlan éjjelen.
Napsugárkéve a virág porában,
s felkelő napod fáradt reggelen.
Szeretnélek látni öregnek.
Kicsit vaknak, kicsit süketnek.
Veled leszek.
Gyere, fuss velem, én futok, még van lélegzetem.
Mint a régvolt kezdeten, fogd és szorítsd a kezem.
Szaladjunk nevetve, míg kapunk levegőt,
majd fűbe leheverve bámuljunk felhőt...
Hogy ne kiáltsak, mikor ezreket "kifiléznek"?
Módszeresen fejtik le róluk a bőrt, inakat,
a gerincen kívül pillérnyi támasz sem akad,
csak megfullasztó vérük és törött csontjuk éle...
Míg nem voltál velem, nem tudtam szeretni,
szívemet bezártam, nem hatott meg semmi.
Míg nem voltál velem, túl sok sebet kaptam,
s hallottam, hogy kitárt szívemen zár kattan.
Öreg szív
időnként elég nehéz
cipelnem a terheinket veled
s bár néha haragszom rád nagyon...
Már időtlenségben fogom a kezed,
az örvénylő idő megállt, nem halad.
E csendesség belső békéhez vezet
- a fejünk felett kék ég a boltozat -.
Ne hidd, ne, hogy ez nem lesz nehéz!
Csak fogd a kezem, el ne engedd,
s ha így járunk poklot meg mennyet,
szívünk majd a végtelenbe lép.
A házasság életerős, de sodródó gyümölcsmag
az emberélet viharjának lélekmezsgyéjén,
az örvényben két elem néha bizony összecsap,
a férj a sodró víz, a feleség a terelő szél.
Folyónak vize csendes,
a babám csókja édes,
felöltözött szép ruhába,
úgy jön velem el a bálba.
Életem
Ne légy hozzám durva, értek én a szóból,
nem jobb, ha kiabálsz teli torokból!
Szelíden kérdezlek, ingerült a válasz,
ha szépen beszélek, akkor miért bántasz?
Próbáljuk meg egymást s szavunkat érteni,
a hangos szavaktól még nem lett jobb senki!
Folyton folyvást csak ez jár fejemben,
mikor tehetem nevem a tiédbe?
Tudom, fiatal az idő még ehhez,
de tudom, engem el soha nem veszítesz.
Amikor a távollét tényleg
valóság lesz,
s már illatom sem
leng a szobában,
csendedbe burkolódzva
ülsz a hintaszékben,
emlékezve sok szép,
forró nyárra...