Versek a házasságról
Lám, te vagy a legszebb - legalábbis nékem!
Lehet, van hasonló távoli vidéken,
de te itt vagy nekem, én meg neked vagyok,
s boldog az életem, hisz szemed rám ragyog!
Tudod, kedves, mi össze vagyunk zárva.
Különös liftben tűnő nap alatt,
nem alkalmi törvények szoros gúzsa
köt össze minket, mit jelenünk ad.
Kábán zizeg elmém ezer érve,
mikor kérded: szeretlek-e, avagy
nem mondtam ki nyíltan sok-sok éve:
míg élek, életemnek része vagy?
híd
választhatok hogy honnan nézlek
s hogy honnan nézek rá magunkra
választhatok hogy melyik parton állok
hogy rálépek-e vagy épp le róla
választhatok hogy elmegyek középig
és onnan hívlak magamhoz kiáltva
választhatom hogy a partmeredély
sziklájáról vágylak a szélére kiállva...
Mikor a feleségem leszel...
imádott ujjadon gyűrűvel,
akkor fog kertünk megnyílani:
fényes kert hajnalpírral teli.
Melletted talál
a Nap fénye minden reggel,
Melletted ölel
a Hold fénye minden éjjel.
Nem tudom, hogy tudsz újra e hibába esni,
Ez a szerelem már régen el van átkozva,
Bár a mennyekben köttetett meg ez az eskü,
Magában egy törés ígéretét hordozza.
Derűs szívvel nézek most vissza
Az együtt megtett életutunkra.
Szivárványszárnyú pillangók, méhek
Hordták elénk az édes mézet.
Lassan megtanulhatnánk,
hogy nekünk nem szabad
nem beszélnünk.
Sokféle összetartozásról beszélünk ma már,
mely az embereket összehozza, összefűzi.
Lehet szülői, testvéri, baráti, apai,
anyai, munkatársi, házastársi kapcsolat.
Melletted, veled nő vagyok.
Talán királynő olykor,
vagy hercegnő.
Nincs veled nap kedvesség,
figyelmesség nélkül.
Lebukóban van már a fényét vesztett Nap,
Vízen kikötve úszik egy magányos csónak,
Sötét hegyek felet a túloldal vörösen virít,
Az egész tájon a csendesség magánya sikít...
Nőnapi szonett
Akár a hegynek, kettős az oldala,
az egyik árnyékos, a másik napos,
lankáin szelídült patakok dala,
s kedvese fenyvese daloktól zajos.
Az nem lehet, az nem lehet,
hogy ránk csak emlékezzenek.
Az nem lehet, azt nem szabad,
hogy egyszer majd itthagyjalak.