Versek a házasságról
A társas magány nem víg operett,
ebben egy szereplő sem nevet.
Akár az összeláncolt elítéltek,
tengetitek életetek.
Szomorú szerelem
Lassan ünnep lészen.
A régi fényképeket nézem.
Újra itt a karácsony.
Én már öregasszony
Vagyok, ki elmélkedem,
Jövőm nem tervezem.
Lassan búcsút int az éjjel,
az égbolt bíborszín
palástban díszeleg,
az álom színes fantáziavilága
még fogva tart,
de már átdereng a hajnal
a csend szövétnekén,
feltépi a reggel zaja...
Nem vagyok egy őskövület,
megpróbálok haladni a korral,
de van egy kérdés, amiben
egyetértek még a hagyománnyal.
A perc varázsa
Lassan búcsút int az éjjel,
az égbolt bíborszín
palástban díszeleg,
az álom színes fantáziavilága
még fogva tart,
de már átdereng a hajnal
a csend szövétnekén,
feltépi a reggel zaja...
A házasság Isten törvénye,
Legfontosabb a lélek fejlődése.
Sorsunkban a magány időszaka
Az egyedüllét fájdalma.
Régi fészkén két kis galamb,
el-elvagyunk, giling-galang,
turbékolva-tollászkodva,
szürke szárnyon nincs már pompa.
Értesz? Nem értesz. Legalább próbálnád meg.
Tudlak én így is szeretni, csak hát nehezebb.
Feleségemnek
Szeretlek, de már más
ez a szerelem,
lanyhul az ifjúi vágy,
fejem pihen öleden.
Járjuk, karom karodba fogva,
orvosom által előírt utam,
ráköszönünk az áldott Napra.
Mélyálomba zuhantam
Később felébredtem
Sejtelmes szerelem csókját
Boldogan kerestem
Valóság lett megtaláltam
Rám talált sőt...
Eszembe jut éppen jókor
Üzenni a szívcsokorból.
Elrejtek egy levelet,
Ül múltbeli titkok felett.
Alszik a Múzsa. Lázas testén
izzad a hajnal. Elázott festmény.
sziklák közt kibújik
szép havasi gyopár
fényévnyi az idő
mióta itt vársz rám
Szuszogsz, szuszogsz.
Horkolsz,
Karjaimba bekuckolsz.
Lélekben már dorombolsz...
Minden egyes ki nem mondott szó!
Bátorító, szerelmes, simogató!