Versek a házasságról
Saját sorsom bogain gondolkozom,
nem vagy többé fölöttem hatalom,
már nem siratlak éjben, virradatban,
esengve nem tárom feléd karom.
Csak lépkedtek ide-oda,
közben szólt a zenebona,
nem csupán csak huzavona,
legfeljebb egy boszanova.
Hazugság az életem.
Mert azt hiszem, nem én élhetem.
Nem kéri Isten senkitől,
Hogy vegyen magára állatbőrt.
Szemed tüzétől lett melegebb, lágyabb
sok édes versem színtelen sora,
szép hevülés, amit a tiszta vágy ad,
de nem kormozza lángját be soha.
Életük jeles napjára!
Kedves ifjú pár,
Köszöntelek titeket!
Várva várt nap ez!
Édesanyám, kössön kendőt a fejére.
Úgy menjen el a városbíró elébe.
Mondja meg őnéki, minden este ne járjon udvarolni.
Elment az én édesanyám, hogy megmondja.
De a bíró pökhendi volt, s nem hallgatott szavamra.
Az alkony lassan hűvös kékbe sápadt
S én kihalt utcákban kerestem a vágyat
Néztem a házak hogy magasodnak sorba
Teremtett lelket sem viselt a szürke utca
Gyors lábak vitték fiatal testem
Valaki szeretni fog akkor azt hittem
Rizikós kijelentés
Ne cselekedj haragból,
mert abból lesz karambol,
tudd, hogy menni merre kell,
mielőtt mérget eszel.
Huszonöt éve
Jóban és rosszban -
Együtt élünk remélve
S bízva a sorsban!
Vénült asszonyok szerelmi láng oszlopai,
Életre kelnek a szellem barlangjában.
Feldühödött, tomboló, vad vihar
Lesöpri a vágyakat végleg.
Van az utcánkban egy söntés,
ahova bemenni önzés,
mert e hely nem több otthonnál,
mint állítólag gondoknál
- de ez csak hasonlat - bánat!
Volt már folt a szivárványunkon,
ott díszelgett, mint egy sáros lábnyom,
akkoriban nem tudtam elfogni a tekinteted,
elfordultál attól, ami régen szép lehetett.
Üvegcséből ittam lett is tőle bajom
Makogtam utána akárcsak egy majom
Belöktem hat banánt feszíti a belem
Ilyen puffadt hassal nem beszélsz már velem
Nem tudom hová lett az én drága eszem
Szaporán ver szívem mindjárt eléd teszem
Már csak az hiányzik hogy e fát is megmásszam
Vagy a bolhák ellen farom sűrűn rázzam...
Itt vagy, de nem vagy velem. Nem ölelsz, nem csókolsz talán már sohasem
Szeretsz engem, de csak szívedben, lelkedben.
Átölelni két karod most képtelen.