Versek a hazáról
Gondok országa lettél, szép Hazám!
Bár kincsed annyi, mint az óceán.
Terem itt gyümölcs, van zöld legelő,
Földjeiden minden fellelhető.
Ha majd egyszer "elmegyek,"
otthon békémet lelem!
Ha fájna a hiányom,
nyughelyemen várlak,
s érintheted lelkem.
Bár fuldoklok a gyászomban
Vidámkodok magányomban
Bár magamnak testesültem
Mégis veletek szembesültem
Ha az ember haza gondol,
És sokat barangol itt bent.
Eszébe jut a gyermekkor,
Hol akkor még ott volt valaki, aki megment.
Szentvízbe zuhant,
bűn-korhasztotta levélként
lebegek a tavak tengerén.
Taréjt morzsol önző szél,
azzal borzolja az égi kert
időtlen türkét.
A körterem egy áltatás -
a déli erkély is hazug,
a padban szúként néma zug,
mi hallgatag a fába ás,
itt önmagába tükrösül
az állapot kihűlt jele,
számok homálya süt bele
az árny, a szék, a fül mögül.
Csak egy szó... mégis mennyi mindent rejt!
Lehet szó egy ember becsületéről,
De akár a nemzet becsületén is folt eshet...
Előbbiért párbajt vívtak,
A nemzetért, haj, de sokan haltak.
Selmecbánya, a bányászok földje
Szép legenda, de volt valódi aranykor,
és nem szalamandrák hátán hagyta por,
írás említi, nem csupán szóbeszéd,
hogy pásztorok vették ennek jó neszét.
...Fontos az egy,
Meg az egy meg egy,
...És az az egy
Nagyon sok... Kerek.
Ha foga tolla tintapatron,
Lobban a láng, suttog egy szó,
Szóból mondat, így jön létre egy igaz szózat.
a vonalról kihajolni esélyes,
de addig muszáj görbedni a hátnak.
talpalatnyi létet drót feszélyez,
egy lépés, és megboldogul a bánat.
Hazám
Magyarország,
Szülőföldem
Kaposvár.
Eger vitéz katonái
és elszánt, bátor asszonyok!
Úgy tudtatok ellenállni,
mint a spártai harcosok.
Szürke a világ, fakó a messzeség,
de az én szívemben Isten fénye ég.
Még nem látni jól a ködös légen át,
de lassan feltűnik az ég, a tisztaság.