Versek a hazáról
Egy ország, amely vesztegel,
A követeléseknek megfelelt,
Cserbenhagyták még anno,
S rosszabb lett, mint egy patkó.
Ne félj, magyar! Ne félj!
Indulj el, és beszélj!
Törd át a rettegés
emelte kőfalat,
s ne tűrd, hogy szálkaként
akadjon torkodon
az igazság szava,
csak mert a félelem...
Magyarország te csodás vagy
Sok ember számára,
Mi mindent tűrtél
Mikor dúltak, s tiportak.
Szeretnék egy népet,
Egy újat és szépet,
Kinek nincsen piszka, mocska,
Kinek tényleg dicső a múltja.
Áll a halász kikötőben, kulcsba fogja két kezét,
Siratja mit elvesztett, az Adriának tengerét.
Hej Magyar! - fel víg nótára, dalra!
Keserű cukorral, ecetes borral.
25 éve élek itt
Őt választottam Pécs helyett.
- hogy miért?-
Az első napon ebédidőben három ember rám köszönt.
Te, ki hegyeiddel véded szent hazánkat,
Oly büszkén feszítesz hófedte csúcsaiddal,
Mintha nem is évezredek, csak reggel óta
Állnál ott őrzőn bérceiddel hazánk felett.
Budapestnek írom e verset,
Ki lelkembe oly sok örömet szerzett,
Mit 3 év alatt megismertem,
Azt meg sem köszönhetem.
Ékes zenét hallok,
Kottája előttem,
Hallgatom a lantot,
Sorait követem.
1.
Ott voltam mindenütt az elmúlt ezer évben,
Ahol zene ébredt Kárpát Medencében.
Magyarnak lenni,
Ez a legnagyobb büszkeség a világon,
Nemzedékek...
A legszebb a világon,
E táj amin élek,
Közép-Európa szívében.
Századokon át,
Európa hódolatát...
Magyarország,
Te gyönyörű része vagy,
A nagy világnak,
Nincs még egy ilyen,
Gyöngyszem a földön.