Versek a hazáról
Árpád szent népe,
állj talpadra végre!
Ne balra, ne jobbra,
állj rá mindkettőre!
Ébredő gyermek dunyha alatt,
Kötelek erősen fogják.
Köré elnyomás emelt falakat,
Melyek sötét börtönbe zárják
Megbokrosodott nemzetnek
fiatlan tojása hullik a
még meleg trágyába és
törékeny héja őrzi tovább
titkon a várva várt semmit,
és kegyelet keretezte arcok
a híd korlátján, szégyen
lámpásával riogatják a...
Szeressétek Lászlót, ti szép kun leányok!
Mert ő rajta kívül nem lesznek királyok.
Nem lesznek királyok, a magyar hazában,
Kik nem legelésznek, pápáknak aklában.
Árpád-háznak ősi atyja,
Emese csodás magzatja.
Kárpátokba hoztad néped,
Így szereztél nékünk fészket.
Sír egy hegedű,
mint a fájó lélek.
Húrjain megrezzen
halál és az élet.
Nagycsütörtök napján, egy nagy setét flotta,
Sok, posztós hajóval, királyunkat hozza.
A bécsi palota ravatal-terméből...
Nyög a széles Duna, e gyászos terhétől.
Holt tengerek, holt öblök,
eltemetett emberek, s költők,
sírotok nyíljon, s keljetek,
Arany Bárdjai énekeljetek!
Sírva vigad a magyar,
S nevetve kesereg.
Jó humorú nép ez –
Kapott pofont eleget.
Vándorfelhők, mikor jösztök,
a kék égről rámköszöntök.
Rámköszöntök, szegény Sándor,
oly távol van hazájától...!
Öreg vár kapuján betérnék,
Emlékeim közt, kutatva keresném
A régi dalt, őseink dalát...
Ma jajgat a vágy,
a lét álmos napszaka.
Álmodlak ölelni,
remények asszonya.
Az elnyomottság országában élek én,
Losonc város szülöttjeként,
ez az én hazám, a szlovák ugar.
Városomban alig hallani magyar szót,
1920 nyarán nem így volt!
A vörös ráfolyt a fehérre, a zöldre,
őseink szégyenkezve néznek le a földre,
szégyenkezve az ezrednyitó Magyarra,
ki a megmaradtat olcsó pénzért eladja...