Versek a hazáról
Én csak jót akartam, szerettem a népem,
akartam tenni, hogy sok ember jól éljen.
Ne legyen ellentét falu, város között,
mindegyik jól éljen, bárhova költözött.
Helló, szia, nálam,
ebben a szép, magyar hazában -
itt mindenki félig agyhalott,
csak én vagyok altatásban.
We remember the heroes
`43 hideg, morcos telén,
126.000-en álltunk a halál mezsgyéjén
szörnyű esemény történt,
kezeltek minket tárgyként
ott messze, a Don jegén.
Magyar-honban egy Törvény van,
Egy Igazság: ez vezet:
"Itt megélni nem lehet!"
Bocsáss meg, kérlek,
Bocsáss meg nekem
Millió hibámért,
Mit ellened teszem!
Nem mindegy, honnan ragyognak a fények!
Nem mindegy, mely` égbolt alatt ébredt lét!
Hol a kiút, vagy lehet, hogy tévedek?
Hol a Haza s hol a Szülőföld, mely` élt?
Árva faluk közt
Fröccsen a Nap fénye,
Harsog a fák közt
Egy vándormadárének.
Itt születtem,
Itt élek,
Itt megértettem,
Miért szeretek, miért félek.
Valahol ezen a tájékon született,
felsírt, anyja kezében reszketett
öröknek látszó, tiszta gyermek,
valaha csak érte éltek az emberek.
Heves-fejűek érkezése hozta
az utcasarkot izmos izgalomba
identitásért, ékesebb jövőért
csaholni patrióta tüntetőkként.
Úgy vágyom hazámat, szép Magyarországot,
benne dús kikelet hozzon már virágot,
madarak gyors röpte cikázzon köröttem,
szeleknek lágy szárnya lebegjen szívemen.
Messziről hallani a pergő dobok ritmusát,
Hegyekről belátni a Magyarok birodalmát.
Európa és a világ más hegyeit látva,
Számomra a Magas-Tátra a csúcsok királya.
Jóvanazúgy, embernek születtél.
Húzott magával mindig a remény,
Hogy jobb lesz a sorsod, ha magadnak kaparod,
Úgy fogadsz el minden szutykot, ahogy csak kapod.
A füst szállt ki
felé, s megszállt
teljesen,
mintegy hőn légballon,
úgy repültem füstösen.
Kik nem szerették soha, csak akik őket szerették,
és nem adtak egyetlen falatot se másnak.
Biz` megvakított sokakat így a pénz,
azt hívén, megkapták, érte mit kívántak.