Versek a hazáról
Mára eltűntek az apostoli királyok és a hercegprímások:
Meghalt a rend, elveszett a norma, Ádám s Éva megőrült!
Két istentelen és totális háborúban halt kínhalált az Óvilág.
Válogatott elmebetegek sora keletről-nyugatról egyaránt...
Nem tudom, másnak mit jelent
Nekem hazám, otthonom,
Hol sok barát, rokonok(?)...
Ide születtem, itt élek, halok...
Lehulltak az őszirózsák,
de nem jönnek a katonák,
lassan múlnak percek, órák,
és nem szólnak a harsonák...
Isten éltesse sokáig
Szívünk ünneplőben, nemzeti szalaggal átkötve.
Isten szent áldásával ki van az hímezve.
Mindazok lelkének gazdag szépségével,
Akik itt éltek az elmúlt hétszázötven évben.
Könnyű szelek szárnyán,
könnycseppek vonatán.
Harmatos réteken
sóhajom messze száll.
Kutyavilág, szűk esztendő,
szűk esztendő,
mért nem lettél bőségtermő,
bőségtermő?
Folyik Komáromnál a vén Dunába
a Vág. Szered, Peréte, Gúta, Zsolna
felől jön. Érte el Szlovákiába
muszáj utazni, ám aligha volna
baj ez, zömükben ott hiszen szlovákok -
és mások - élnek. Az tagadhatatlan,
szlovákokból hogy nem lettek királyok.
Bágyadtan néz le a csillagokkal beragyogott égről az öreg Hold,
Sápadt, püffedt arcán közönyösség honol.
Hideg sugarait ontja fűre s fára,
Halállal bélelt gránitskatulyákra.
Ó, de szép az én Nagykanizsám,
érte mondok sok-sok imát,
megírták a fenséges himnuszát,
felmagasztalták az ezeréves múltját!
Hollywood betűk helyett Tűztorony,
Látványnak meg egy öreg gőzmozdony.
Finom, hideg shake a nagy melegben,
Vaníliaillat a tömegben.
Taníts meg, élet... vidámnak lenni,
Búskomoran nézem... a jelen arcodat.
Napjaid csak bajainkat zongorázza...
Keményen játszva a szegény hangokat.
Ideszülettem, itt vagyok,
jövőmet magyarul álmodom,
mégsem kellek senkinek,
hazám se itt, se ott nem lehet.
Ez, amiből egy van mindenkinek,
legyen csecsemő, ki éppen piheg,
ring alatta, mint egy meghitt bölcső,
anyja dalát hallgatva lesz bölcs ő.
Vízilabdameccset nézek
Cardiffban
élőben Budapestről
az interneten.