Versek a hazáról
Szent Margit - az egészen megélt áldozat
A templomban egykor
nagy-szakállú papok díszes öltözékben
mutattak be áldozatot, egészen elégőt.
A templom leromboltatott,
s nincs már hol, és nincsen, ki
bemutasson egészen elégő áldozatot.
Kint nedves ágak felett varjú károg.
Bent tényleg nem sejted, hogy mi a kár ok,
míg képernyőn erőltetett mulatság,
s képernyőn túl csüggedt, becsapott ország?
c vágányról to night
szerelvényt tolnak ki
tőlem bikicsunáj
frissensült fornetti
Életben maradni
Visz a vonat, s a táj messze száll,
Kabinokba szorult szabadság gyötör,
Hideg télnek nézünk elébe majd,
Hol Gulágba fojtjuk életünk.
Az Aranybulla II. András királyunk okirata,
Fehérváron országgyűlésen benyújtott határozata.
Jogi mederbe terelte a nemesség előjogait,
korlátokat szabott nekik, de mint királynak, magának is.
A fiú a leányt a nemzet
ösvényén vezeti,
táncuknak szépsége
szemünket könnyel tölti.
A Himnusz születése a Kultúra napja,
hazafias vers, ahol magyarnak maradva.
Egy országot láttam,
Egy országot, mely alszik,
Mélyen, folyamatosan forgolódik,
Rémekkel álmodik, és szörnyekkel ébred...
Kérdem én: Mi okozta ezt az egészet?
Országút szalagja kerekeim alatt,
ezernyi lóerő dübörögve szalad.
Végtelen utamon, egyetlen hű társam,
járom a világot nyergedben vidáman.
Ki a csend hangján is képes megszólítni
az üvöltő világ szószátyár tébolyát,
annak feje fölé néma alázattal
fonnék diadalként fényből csendkoronát!
Széllel száll a pirkadat,
Ébresztgeti álmodat.
Nyitogatja szemedet,
Egy új hajnal érkezett.
Azt mondtad, az űrbe repülünk,
ketten ott mi boldogok leszünk.
Felkap majd egy rakikocsi,
s felvisz már a csillagokig!
A lelkek odafenn
megszületni vágynak,
születhetnek Földanyára
fának vagy virágnak.
Komor fellegek gyűlnek most felettünk,
Mikor fájó emlékem cseppekben bombáz...
Dombormű jelzi dolgos életed.
Elismerés sajn` kevés volt neked.
Arcod árnyékba hullt ide, s tova,
A múlt folyója emlékszik, hova.