Versek a hazáról
Leszakadt a híd mögöttünk,
megfordulni nem tudunk,
mostantól egy új irányba
vezethet csak az utunk!
Nézek a nagy messzeségbe, nagy hegyeket látok,
Ahol zúgó fenyvesekben madár dalol az ágon,
Lent a völgyben élnek sok-sok székely népek,
Hazajöttem, hazám, újra itt vagyok néked.
Hol vagy, hazám,
gyermeked keres.
Nincs már benned szeretet!
Gyűlölet sarjadzik földeden.
Tudom!
Plágiumszagú a kérdés,
Mert Szörényi testvér már replikált erről.
Becskereknek odvas kürtje
Kihallatszik a mezőre
A mezőre kihallatszik
Madár virágra haragszik
A magyar föld is csak úgy bírja ki
Élhetsz a Kárpát-medence
bármelyik szegletibe`.
Délibábos s végtelen magyar alföld szívébe`.
Hullnak rám a szürke órák,
Jó tudni, hogy egyszer vége lesz.
Bár ne fájna ennyire ez a nagy várás -
Elfáraszt, - de a lényeg úgyis egyre megy.
Hazám, borom, gabonám,
Lelkem, kedvességem, elmondhatatlanom.
Megannyi idillben ott lapuló történetem,
Levendula-illattal átitatott ruhám.
31 éves lettem én
Külföldön belföldiként
Belföldön külföldiként
Éltem...
Én szóltam!
Mikor a világ összefog ellened,
akkor nem lehetsz gyáva,
felemelt fejjel lépj hősök nyomába!
Csak úgy menthetem meg
Magamat, ha nem adom oda
Minden titkomat,
Amit tudnod kell,
Azt félszavakból is érted,
Jöjjenek hát a szép remények.
Hazám! Óh, hazám, nekem te vagy a mindenem,
Fiad, állampolgárod vagyok; ezt szeretem!
Büszke vagyok, hogy a Kárpát-medencébe magyarnak születtem,
Hogy anyanyelvemnek a legeslegszebbet, magyart nevezhetem.
56-ban meggyalázva
térdre hullt a magyarság,
a nagyhatalmak szégyenfoltja
a vérbe fojtott szabadság.
Őszbe fordul e táj Szeptember derekán,
Vén, szelíd Duna, ezeréves veterán,
Évszakok kanyargása sodor medredbe
Fekete-erdőből Fekete-tengerbe.