Versek a hazáról
Merre repülsz, madár, merre visz a szárnyad,
messze van a határ, míg a szem elláthat,
a hazádat lesed, az nyomja a lelked,
tudom, mért keresed, hangod miért reszket.
Új nap virrad,
A régi korok elmúltak.
Új éra köszönt az emberre,
Kirajzik Ádám népe
A csillagokba.
E porból vétettem, mint annyi ősöm,
magyar földből sarjadtam családfára.
Ajkamra forrt apáim imádsága,
későn vált köddé minden egyes gőgöm.
Nem lennék első, mert elmúlhat
tömjénfüst is és a szerelem is,
nem lennék első, ki utat tör hévvel,
a fény csak vakít`ná szemem is.
Sosem szerettem a nagyváros zaját.
Sem az emberekkel túlzsúfolt tereket,
Sem a száguldó autók moraját,
Sem az utcákon hömpölygő tömegeket.
1686. szeptember 2.
Dicsérhetnek-e téged, Uram...
Nemzetünk hőseinek
Ha a Magyar huszárok megérkeztek,
Az ellenségtől semmit nem kérdeztek.
Mindegyikkel egytől egyig végeztek...
Mondd, lovag,
elmúltak már azok a vágyak,
amivel bevettél oly sok várat?
A vágy elcsitult,
de a várak
még engem várnak.
Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
Szeretem a régi házakat,
öreg zsalukat, kapukat,
szeretem az utcaköveket
botló lábaim alatt.
Történelem
Süvít a szél az ősi ugaron,
Felkavar ezeréves hantokat.
Rég feledett, fájó gondolatokat.
Emésztenek régmúlt dolgokat.
Koppány hangját viszi a szél,
Keserűen, vádlón dühöng az éj...
Eljött a nap ismét,
hazánk születésnapja,
egyre nehezebb bánatunk,
mely nemzetünk szívét nyomja.
Édes hazánk szép világa,
Ezerhúsz év alkotmánya
Megtépázva, megcsonkítva,
De bele, a szívünkbe marva...
Tikkadt, forró nyárban hűs vizét vágyom,
végtelen csendjében az Istent látom.
A magyar Atlantisz
visszahódítására indulva
a gőzös űrflotta kapitányai
vitézkötéses szkafanderben...