Versek a hazáról
Kabátja, mint szivárvány,
egybefolynak színei,
nadrág jobbján több cipzár,
míg balján folt foltig.
Dicsőn zengett a harsona
mikor messzi földre vittek,
és te úgy mentél, katona,
hogy a gyáva urak küldtek.
A Magyar kultúra napja
Ma hajnalra az égből
hullt sok hópehely,
hófehér, csipkézett,
mint egy égi jel.
Ereimben csörgedező, ősi vér.
Kemény hangon dicső jövőt ígér.
Míg korunk nem éri meg hajnalát,
Addig ural minket az a sok galád.
...mely annyira kegyetlen,
s aláz, mert tehetetlen két kezem,
meg az eszem, jaj, az eszem...
Ma szerte a világban a magyarság
Együtt énekli, szavalja a nemzet himnuszát.
S kinek a Jóisten adta a magyar földet, hazát,
Annak szívét ma méltóság, alázat járja át.
Énekeld velünk vasárnap te is!
Nemzeti himnuszunk kétszáz éves,
népünkért fohászkodik a költő Istenhez.
Ima-verse történelmünk képe,
napjainkban is hiteles
népünk szenvedése.
Nemzeti himnuszunk születésnapjára
A magyar kultúra napján
Évszázadok tépték a sorsunk,
éleztünk kaszát és kardokat,
tettük mindig, ami a dolgunk,
s megjártuk százszor a poklokat.
A Nép ragyogó szellemvilága világlik
Eljön az a nap, mikor
a Világ haladása változni fog,
nincs már távol.
El ne felejtsük, emlékezzünk rájuk,
Nekik köszönhető múltunk,
Emlékezetünkben kapjanak helyet
A régi, mártírszellemű emberek.
Tudom én, hiába írok,
itt, e földön nem olvasod,
bár lehet, visszajár lelked,
itt bolyong törve szíved...
Rohan az idő, itt az új esztendő.
Sorsunk könyvében mit írt a teremtő?
Mely utat kell járni? - Mit rejt a jövő?
Mit hoz számunkra ez az esztendő?
Amikor a bolond eszem már-már istent játszott velem,
S tisztán látszott az az ábránd is, mit kergetett.
Kézen fogott akkor,
Sétára hívott e lelkiismeret.
Gondok országa lettél, szép Hazám!
Bár kincsed annyi, mint az óceán.
Terem itt gyümölcs, van zöld legelő,
Földjeiden minden fellelhető.