Versek a haragról
Rossz szonett az elromlott mosógépről
Csak ábránd, hogy vizét fölmelegítse.
Hiába kértem! Zümmögve fölkacag.
Én dühömben szinte forrok ezalatt!
Vágyam..., hogy öblítőm illatát hintse!
Gyűlölet van bennem, hisz már mindenkit utálok,
Mert azt hiszik páran, hogy mögöttük dumálok.
Fájdalommal teli van már az én szívem is, sajna.
Ó, Uram! Bárcsak mindenki békén hagyna!
Egy vérből valók vagyunk te meg én,
Vesztemre lesel mégis, mert ezt diktálja az ösztön.
Egymásnak esünk a dzsungel közepén.
Kint az ég alatt, rút mezőn,
ahol nem találnak epekedők.
Bent a fedél alatt szép szőnyegen,
ahol megtalál a Szörnyeteg.
Szenvedések királynője!
Fel nem adtad soha.
Hozzád szól versem
Pár keserű, csalódott sora.
Milyen szavakkal hívnád az árnyat,
amely gyengéden simogatott,
majd szép lassan a köd falta fel,
s már mindene iszonyatos?
Emlékszem arra a napra
Mikor el kellett hagyjalak anya
Emlékszem mit mondtál nekem
Légy büszke gyermekem
Emlékszem szememben könnyek fájt a búcsúzás
De mindig vártad hogy újra láss...
Fejlett alkalmazkodó indíttatás
Rengeteg szó a lélek harcáról,
Átjárva világok közt. Meséltem.
Bebiztosított szerepekről. Lázadásról.
Aztán magam nyugtattam. Megéltem.
Emlékeknek nincs vakáció
Békésen, csak úgy ebédet eszem,
jaj, miért ilyen még mindig az eszem,
mert csak képeinkre ugrik e szem,
rágondolok, már remeg a kezem,
ezt nem, miért történt ez velem?
Utálom a siralmat,
Mit veled álmodok,
Melletted ébredni
Minek, ha nincs is hiteled?
Pillantásod számomra kábulat,
Rémuralom, hol nem én, nem én vagyok az úr!
Rávehetted őket, ugrottak.
Álmukban se gondolták: ingyen pénz.
Biztosra mentetek. Mégis hibáztatok.
Azt törhetitek csak meg, aki feladta.
Anya mindig azt mondta, hogy szeretett,
Szerintem ez nem igaz.
Bennem örök seb kerekedett
A csodás "nevelésed" miatt.
Mindenért te vagy a hibás,
persze, persze, vajon ki más?
Harag poharából kortyolgatva
önnön lelked viszed kárhozatra!
Mert mit magadhoz veszel, az méreg,
düh gyomrot mar, belül rág, mint féreg.
Napok óta a vízfelszínt kaparom,
Mert bántasz, világ.
Már lassan zsibbad a karom,
Ahogy fújtatok rád.