Versek a haragról
Egy nap majd megérted te is.
Én sem tudtam sokat magamról.
Keresem önmagamat,
S lehet, hogy soha nem találom meg.
Porba hulló fény, ez lesz belőlem.
S egy nap, amikor újjáéled, mint egy főnixmadár,
Megtalál téged a tűz karmaiban.
Egy szebb jövőre...
Első húszas épp ma letelt,
Poharam már régen betelt.
Ejnye-
bejnye.
Hasonlót még nem tettem,
Elmesélem reggelemet.
Átlagos, szürke hétfőmet,
Ajánlva társaimnak főleg.
Látom, nehezen viseled,
hogy neked is lételemed
a gravitáció.
A harag az káros dózis,
De az irgalom irgalmat ad.
A szeretet soha nem hamis,
Az ember tőle könnyed és szabad.
Minden a helyén volt. Csak köszönni jöttél,
Hogy felbolygasd újra lelkemnek a rendjét.
Nem bírta el hiányod súlyát a kötél,
S most itt hever szívem a padló közepén.
Hiába minden, amit érted tettem,
A bánatos időszakomat nem most kezdtem,
Mert szívünk egymást vonzzák szorosan,
Az emlékeink vannak, de csak porosan.
Jó reggelt, ébredés,
hová tűnt az ölelés?
Jó reggelt, ébredés,
tán álom volt csak az egész?
tenni szeretnék, de nem tudok,
úgy sodor az érzés, mint ritkán vagy soha,
már egyre gyakrabban.
mi a baj?
dühöngő
őrjöngő
eszét vesztő
mindent összetörő
kicsi duli-fuli
az idegméreg az tuti
Mondtál egyszer sok mindent,
Csakhogy az igazad elbillent.
Nem használt nevetséges ámítást,
Most úgy érzem, mellőzöm az ásítást.
Szíve dühbe lobban,
Mint a gyufás katlan,
Gonoszság őrli szívét,
Mint őrlő a mák szemét.
Miért baj az, ha két ember érti egymást?
Miközben egy harmadik folyton vermet ás!
Ha érdeke úgy kívánja, hazudik, tagad,
Lépten-nyomon mindenen fennakad.
Unalmas napok, mindig ugyanazok.
Ismételt alakok, álmatlan robotok.