Versek a haragról
A hegyre indultak reggel jókor, amint
kapaszkodtak a teherrel, egyszer valamin
összevesztek. Kiabálástól zengett a hegy,
visszhangzott erdő, elhallgatott a vörösbegy,
hátat fordítottak fák, cserjék és a bokrok.
Te semmi-tér, nincsholnap, bádog idő,
Csendben sírj, mikor odacsapok!
Csikorgasd fogad, nem bánom,
Porodba harapok, kérődzöm vissza
Napjaid.
Csak felnőtteknek
Játszottunk: "Ciróka, maróka"!
Elment a
ciróka.
Maradt a maróka.
Ne keress, hiszen nem vártál,
Mikor ott voltam, nem láttál!
Ne áltass, hiszen tudod jól,
Hánynom kell a hazugoktól!
Hangadás az elégedetlenségemnek
Az élet olyan, mint egy hullám,
Hátán lebegve sodródsz, tudván,
Hogy valahova messzire visz,
És érzed, hogy egyszer majd fölvisz.
ELÉGIA A HASZTALAN SZARKAZMUSRÓL
Csámcsogni való cinikusoknak
Csalódtam maró gúnyod hatalmában
mert kukacot találtam savanyú almádban
hiába utáltattam meg magam mindenki mással
jött egy görény ki vigasztalni sem átall
Díszlet, dráma megvan,
Rejtettek a kamerák,
Nézzük valóságshownkat,
Mi vagyunk a statiszták.
Egy nap majd megérted te is.
Én sem tudtam sokat magamról.
Keresem önmagamat,
S lehet, hogy soha nem találom meg.
Porba hulló fény, ez lesz belőlem.
S egy nap, amikor újjáéled, mint egy főnixmadár,
Megtalál téged a tűz karmaiban.
Egy szebb jövőre...
Első húszas épp ma letelt,
Poharam már régen betelt.
Ejnye-
bejnye.
Hasonlót még nem tettem,
Elmesélem reggelemet.
Átlagos, szürke hétfőmet,
Ajánlva társaimnak főleg.
Látom, nehezen viseled,
hogy neked is lételemed
a gravitáció.
A harag az káros dózis,
De az irgalom irgalmat ad.
A szeretet soha nem hamis,
Az ember tőle könnyed és szabad.
Minden a helyén volt. Csak köszönni jöttél,
Hogy felbolygasd újra lelkemnek a rendjét.
Nem bírta el hiányod súlyát a kötél,
S most itt hever szívem a padló közepén.