Versek a haragról
Járatlan vidék: az Úr keze a tenger mélyére nyúlt,
Ami hömpölyög a szívben, érezni egyszerű, mégis bonyolult.
Ma nagy harag, holnap öröm, aztán ki tudja, mi lesz,
A szeretet itt belül egy egész naprendszert kitesz.
Buszmegálló. Fővárosi.
Üvegtáblák lábakon, tetővel.
sajátos tűz még ég benned,
fellángol néha a hűlő parázs,
alapkő fekszik tömör oszloppal
egybefogva, szilárd a váz,
s mikor szavak halmozott kötege
árad feléd vég nélkül öntve,
szennye mossa a kelő reményt,
ott hallgat, kinek józan a hite...
Szarvak
Megváltozott minden, megváltozott ő is
többé már nem ugyanaz az ember
Nincs vesztenivalója, nincs következmény,
nincs, amit megtenni nem mer
Élve égve
véget remélve
láncokkal húsodban
sínylődve kínokban
fogadd el kezem
ó légy szabad!
Hozd el a háborút,
Mely meghozza a békét,
A megváltó messiást...
Reménytelen beszéd
Csillagként rátok ragyogok,
A világnak csak fényt adhatok.
Óriás vagyok, de el nem érhettek,
Életetek soha meg nem érthettem.
Miért kell mindig összeveszni?
Csendben egymás mellett, szótlan.
Magunkban csak sóhajtozni,
Eljátszani, létünk mennyire gondtalan.
Őrült világ
Ha dinka lennék bent, mindet elhinném...
kint csak a nyár heve kókaszt őszintén.
Csalfába fordult, élvsóvár lelkek
kacsintnak fentről hazug jótettet,
s röhög-lebegve köpnek a fejemre.
Őrült világ! Még Ti hívtok tetemre?!
Nem ismersz, csak azt látod, mit mutatok,
Nem tudod, ki vagyok,
Mert még én is magam lelkében kutatok,
Ne hidd azt, hogy neked mindent elmondok.
Szavaid méregként oszlanak el bennem,
Hazugságod szívja belőlem életem,
Üres ígéretek várják már a vesztem,
Dögkeselyűk szállnak, vijjognak éhesen.
Anya, kérlek, mesélj nekem valamit!
Lehetne arról, hogy miért vagyok itt?
Hogy miért nincs velem az apukám?
Anya, engem nem szeret már a család?
Ki az, ki létrehozott, ki erőt adott neked,
és aki a legjobb gyógyítónak tart téged?
Volt értelme ennek?!
Még szép, hogy volt, hisz korlátoztuk magunkat,
tudattalanul, vagy akár tudatosan
belesétáltunk egy hatalmas csapdába,
s utólag önmagunk panaszába.
Nem hiszek benned. Túl sokszor
csalódtam benned. Egyszer még
találkozom veled, s akkor
beverem a képed, mert én
annyira
nem hiszek
benned, óh
annyira...