Versek a haragról
Kiadom magamból...
Egy dombtetőre állok,
Karomat kitárom,
Tehetetlenül csüngő hajamba
Belemarkol a szél.
Van egy hatalmas kérdésem feléd,
Mielőtt eszed elveszítenéd.
Te miért is rúgsz bele másokba,
Aztán lököd őket az árokba?
Már másodikos diák, "nagyfiú" voltam,
egy büntetés után világgá indultam.
Irányom a szomszéd falu templomtornya,
tudtam, közben nagyon sok a cseresznyefa.
Van amikor meg kell állni
Hogy tudjam mivé fogok válni
Hogy mit viszek a végtelenbe
És mit hagyok itt a jelenben
...Nem is tudja, alig látja,
Merről jött Ő, és merre tart,
Elszökött a fenevad.
Magányomban utcát járva,
Látom őt ketrecbe zárva.
Ott ül ő a rácsok mögött:
Grafit szürke pitbullkölyök.
Takács Ákos részére
Ellopta a Bettinámat,
hogy ne őneki legyen kára,
ezért Ákost jövő héten
csütörtökön
tökön bököm!
Kattog az óra, mégsem jár,
Ne szólj, hangod hallani fáj.
Zúzz össze álmot, vágyakat,
Úgyis mind elhagy, megtagad.
Nem vagyok költő, és ez nem egy poetrica,
Mi van veled, kisfiam? A fejed takarja a Retrica.
Nagyra értékeled magad a férfiak között,
De te is csak egy vagy a többiek között!
Magasztosnak, átgázolva másokon élsz,
Csak egy álomvilág, amiben élsz,
És egyszer neked is minden a semmibe vész!