Versek a haragról
Minden szónak súlya van,
Az összes sornak ereje.
Egy perc alatt összezavar,
S mindent megváltoztat vele.
Hinnék, de miben?
Bíznék, de kiben?
Elvettetek mindent.
Az összes értéket,
Amitől én voltam én.
...hogy nála is rosszabb. Mi van, hogyha
én is olyan vagyok, s ő azért futja
titkos útjait: magát megfojtsa
Gyűlöllek, mert létezel,
kés bennem több ezer.
Bár halnál vagy halnék,
bármit, csak oszoljon szét
érzés, mi belül átmar,
testem tele lyukkal.
Versek a hét főbűnről
Ellenségem-e tán, vagy barátom, nem tudom,
Annyi biztos, hogy ott van, ahol felbukkanok...
A sok hasztalan talpnyalónak,
Hízelgő, törtető, túlbuzgónak
Bársonyszék jutott...
Mily sérülékeny az emberi szív
Elég egy könnyelmű szó és már sír
Harag és bánat mely fogságban tart
S nem enged be újabb vihart
Így próbálja védeni a lelkét az ember
És kibékülni már nem mer...
...Így gyűlölet árán
a Káinoknak lett
nagy szaporulata.
Csak úgy lelassították a világot,
Mikor kezedbe nyomták a szilánkot.
Könnyen röppen minden nap,
közben csöndben fitten szab,
így olykor vannak napok,
jő, mint nyolcvan aknapók...
Téged utállak a legjobban
Annyira, hogy elmondhatatlan
Azért megpróbálom leírni
Nem lesz túl hosszú, csak pár sornyi.
Bilincseljetek meg mindent,
Kötelekkel szorítsatok és fojtsatok,
Mert boldog vagyok, szilaj,
Robbanni, fröccsenni fogok,
Bolond eszmék lebegnek felettem,
Szénfekete árnyékban lapulnak...
Már immúnis lett a körülötte tomboló,
Változatlan, kegyetlen világra...
Ott a máglya, hát égjél csak, te rongyos élet,
S ott a levelem neked: tépd szét...!
Hallgasd csak közönnyel a vad üvöltését,
És zokogj, ha kell, zokogj velem!
Újra meg újra visszatér
Vészjóslón fúj, dühöng vad szél,
Ember ettől jót nem remél.
Sötét, tornyos felhők dísze
A mennykő fényes írisze.