Versek a haragról
Rejtőzz csak a tökéletesség álarca mögé
Rejtőzz csak a tökéletesség álarca mögé,
Ülj fel a trónra, hogy Te is embert ítélj,
És hidd vakon, hogy Te vagy a szent, a józan és a tiszta,
Mert elhitette ezt veled egy hazug eszme szava.
Fejem fölött összecsap a hullám,
Fuldoklom, odavész minden munkám.
Nézz végig magadon bűn szülötte
Hogy marod szét a világot
Te vagy a sátán romlott küldötte
Hazugak a ti imátok
Szenny véreddel felemelkedni
Nem engedem pusztulj
A porból titeket felsegíteni?
Te tökéletes vagy, nem követsz el sosem hibát,
minden csak úgy a jó, ahogyan te csinálod,
ha valami rosszul sül el, mindig a másik hibás,
mindig más a felelős, hogyha te rosszul jársz.
Levél neked 3.
Tényleg csak egy kézledobás vagyok?
Szerinted igen.
Szerintem nem.
Ebben is egyetértünk.
A fény átszűrődik a kábeleken,
A villán, a fagerendán,
És már a tököm ki van vele,
Hogy nem hagy aludni ez a
Nyomorult áloműző,
Egye meg egy henye hüllő,
Legszívesebben levernem
A falról azt a szart...
Gúnyok, szitkok tömkelege árad szerteszét,
És tépi ki a bizakodó, naiv szívet,
Mi egykor boldogan dobbant, mindent elmesélt,
Most hallat károgást, szája pletykás, sekélyes.
Elfogytak a szavak a számból,
Kirúgtam ezerszer a hámból,
S lám, itt vagyok...
Temessetek!
Azt sem tudom, hol kezdjem el,
Álarcosbál, lógó fejjel
Nincsen kedvem mulatásra,
Szarvat rakni pad-pajtásra.
Csúfolkodni... ki ne lássa -
Lelked véres kalitkája.
Anyák méhéből gaz, galád piócák
születnek s élvezik,
ha szívják mások sorsát.
Rókaszívű veszett oroszlán,
ki más fájdalmában örömet talál.
Ékes, buja nyelvű, kígyó-bájosan
Mennyekbe emel téged sármosan.
A vízben, melyben ázik
Az emberiség krémje,
Bár nem hideg, mégis fázik,
S gyötri közönye a létnek.
A szépség és a szörnyeteg ihletésére
Csörtető hangot hallok én,
Ijesztő, zord szörny-hangokat,
Bekukkantok az óriás tölgyajtó résén,
Látok egy rémet, s ezrével hulló lapokat.