Versek a haragról
... Miért...?
Minek a lánc, ha veder sincs,
Ha a kútból eltűnt a víz?
Ha körülötte elhalt a:
- Húzd meg!
- Húzd!
S itatásra várva
Jószágok gyülekeznek?
Azért, mert nem játszottam,
Mondták, hogy rossz vagyok,
Ha túl magasra mászok a fán,
Lehet, hogy meghalok.
Szűk kis világ az enyém
Tüskehegyek közepén,
Tintatenger fenekén,
Mi a szememből folyik...
Atyák fiukat becsüljék,
S páterlétet kerüljék!
Kapcsolatuk lehet repesz,
Mi családokat szétrepeszt.
Kedvesem, ne félj! Édesvizű tó vagyok.
Bennem megmártózhatsz, körül habom ölel.
Az sem baj, ha úszni nem tudsz, a part közel,
napunk fénye sekély medremig átragyog,
s ha megfáradsz, lágy hullámok ringatnak el.
Egy álmos völgyben járok,
és semmit sem látok.
Minden szellem már rég halott,
így semmi jót nem várok.
Mindig többet akartál, mint amit adni akartam,
Tőből haraptál, ha a kisujjam nyújtottam.
Nem kérek sokat, csak "érts meg"!
Ti miért halljátok úgy, hogy "sérts meg"!
Miért bántotok folyamatosan engem?
Talán nem bíztok eléggé bennem?
A semmiség üvölt némán,
és a csönd mindent beterít.
Elmerülök benne teljesen.
Íme, a bosszú,
ami nagyon hosszú,
nagyon hosszú.
Ez vezérelt engem,
ez a bosszú, a bosszú.
Ördög adta gondolat
fertőzte meg agyamat.
Ez tényleg én vagyok?
Most látom csak magamat.
Az emberi vadállatok
nem ismernek alázatot.
Jönnek mindig újabb sorok.
Sorba rakó újabb okok.
Rozsdás tőrét forgatja szívemben a keserves tudat,
mert ezek ellopják előlünk az összes járható, élhető utat...
Kezdetek kezdetén, abban az időben
A szó erejéből lett világunk.
Ezután az embert teremtetted meg Te:
Legyen ő, mint tulajdon képmásunk.