Versek a haragról
Görgetek lefelé
az idővonalon,
és látom a sok zenét,
amit megosztottam kamaszon,
meg azokat az írásokat, amiket kitettem,
amiket amúgy minden osztálytársam
leszart,
de nagy ívben...
Neked az kell hogy szeressenek
Meg nem értett szerelmesek
Vakságtól buzgóan
Hitegessenek.
Cerkának a papírra fogni,
az autó kerekének forogni,
katonának parancsot adni, kapni,
szívnek az ésszel összedolgozni.
Az idén valahogy korábban jön a tavasz.
Nem is tudom, miért,
Hogy e gondolat előkerül,
De hiszem, mert érzem pontosan,
Tépett lelkemben rongyosan
Itt, valahol belül.
Már megszokottá vált, hisz naponta láttam
a didergését a rongyos kis kabátban,
az éhezését, az elkéklő ajkakat,
szántam az embert, mi belőle megmaradt,
de bosszantott a makacsul tehetetlen,
a mogorva magánya, a szeretetlen.
Miért van az, hogy te, ki gyűlöletben élsz,
bűnösnek ítéled embertársaidat,
jót, rosszat, mindent és mindenkit elítélsz,
gyűlölet talán bumerángként visszahat.
"Karóval jöttél, nem virággal,"
Szembeszálltál a másvilággal,"
Nem számoltál e sok hibával,
S most a mélybe estél
Előbb szervesen kikezdhető maradvány
nőtt csendesen a hallgatáson,
míg végül a bőbeszédű szószátyár
is hitvány-alamuszi némaságra ítéltetett!
Fekete varjú a sasmadarat leste,
Termetét mindig irigykedve figyelte,
Vitorlása a sebesen vonuló felhőknek,
Hol hosszú szárnyai szétterülnek
Életszerű sötét tájon
Hangtalan dal kis gitáron.
Nagy kiáltás csendet tör!
Megrezdül a víztükör.
Magányosan itt ragadtam
Egy fekete dobozban.
Körbevesznek a falak,
Miket rám toltak.
A saját veszted
Milyen a saját démonoddá válni?
Milyen a saját árnyékodban járni?
Hol a vakságod a lámpa,
S a tudatlanságod kapott szárnyra.
Nem bírom a hazugságot, nagyívű semmitmondást,
hogy a képmutatás mézes szóval bódít és remél.
Üres monológok helyett a tettek a valóság.
Amit megtapasztalsz, az van, és annyit is ér - egyél!
az értetlenséged iszonyúan feldühít
minél értetlenebb leszel
annál jobban dühöngök
s te nem és nem érted
miből táplálkozik dühöm...
Mellemig húzom térdemet,
Önnönmagam átölelem.
Hajlott hátam beleremeg,
Itt belül most mélyre esek.