Versek halottak napjára
Még emlékszem a cíniák színére,
mikor édesanyám kezemnél fogott,
hogy együtt menjünk temető ölére,
hol nagyapám, nagymamám nyugodott.
Varázskalap, bűvös pálca,
Nappal jókisleány-álca,
Éjjel vasorr, hosszú körmök,
Gyászfekete, göndör fürtök.
Megfáradt vándor, ha erre jársz ma este,
utad mutatja sok százéves platán.
Talán egy hantot vagy megnyugvást keresve?
Szíved a csenddel egy ütemre jár.
Szomorúság úszik a táj felett,
fájó szívünk burka megrepedt,
így emlékezünk rá, ki odalett,
ontva tengernyi könnyeket.
Több voltál, mint egy barát énnekem...
Nyugodj békében
Több voltál, mint egy barát énnekem,
Örömöt hoztál, csillagfényeset.
Múlik az idő, hervad a virág,
Nem marad semmi sem a régi már,
Múlnak az évek, szép emlékek,
Darabokra hullnak az egészek.
ma éjjel lehet
kicsit meghalok
ha nem akkor bocsi
szeretlek bennetek
nagyon-nagyon
Hogy ki voltál nekem?
A Mindenem - hittem...
Sok kis szikraszem-ihlet.
Küzdőtársam s a hitves.
Kik elmentetek,
Nem vagytok halottak, az
Életből más részt
Kaptatok, csak ki lelkét
Adja el, az a halott.
Az ajkaink közt minden szó elégett,
nyelvünk hegyén a csendek fénye hűl.
Magunkba fojtunk számtalan miértet,
s van, mit felejtünk észrevétlenül.
Még mindig hiányzol
Szerettelek.
Három éve, hogy valahol a nagyvilágban
A neved az idő koptatja meg.
Már nem üthet arcon a végtelen,
a síron túl nincs más, csak kegyelem.
Hol minden mocsok tisztaságra vált,
ez a könnyel átitatott halál.
Miről is szól?
Belépek
Üdvözöl a halott város
Az ember szeme könnytől gyászos.
Odaérek a sírodhoz
Magamban beszélek hozzád
Hátha talán majd feloldoz.
Bizony rég volt, mikor kezem fogtad, s jártam,
most én fognám a kezed, de meg nem találtam.
Elválaszt már Tőled tér s a múló idő,
hiába is szólítlak, már sosem jössz elő.