Versek halottak napjára
Elmentél
ELMENTÉL, és itt hagytál, el sem búcsúztál.
Fontos voltál, egyedi voltál, csak a MIÉNK voltál.
Itt vagyunk NÉLKÜLED!
Telnek a hónapok, hetek, napok, órák, percek NÉLKÜLED!
A temetőben sok-sok mécses fénye alig világít
Lassan kialvó mécsesek
Lassan kialvó mécsesek,
Szívünk dobban értetek,
Könnyünk mossa arcunkat,
Szó nem hagyja el ajkunkat.
Egy Anya üzenete halottak napjára
Amikor a dér csókjától
elvörösödnek a levelek,
s majd ha a halál lehelete
megérinti öregedő szívemet,
örökre behunyom szemem,
s búcsúzás nélkül elmegyek.
Novemberi szél tépi a fákat,
tünteti el a lombkoronákat.
Egy levél van csak, mely hosszan lebeg,
mint ki utat keres, merre menjen.
Út a csendbe, keresztek kertjébe.
Út boldogságos emlékek sűrűjébe.
Út hűs alkonyba, komorság mélyére.
Út az üdvös békesség terére.
Mindig emlékezek,
Ott vagyok veletek.
Imádkozok értetek.
Mindig gyújtok nektek
Gyertyát.
Mikor együtt voltunk hatan, egy nagy család,
Nagyszülők és szülők, s velük az unokák,
Nem gondoltuk volna, hogy eljön az idő,
Mikor unokából válik majd nagyszülő.
Beköszöntött a hideg tél,
Lassul a német sas szárnya,
Don partján ássa be magát
A 2. magyar hadsereg dandárja.
Temetőkert furcsán virít,
egyenlőtlen, kurtán rikít,
kopjafákon nincsen virág,
mécses lángja adja szirmát.
Ragyogó most az ég, fénylő, kristálytiszta,
Odafent a nap is békésen mosolyog,
Sugarait a föld szomjasan beszívja,
Miközben nézi, a levél szélben forog.
Anyám megsimogatta nagyanyám fejfáját.
Elsírta szürke hétköznapok minden bánatát.
Látszott rajta valami végtelen béke, megnyugvás,
mintha hirtelen visszakapta volna ködbe veszett múltját.
Temetők méla, alázatos csendje,
gyertyáknak rebbenése sírhantokon...
Gyújtsunk gyertyát azokért,
akik ma nincsenek velünk,
tegyünk virágot sírjaikra,
hogy enyhítse a fájó sebünk.