Versek halottak napjára
Halloween éjjelén házad félve hagyd el,
Senki nem tudhatja, milyen ádáz árny kap el,
Talán apró, hegyes fogú bestia, ki széjjeltép?
Vagy óriási fenevad, kitől egy marás s élted véget ér?
A csend, mi volt, körém gyűlt,
homálya csak néma nesz.
Kegyelet éke, csillaga
tündököl most feletted.
Suttogj, ha kell, robajjal,
gyászoló szív emleget.
A gyertya fénye imbolyogva táncol,
bolondos árnyakat vetít a falra.
Kirajzolódik egy bohóc alakja,
meg egy kicsit talán te is kilátszol.
Azok az apró, pici ráncok
már barázdákká váltak,
sűrű, sötét hajad
ezüstösbe váltott,
a szíved újra hazavágyott.
Nagytatám egy olyan ember,
Szárnya nincsen, mégis repdes.
Szeme barna, arcán ránc van.
Nagytatám, te most hol vagy?
Hűvös idő, sárga levelek,
Kattan az óra, múlnak a percek.
Halottak napi őrtüzek pislákolnak.
Fentről földi csillagoknak látszanak.
Jelzőfényekkel bátorítanak várakozók:
- boldogulásra vágyók a landolni szándékozót.
Ha az ember elesik, föláll! S újra lép,
Bár fájdalmat érez, de mozdul a láb, a kar s a kéz,
Elindul, mint a vándormadár,
Mindig siet, pedig nem kergeti a tatár.
Koszorúk és krizantémok
gyűlnek ma a sírokon,
minden egyes emberszívben
felsajdul a fájdalom.
Elment a rózsakertek harmatasszonya,
lakatra zárva az elárvult kisszoba.
Nekem elmondta az utolsó szó jogán:
"Szeretve voltál (titokban) utam során."
Talán most bírálják el: ki voltam nekik,
és földi vétkeimet csokorba szedik.
Halloween, Halottak napja
Áruházak rém
jelmezbe ruházva, Szörny
tökök és falra festett
ördögök mindenütt.
Gyerekek arca ijesztően befestve.
Fényben a város, mécsesek lángja
távoli lelkek szép ragyogása,
fátyolos égen csillagok fénye
földi világunk élő reménye...
Ha meghalok,
engem ne sirassatok,
hamvaimat hadd fújja a szél,
s vigyék az angyalok.