Versek a halálról
Érezd, ahogy a tenyerem redői simítanak...
akkor is, ha távol vagy tőlem.
Süppedt síron nőtt vadvirág.
Körülötte közönyvilág.
Szívből indul gyökere,
Ég felé nyúl a kelyhe.
Fajdkakas dürrög,
harsog a szerelemszó:
vakon, süketen.
Mi él a szívben, mélyen
A vastag izomzat alatt,
A kamrák sötétjében,
Pitvarok melegében.
Horváth Krisztina (-KisCsillag-)
Amikor megkörnyékez,
Amikor szemedbe néz,
Amikor rád zúdítja,
Amikor a célt mutatja,
Már nem fáj semmi sem.
Kedvesen süt a napsugár,
Rondán vigyorgó halál,
Legyőz téged röntgensugár,
Nem halál, ha a hal áll.
Egy félig leszakadt bakancs, nyárra jó lesz.
Megtoldod egy kicsit, ha olyan nagy hó lesz.
Ocsmány, színes pólók, rojtos farmerszárak.
Simán Vintage lehet, ha felvarrsz egy-két szálat.
Nézd ezt a könyvet, vagy csak dobd kukába.
Tudom, hogy mindig rám gondolsz utána.
Fejfámon kárognak a rút varjak,
a halott virágok betakarnak.
hiányzik ami nem voltam,
hiányzik, mi nem lehettem.
hiányzik amit hazudtam,
s hiányos emlékezetem.
Csendesen elaludni,
Halkan a mennybe menni,
Felhők közt elsuhanni,
Napfényétől megtisztulni
Életem most hirtelen, mint porszem,
halad a korral.
Majd meg-megáll, s védtelen eggyé
válik a pokollal.
az álmaid, amikre rálegyints -
valóság lenne, ásít rád pár évnyi nincs,
azt hinnéd, az élet meg van nyerve,
s eláraszt az egyhangúság medre.
Csendes és üres lett az udvar,
mióta nem vagy itt,
a kertben hevernek mindenhol
a szétszórt játékaid.
Szólt a király: "Katonáim, harcra fel!
Ellenségünk nem eretnek, csupán csak a nagy vadak!...
Este nyolc utáni életkép
A rakpart magában ül a Dunánál,
Már csak a fény tolong a villamoson,
Az eső van egyedül, ki továbbáll...