Gyászversek
Katasztrófa
Egy pillanat, s minden odavan,
szó sincs rá, mily mély a fájdalom,
s hatalmas az űr lelkedben odabenn.
Ó, jaj, vajon mi lehet a kövek alatt odalenn?
Nem volt más,
mint egy szürke nap,
ki úgy prédikált,
mint egy tiszta
ruhába bújt pap.
Nehéz szóra bírni a pillanatot,
megszólaltatni a felszáradt könnyeket.
"Elhull a virág, eliramlik az élet..."
Csendes léptekkel távozik egy lélek.
Még őrzik a hangját búsan zengő szelek,
S egy reggel hirtelen nélküle ébred.
Sohaországban van egy kiszáradt folyó,
melyet csak száraz szemek látnak,
kihalt, kopár táján búsuló lelkek állnak.
Itt bármi könnyezés be van tiltva,
de mégis a Sírás napjára várnak.
Apa az égben, valahol a messzi távolban,
hallgasd énekem. Karácsony táján mindig
várlak, de tudom, nem jössz többé el.
A horizonton kirajzolódsz, majd később a
szobában ülünk, egymásra mosolygunk.
Eszternek
Hogy búcsúzzunk tőled, kedves?
Riasztó, hogy nem vagy itt.
Lepkeszerű, röpke léted
összezárta szárnyait.
Elfogyott a levegő, szinte megfulladok,
könnyes a szemem, egy sír felé ballagok.
Válaszokat keresek, de csend ölel körbe,
nincs ez így rendben, valaki elment örökre.
Amióta Te elmentél,
Azóta a szívem nem él...!
Nem kér
Senkitől
Sehonnan
Szerelmet,
Életet -
Amit átélünk, különös vágy.
Várom a percet, hogy veled töltsem
Az éveket, az eljövendő perceket.
Egy szál virágot tegyél a sírjukra!
Sok háború volt, hol mieink meghaltak.
Kik virágfüzérrel csatába indultak.
Mentek, hogy az ellen ne törje hazánkat,
Hősök voltak mind ők. Egytől egyig bátrak.
Megannyi napszak, hold járt már az égen.
S te már nem kíséred ezeket velem.
Mondd, a mennyország milyen?
Látni onnan a holdnak fényét, mint innen?