Gyászversek
Szomorúfűz most a lelkem,
ágaim a földre húznak,
sivár a táj, korom felleg
horizontomat búsítja.
Bezárva felejtette lelkét,
áruló csókkal adta el Őt: az ember.
Mama
Új irányba folyik az életem,
meg kell találnom itt is a helyem.
Akadályt görgetett elém az élet,
elvesztettem, kit szerettem.
a Párizsban történtek margójára
Párisba tegnap beszökött az éj.
Besurrant langaléta láng közé...
Lassan elmegyünk mind, kik együtt róttuk
az élet sok izgalommal teli,
nem kis gonddal járó pillanatait -
sorsát nem kerülheti el senki.
Felcsendült a zene, kezdődött a tánc,
hófehér fátyol borította orcád.
A zenekar végtelen ritmust játszott,
hol lassan, hol meg gyorsan citerázott.
Néha fájt a dallam, máskor volt oly édes,
titokzatos és szépségesen rejtélyes.
2017
Biztos akad hely a föld kerekén,
sajnos, amit nem is ismerek én.
Emlékszem a napra,
mikor Téged hoztak.
Oly kristálytisztán, mint-
ha tegnap lett volna.
Halványan emlékszem már sárguló napraforgóra, melyet simogattam a forró nappalokban.
Láttam azt a délibábot,
szememet kiszúrta,
úgy suhant felém tátongó foltokkal.
Fanyar az élt nélküled,
Elveszett álmaid keresnek.
Gyűrött leveled maradványa
Most is címzettjét keresi.
Jóságod sosem feledem!
Két picike kéz és két aprócska láb,
Tudtam, hogy egyszer hozzánk hazatalál,
Hogy mi kell majd hozzá, azt nem sejthettem,
Hiszem, hogy fentről segítettél engem,
Előrementél, de hiányod itt maradt,
Szívem apró darabjaira szakadt,
Jóságod feledni sohasem lehet,
Minden, mi jó bennem, belőled ered...
Arra lettem figyelmes,
Te már nem vagy velem.
Nem szorítod meg kezem,
Nem szidhatsz meg, s nem
Nevethetsz énvelem
Úgy, ahogyan régen.
Dorbézol a város, fájnak az üres fejek,
Nem akarnak mást, csak még egy felest.