Gyászversek
Csendben telnek sorban a napok,
Egyre többször csak Rád gondolok.
Nem foghattam kezed, mikor útra keltél.
Egyedül indultál és egyedül mentél.
Magányom stációival ismerkedem.
Beültetem magam az emlékezés virágcserepébe.
...és nem tudom, mi lesz velem?! ...
Mit írjak leltárom hiánytengerébe?
A parton ülve, kezemben könyvvel
emlékezem, szememben könnyel.
Régvolt szép napok eltűntek gyorsan,
mert nem ölelhetlek téged a mostban.
Hazajöttem, ahol a gyermekévek
emlékére hull - bánatnak gyászleple,
s lám, a porta rozsdája felcsikordul...
Búcsúzunk.
Az aranyhídon át egy jó ember
Hagyta itt e földi világot,
Hogy a mennyekben angyallá válva
Ránk, itt maradókra vigyázzon.
Megcsapott a halál szele
Körülöttem jár...
Körülöttem jár...
S folyton csak... kaszál...
Gördülve hullik a mélybe,
Aki csak élt...
S nyomukban már csak a szél zenél...
Elbúcsúzom tőled, elmégy hosszú útra,
olyan messze, honnan még senki nem tért vissza.
Kedves arcodat most utoljára látom,
szemedet lezárta a végső, mély álom.
Látod, anyukám, itt a tavasz -
a tél vett téged tőlem el!
Bár még a hegycsúcs itt, ott havas,
de szavamra langyos szél felel.
Édesanyám emlékére
Halálod ahogy a gyerekek szoktak
lábujjhegyen hátulról ijesztett rám
A másodpercek percek nem zajongtak
lelkem némán kiabált eressze szám
Már nem vagyok szőke,
Szőke buta se.
Elhagytál, itt hagytál
Osztályidegenbe.
A csillagok közt jársz,
már nem érhetlek el.
A hangom semmibe vész,
a szívedhez nem ér fel.
Mióta elmentél, bennem is meghalt valami,
Magaddal vitted a boldogságot,
És szívem már nem tud úgy mást szeretni.
Ez igen, Kaszás!
Két kézzel hoztad az elmúlást,
Csaknem elsüllyedt a révész.
Gyötrő most a gyász,
Kaszás, ilyen jó a feldúlás?
Számodra minden élet kérész.
Kedves édesapám, ez a levél neked szól,
Titkon remélem, hogy egyszer elolvasod.
Oly hirtelen hagytál minket egyedül,
Hogy búcsúra sor nem került.
Nem serceg már toll sem a megsárgult papíron...
Poros fényképeket nézek a néma házban...