Gyászversek
bár egyszer jönnél még
jönnél még és néznél rám
én néznék rád te mondanád
én hallgatnám bár mondanád
1945-ben történt meg
Mindez, amit most mesélek.
Fiatal legény egy ismerősével
Lovaskocsit biztosítani ment.
Gyötrő a világ, melyben eddig éltél.
Talán soha nem is tudtuk, benne mennyire féltél.
Úgy mentünk el az utcán melletted, mint egy idegen.
Talán csak az kellett volna, hogy elfogadjanak emberségesen.
puszil odaátról, akit rég hiányolsz,
de ezzel nem lesz könnyebb számára a föld
súlya a döntésnek, nehezebb hiányod
elviselésének, az élet ennél nem több?
Költemény Karcsi bácsinak, az egykori osztályfőnökömnek
Most biztosan egy dalra vársz,
Mint gyermek várja a mesét,
Ha látja, már mindent bezársz,
Csak az ágyad van hátra még.
...és hirtelen ősz lett.
Testemen megállt egy riadt verítékcsepp.
Elgondolkodott.
Látta maga előtt a deres tájban didergő önmagamat.
Fájdalmas hallgatásba burkolt bánat,
elnyomott érzések a szív zugában.
Csendben mar és emészt egyre...
Neszez az éjjel, árnyai lengék.
Könnyű álmokból sejlik fel titka,
lebben a függöny, és olyan, mintha
a holdas ablak előtt te lennél.
Lomhán vonul a hajnali pára,
fátyolt öltött, és sejtelmes a táj.
Hold csókot csent csábos éj ajkára,
napfényre vár harmatos varjúháj.
"már majdnem élek - rutinná lesz, amit már nem tudok
a tévedéseim - talán az mind vagyok -"
Petz György: A láthatatlan ember
Nem gondoltuk volna, hogy egyszer eljön majd a pillanat,
Mikor már többé nem láthatjuk arcodat.
Fütyül a szél, zúg a vihar,
a hideg tél nagyon cudar.
Bent vagyok a meleg házban,
unokázok a szobában.
Ne nézd gyászruhámat, ne vess meg érte!
Hitem festette azt rég lelkemben szivárvány színére.
De ahogy édesapám, édesanyám is egy évig gyászolom,
fogadalmat tettem, és becsülettel be is tartom.
Voltam én is olyan, mint a gyertya.
Hirtelen kap lángra, ha jön egy szikra.