Gyászversek
Kóródi Ferenc emlékére
Fényképekről nézel rám,
És onnan mosolyogsz rám.
Nem dalolászol velem.
Hiányzol nekem.
Ebben az órában, de melyik percben?
A percnek hányadik másodpercében?
Mondja meg valaki!
Keresem a választ.
Tudnom kell, hogy emlékezzek,
tudnom kell, hogy mikor emésszen a bánat.
Elment a Drága,
az égi Hon Őt hazavárta,
vissza sem nézett,
csak repült fel-fel a fénybe.
Egyedül maradtam, messzire mentél,
Égi utadon fényes csillag lettél.
Örök szeretettel!
Urnában hamvaid, épp előtte állok.
Poraid lehelem magadból kapott élettel.
Áldott a kezed, mivel a vasárnapi húslevest főzted,
ha gyerekeidet és unokáidat vártad,
áldott a lelked, ami többet aggódott, mint kellett,
de a családod számára mindig kitártad.
Eltávoztál közülünk,
Lelked már csillagként ragyog,
Téged soha el nem felejtünk,
Szívünkben él tovább mosolyod.
Édesapa, gyere haza,
Lányod itt van maga.
Édesapa, te hiányzol,
Velem nevetni nem fogol.
Őszinte részvétem!
Szomorúság, bánat
Járja át a házat.
Elment, kit szerettél,
S te várod a csodákat!
Pötty, pötty, pötty...
egy zacskóból pötyög
karba szúrt csövön át,
talán az élet cseppjei.
Amikor a hős eltávozik...
Mindenhol füst, fojtogató,
Sok száz szempár, szomorkodó.
Egybegyűltek mind a nép,
Távolról ez nagyon szép.
A hadak útját járom,
most alkonyatra várok.
Ezernyi rózsa szava,
emlékek múló tava.
Zenetanártól búcsúzom
Elveszítette hegedű játékosát,
vonója kihullott örökre kezéből,
a mennyei zenekar tagja lett,
angyalok isznak a zenéjéből.
osztálytársunk emlékére (Nagy Ferenc)
Utolsó volt a kézfogás,
Utolsó volt az ölelés.
Akkor ott,
A városnak szépséges főterén.