Gyászversek
Gyerekkoromban gyufával játszva,
majdnem egy kis erdő borult lángba!
Amit tettem, már megbántam, gyufát,
csúzlit, kis kést mind eldobáltam,
segítségért kiabáltam!
Istent hívtam, ígérgettem!
Jó leszek, csak segíts engem!
...hamuvá lettél, jó anyám,
pihenni mennybe szállt a lelked -
ki fog majd este várni rám?
Hűvös az idő.
Január közepe.
A földet hó takarja be.
Könnyeim arcomra fagyva nem hullnak le.
Esett a hó... januári éjjel
fekete gyász fehéren érkezett.
Tudtam, hogy jön, itt volt az a vészjel.
"Így ért a hajnal", mondták részvéttel...
Utoljára, mikor találkoztunk,
Sok szép emlékről daloltunk.
Együtt voltunk mi, a három jó barát,
Látszott rajtad a betegség...
Mint kéretlen kabát.
Gyermek voltam, mikor utoljára láttam,
Már nem jöhetett, hiába is vártam.
Az örök vadászmezőkre távozott
A bohém életművészet hérosza,
Egykor volt legendás, vagány diákom,
A sziki halászléfőzés bajnoka.
Alkony szállt a téli tájra.
Az öreg Nap most megpihen
Megmártózva a semmiben.
Sokszor volt már és lesz ilyen.
Ez ma mégis más, azt hiszem.
Elmentél,
De miért mentél el?
Miért hagytál magamra ez ürességgel?
Felém csúszott a korong a jégen,
De tudom, hogy van egy jó hátvédem!
Tudtuk, hogy a fák tovább élnek...
de minket már csak a gyökerek,
a gondolatok, a tűnt ölelések,
a záporban ernyő alatt futó,
boldog percek kötnek.
Amikor még otthon láttalak,
Az asztal mellett ültél a széken...
Hosszan átöleltelek, féltőn.
Vártuk a mentőt, s kértük a Teremtőt...
Egy vasárnapi nap,
mint egy pillanat.
Egy fekete lepel lett az életem,
szóltam, várj!
Kértelek!
Őrizlek én idebent,
s átszeljük a végtelent,
utadat el nem hagyom,
ez nekem minden vagyon.