Gyászversek
Sáros, poros szellő,
Mely ah, nézem, elveszendő.
Nem is látom,
Csak mint rózsás hamvaink, meddő.
Itt állok, könnyben a szemem,
Hiányod gyötri meg szívem,
Táncosként szép, fehér színbe
Öltözött gyötrődő lelkem.
December 23., véget ért egy álom!
Mondd el, hogy könnyed
csak hullott, mondd azt is,
hogy Istent te kérted, csak
egyszer még megértsed!
Nagyon félt attól, más lesz a király,
és hogy ne legyen ebben akadály,
hatalomféltés odavezetett...
Nászuramhoz
Ködös utakon bujkál a fény,
kiszáradt árokparton kaszál,
gaz csellel testet tép a halál,
s foszlott zsákot foltoz a remény.
Markomból, mint homok, folyik szerte,
Kárhozott, halott, egy istenverte...
Sárfoltok vezetnek az úton a sírkertbe,
Holti csendesség ver karót az életbe,
Itt-ott egy-egy virágszirom hever az úton,
Öreg varjak várják, a nap ne múljon.
Kocsmában ül a bánat,
Kettétört életét borba fojtja,
Vigasz nélküli lelkét könnye áztatja,
Társult vele a kárhozat!
Édesanyám emlékére
Benned fogantam és Te bennem élsz tovább.
Nekem adtad a világot, mosolyogtál.
Most őrizlek téged féltőn, szeretettel,
Szívemben vagy velem, amíg én létezem.
A gyász az, ami reggeltől estig ébren tart,
Mert mikor álmodok, újra hallom a hangodat,
Olyankor újra gyermek leszek, de mikor felkelek, szívem szakad szét,
Olyankor csak a lélegzeted hallom, de nem ölelhetlek, mert túl nagy a szakadék
Köztünk, és én ezerszer ordítanék, amiért itt hagytál, és azóta senkim sincs.
Elfogytál lassan,
hosszú csendben.
A halálról nem beszéltünk,
így volt rendben.
Advent óta...
Veled gyújtottam meg
Először az adventi gyertyát.
De sajnos, ez most már
Nem lehet így.
Huzalok, drótok, szörnyű pókok
szövik be orvul kis világunk.
Ég egy gyertya lángja,
Emléked mutatja.
Szívünket a sírás fojtogatja.
Elmentél, de nem búcsúztál el.
Anyukám szegény
visszajöhetne már
eleget halott
...
hosszú ez a csend itt
szóköznek is elég
nem bírom hallgatni