Gyászversek
Nehéz szívvel léptem a kápolnába
A "Kékgolyó" utcában,
- Sokkoló kép fogadott:
Nesztelen sürgölődő fiatal pap,
Fekete ruhás édesanya
Kezében liliomot tartott,
Majd ráhelyezte az urnára,
Rajta Krisztus-kereszt...
Megbicsaklik bennem
minden türelmi jellem,
mióta nem vagy, felbukom,
a napfonálba gabalyodom.
Sarjad már az erdő, száll tavaszi pára,
mindent takaró köd ül rá a határra.
hogy ez legyen az utolsó beszélgetésünk direkt csak nevettél mindenen
lassan halsz
innen még életnek látszik
mint várakozó nyelvtannácik
szemében egy komment harc
11 éve Nélküled
Azt mondják, idővel enyhül majd a gyász,
de ez nem igaz, még mindig ugyanúgy fájsz.
Fáj a nélküled létezés,
hogy nincs már hozzád megérkezés.
Fáj látni a világot, mit te nem láthatsz már,
fáj látni a gyerekeket, kiket nagypapájuk vár,
s boldogan futnak a ráncos kezek közé.
Az élni akarásod erős volt, de a halál győzött,
egy bádogtepsi az ágyad, még az ég is befelhőzött,
nem ezt ígérted barátodnak, utoljára még mulatunk,
valamilyen kocsmában kissé züllötten kilyukadunk.
Elfogadni az elfogadhatatlant
Minden hiábavaló egy kicsit mégis -
Félig megírt történet mára már lezárva.
Holtainkat kegyes földünk ölébe adjuk,
S álmodunk halkan titokban róluk.
Némán hallgat a csend, csak magában dühöng odabent.
Egy jó lélekből angyal lett, ki most végleg hazament.
Megszólalni nem tudok, mert ajkamon a szó fennakadt.
Merengőn nézem, ahogy gyászruhát ölt az alkonyat.
Rettegek, milyen lesz a holnap,
Hiszen hozzád megyünk, de mégsem.
Csendtől zengő, üres ház fogad,
Miben nincs több nevetés, lélek.
Minden szórtan, szerteszét.
Kezek és lábak erdejét
látjuk a vászonra festve fel.
Pusztulás... Senki nem felel.
Anya, hol vagy most?
Nem látlak már.
Nem érinthetem kezed.
Anya, hol vagy most?
Már csak a képeid maradtak.
Miért mentél ily távol?