Gyászversek
Máriás gyászomhoz
Királyi gyász föl nem érhet...
Földi léteddel te nagyon hamar végeztél.
Szívünk megszakadt, bár tudjuk, előre mentél.
Egy nap a világ olyan szűk lett, mint amilyen végtelen.
Tegnap olyan félénk voltam, mint amilyen féktelen.
A bőröm nehéz, a lélek, ha táncolni akar, kénytelen...
Öreg Brit oroszlán könnyet ejt szeméből.
Buckingham palotát gyász fátyla borítja.
Búcsúzik a világ nagy Erzsébetétől,
egy korszaktól, amely nem térhet már vissza.
Molnár Szabolcs (soulszabolcs)
Pall Mall áztatja sapkám szövetét,
kedves füst rágja körösztje fényét.
Szürke lovak vegyülnek kékekkel,
bárányokat fúj Isten öklébe,
múló játék kúszik feléje.
Elment egy művészóriás, egy zongorista,
Ki zenéket is írt, a csodás komponista.
Egy fénylő csillag Debrecen szép egén,
Akit ismertek a világ túlvégén.
Az életben csak a változás állandó.
A melletted lévő ember váltandó.
Ha nem hozza az elvárt szintet,
A másik könnyen búcsút inthet.
Búcsúzunk a királynőtől, aki volt magyar büszkén,
Legfőképp pedig angol. Békés vala, és...
Kiskedvenc elvesztése
Hol vagy? Mert nem látlak sehol,
A hiányod engem lassan megfojt.
Nem érinthetlek, nem beszélhetek hozzád,
Holott azt akarom, hogy gyere vissza hozzám.
Merre lehetsz? Jó vagy rossz helyen?
Bárcsak még mindig itt lennél velem.
Elmentél - Tudtam, hogy el kell menj egyszer...
Elmentél a gyöngyhajú lány után...
Én éreztem, hogy hallasz engem,
Itt élsz tovább örökre bennem.
Akkor majdnem megfogtam kezed,
Halk szavakat súgtál fülembe,
Megkértél, hogy menjek veled,
Értsd meg, kérlek, még nem tehetem.
Bármit is mondanék,
Már hasztalan.
Te elmentél, s a csodánknak
Immár vége van.
Amikor mentél fel hegyre,
érezted, magad leszel egyre.
Aztán még sokan utánad jöttek
és lelöktek.
Huszonhárom sötét esztendeje
Kóválygunk a végtelen semmiben.
Elnyelt Minket a Lét nagy erdeje,
Én a némaságot Tőled elhiszem.
Fájdalmas búcsú a legcsodásabb Édesanyától!
Hosszú ideje vitte a terhet,
Családja volt mindene.
De a sors tönkretette,
Elvett tőle mindent.