Gyászversek
A legjobb barát elvesztése
Most üres házba lépek,
bár Te sosem szóltál.
Némán megértettél.
A legjobb barát voltál.
"Ad perpetuam rei memoriam - ad perpetuam memoriam."
Elmosódott lapon könnyeznek rövid soraim,
Elcsukló és néma hangon írom le szavaim!
A testem erős, s bár látjátok biztos lépteim,
Igyekszem leplezni lelkemből vérző könnyeim.
Benne élsz lelkem rezdüléseiben,
hallhatom - húrjait most is pengeted,
és tétován Veled keresem, őrzöm
múltam, jelenem és homályos jövőm.
Édesapámnak
Hiányzik illata a rád fuvalló szélnek,
Az Erdő illata, mi beárasztott Téged...
Hiányzik minden, ami Tőled áradt felém,
Az utolsó oltalom is elhagyott... a REMÉNY!
Détári Tibor emlékére
A madár csőrében egy csepp víz az élet,
Szívósan száll vele, hisz várja gyermeke,
Vad szél cibálja, a veszély mohón lesi,
És nem óvja bátor, hősies hercege.
Megyek az úton lehajtott fejjel,
De nem érzem a végtelen távokat,
Minden madár hangosan énekel,
De nem hallom a csodás dalokat.
Sötét most felleg,
Lég levegőtlen,
Torokszorító körtánca.
Jött villámsebesen...
A halottak üveges szemmel néznek,
Orgonabokrok illatoznak búsan.
Néhány istenes virág szépen, dúsan
Matat sziporkázó fejjel a szélben.
azt a régi fotót nézem
hol
szájszegletekben térdepel a dac
a majd mi megmutatjuk
tekintetekben
s az elfojtott szócsatákban
alakítva
magunk...
Hajlongó fák a lágy tavaszi szélben.
Búcsúzott Tőled ez a megfagyott Világ.
Várt a hajó lent a kikötőben,
órád az utolsóra járt.
Emlékezz meg rólunk
Tudd, hogy kik voltunk
Meséld majd el történetünk
Minden erényünk és vétkünk
A tóparton őszi hajnalon
egy lány ballag szótlanul,
nézi az eltűnő csillagot,
és szeméből könnye hull.
Szeretett nővérem emlékére.
A Halál nem válogat,
Előbb vagy utóbb mindenkire sor kerül,
Visz mindenkit, időst és fiatalt,
Egészségest és beteget, neki mindegy.
Kifakult bőrén nem fog már a nap,
Arcára édeskés, örök mosoly fagy.
Nem szól többé, fentről figyel rád,
A magaslatban türelmesen vár.