Gyászversek
Figyellek, Anyám, vállaid nagy súlyt cipelnek.
Szemeim rád merednek, könnyeznek.
Lendületednek nem szabsz határt,
Tönkretesz ez az ocsmány világ.
Egy anya fájdalma
Lélek a lelkemből, test a testemből,
Itt vagy velem, s erőt adsz nekem,
Erőt e kínhoz, mit viselni gyötrelem,
Nem sírok már, könnyem elfogyott,
Hol vagy, gyermekem?
Most kire számíthatok?
Tíz éve volt...
Tíz éve volt, mikor életed hirtelen véget ért!
A kegyetlen halál hozzád is elért...
Fiatal voltál és vidám...
Fényt adtál az életünkbe, drága Édesapánk!
Átlagos hétköznap volt,
De számomra a leghosszabb nap,
Mikor téged a földön fekve
Ifjú szemeimmel megláttalak.
1943. január 13. II. Magyar Hadsereg emlékére
mennénk-e újra el oda
hol létünket dúlta a harc
akna szaggatta földanya...
Édes álmom hangja hív,
Álom, álom hangja hív.
Nézz ide, várunk mind,
Körbe-körbe álom hív!
Nézz ide,
Várunk mind!
Séta közben megfogtam a kezét
puhán,
ahogy végigsimít az ember egy ruhán,
s a parkon át
lassú léptekkel...
Még mosolyogsz... félig élt élettel
utolsó perceid megbecsülöd.
Látlak elveszni... elnyel az a köd,
ahol küzd egy gyengülő életjel.
Sikamlós álomból ziláltan ébredő tekintet
Kémleli a szoba sötét magányát.
Megannyi társsal töltött éj után
Hideg paplanba markolón.
Össze kell hangolni mindent,
mert ki tudja, mi lesz,
mondtad és letetted,
a fájdalmad még itt cseng.
Búcsú
Lehullt a függöny, a műsor véget ért.
Elnémult ajkad, ott minden sötét.
Senki nem nevet, mindenki sír.
Fagyos a levegő nélküled itt.
Mert hinni akarom,
Hogy nem mentél messzire,
Hogy kezed vállamon nemcsak képzelem,
S te itt vagy még velem.