Gyászversek
Minden reggel ugyanaz a szürkeség.
Tükörbe nézel s eláraszt a büszkeség...
Nem álltam sírodnál tovább, mint kellett,
Csak addig, míg meggyújtottam a mécsest.
Kérdezték, maradjunk?
Ugyan minek?
Drága édesapám, sok szeretettel gondolok rád.
De tudjuk, egy új világba költöztél.
Szívünkben ott vagy örökre.
Tudjuk, neked megnyugvás.
Hol van most Isten,
Kit gyakran mondanak?
Szerintem nincsen,
Ha tettei kínt ontanak!
A halottas menet
Ködös, februári, szürke délutánon
hajlott hátú ember kéreget a megállón.
A távolból feldíszített, fekete lovak
húzzák a halottas szekeret, utánuk
a menet szaporán lépeget.
Elengedni tégedet,
Átengedni kezeknek,
Hagyni téged nyugodni,
Emlékeket elmúlni
Egy aprócska porszem,
jelentéktelen lélek,
mit ide-oda sodor a szél,
szárnyán száll egy ének.
Amit érzel, azt én fel nem foghatom,
De veled lenni bánatodban tudok.
Hogy folyik tovább életed ezentúl,
Mikor a tehetetlenség benned dúl,
S én csak itt állok és hallgatok veled.
Nem hagylak el, most megfognám a kezed.
Sok emberhez szólt már versem,
De hozzád még nem fűztem.
Csak 4 hónapos voltam, mikor elmentél,
De engem el nem vesztettél.
Hiába nem ismerlek,
Én így is tisztellek.
A csend, mi volt, körém gyűlt,
homálya csak néma nesz.
Kegyelet éke, csillaga
tündököl most feletted.
Suttogj, ha kell, robajjal,
gyászoló szív emleget.
Neki a sport nem hobbi volt, inkább lételem,
Ezzel telt el majd az egész élete.
Mikor a BTBK megalakult,
Nemcsak egyesület, de család is alapult.
Ady Endre halálának 100. évfordulójára
Ha sétálnál most egyet a Kőrös parton,
Könny csordulna szemedből az útra,
100 éve meghaltál, és román lett a város,
És a Sas palotában "curáj" zenét húznak
Az összes csillag a szemében ragyog!
Arcán a szívének néma mosolya!
Minden nap itt van, mellette vagyok,
Hangja a széllel szól most is boldogan.
Beszélnem is nehéz lenne róla,
Milyen volt számomra az a másfél óra.
Nehezen, de megtettem,
Ott voltam és bementem.