Filozófikus versek
A szavak csak rabigák;
bennük falak közé szorul a világ.
Szívvel látó
Világtalannak
színt mutat a szív meleg:
jót lát aranynak.
De nagy hanggal vagytok, ostobák!
Visszhangos veletek az egész éjszaka,
nem talál nyugtot tőletek az ember,
aki csendre vágyva, pihenni tér haza.
Mi, emberek olyan kíváncsiak vagyunk,
Mindig valami "idegen" után kutatunk.
Körülnézek, s magamat látom mindenütt
Édes a szellő, szavaim súgja számba
Gyengéden, lágyan, szeretőn
De a többet is megkapás vágya
elrontja, s szavaim baktatnak meddőn...
...
De a pénzt mégis csak hajtom.
Mint viharban a szélmalom,
Elkopott már minden fogasom.