Filozófikus versek
A konzervativizmus
jó iránymutató,
de a szubjektivitás
hol van benne; a jó
Botorkálok éjjel, de csak a homály honol,
számomra világos, ám a fátyol ráomol...
Kicsit sunyin néz, majd jön a himihumi rész,
ki tudja még, mit diktál most a cirkuszi ész...
Odaát voltam:
hol a határok felbomoltak
a múltban, a jelenben, a jövőben,
hol nincs idő és tér sem, ott,
hol kezdet és vég sincs,
csak puszta lét van. És sötétség. Mely
fény nélkül nem megnyilvánuló,
formanélküliség és nemtelenség...
Üvegszilánkok a padlón, üres töltények a szekrényen.
Végtelen anarchia uralkodik a környéken.
A láng hamarosan elalszik, de még él,
a vándor hamarosan útra kél.
Semmi különös,
Csak eszembe ötlött!
Honnan érkeztél?
Tán valaki küldött?
Az ürességben szüli meg a vers önmagát,
Ez a jele annak, hogy átadta egóját.
I.
Hangzavar volt, káosz, ricsaj,
förtelmesen harsány zsivaj,
énekelt egy vészjós szirén
poshadt tenger bűzös vizén
Ellentmondok lám, önmagamnak.
Nevetséges: körbearatnak
az órák kasza mutatókkal
vágva percet, hetet napokkal
pótolják lassú, hol gyorsan
pergő életem gonoszan.
"Mellemet nyomta nehéz álom,
gyémánt fénnyel szememet sütötte:
láttam egy angyalt fönn a dombon
tüskés akácosban megkötözve."
Csapongás a változásban
Mindent lehet
Mindent lehet
De az ember annyit arat
Amennyit teremt
Setét lett e nemes Fejszebükk e nemes Bükkös oldalában
Setéten és felfüggesztetten e világ is szép.
Nézd, óh, mily csodás ez a fénykép!
Vonaton ülve hallgatom,
ahogy ritmusra kattog a kerék,
tűnődve nézem, önfeledten,
ahogy szalad felém a vidék.