Filozófikus versek
Rajtad van a talár, és úgy hiszed,
Te vagy az Úr, ki mindent megtehet.
Elrohan az időd,
életed toporog.
Elfelejtett álmod
már nem is mocorog.
Infinitismus
Boldog repdes,
Kérve kérlel,
Mit érünk a szaruéllel?
Vadak gyöngye eme fehér,
Korba szívva szállva elél.
Meggyötört testben
Meggyötört lélek.
Útban a vigasz,
De én mégis félek.
...árnyrácsai szelik.
Kushadó életvágy
tapintható szorongását
hátrahagyva kimenekülni
a térbe áttörni
fényfalakon.
Fázó, hideg szíveket melegíted,
reménynek szikrájával tüzet gyújtasz.
Dühös, vad embereket megbékíted,
elesetteknek lelki vigaszt nyújtasz.
Keresek, te találsz.
Nézek, te nem látsz.
Kések, te nem vársz.
Elesek, te felállsz.
Halál nem egy vég,
S a születés se egy kezdet.
Csak az embernek, ki vét.
Tovább él tiszta, szerető lelke.
Az arc rándulásai és a verő hullámai közötti összhang már a múlté.
A mikrobák életjátéka pedig nem lehet egy égi lény által lefestett, sötét pátosz.
Örök kérdést boncolgat az eszem,
Az emberség mikor lesz dicstelen.
Mitől huny ki végleg a humánum,
Csak úgy elillan a szublimátum?
Nem vagyok én senki sem, igazad van, vállalom,
sosem kértem együttérzést, nem hat meg a szánalom,
sokszor volt, hogy megtörve a helyemet nem találtam,
de akárhányszor elbuktam, a végén újra felálltam.
Hét állapot
Elfáradtam. Elmém ül a vízben.
Álomba húz a forró föld íze.
Fehér a fény, inda lóg a lombon,
A Z úr vagyok hát a trópusokon.
tapasztalatokon átmosakodni,
nem hinni ebben: alkalmatlan.
tudni, hogy csak a hajnal, ami
az ember fejére omlik lassan.
Pataki Zoltán (Sonnenuntergang)
Fekete mag, mit ember hagyott bennem.
Nem múló sikoly, lelket tépő ketrec.
Mint foszlányos kép, rajta mérges háló,
Anyagomba szőtt, bánatos zabáló.
világégés
Farsang, itt lakom,
helló, haverom,
az első világháború lezajlott,
a második is talán,
a harmadikat nem bánom,
csak, ha lesz, kivárom,
lehetsz, kelet, a párom,
felvonulok veled sárkányként...