Filozófikus versek
Felébredünk egy új kor hajnalán, küszöbén döbbenettel állunk.
Mik megvoltak bennünk hajdanán, kihaltak. Semmit nem találunk.
Velük kihalt a szó is: talán
Nincs remény, csodákat nem várunk.
Elménk égbenyúló falán a felirat:
Többé szabadon nem szállunk.
A tökély skatulyája megöli az egyént
Egy tojás vagyok
- valaki lakik bennem,
fehér falakban rejtőző
nemlétezésem magasztal,
érinthetetlen a tökélyem.
Kinézve az ablakon, szürke most minden,
szürkülök én is, nézve a világot -
meddig lehet még egyenes a gerincem.
Talán ha nem lennél,
talán ha én se lennék,
ha semmi nem lenne,
csak akkor lennék nyugodt.
Mi az a szerelem?
Talán a másik vágyása?
Vagy amit mindig keresek,
S megtalálom, de bánatban?
bim-bam
Maskara ruhámon
fars hangú bálon, állon
cikáznak a tűnődött -
miért mondom ezt? -
mindenki ütődött, lábon
én nem várom,
de várni kell,
mert ha hű marad szavam várásomhoz...
Rettentő földrengés centrumában kacagva állva,
legforróbb tűzvihar izzó magjában hálva,
iszonyú, süvítő hurrikán szárnyain lágyan szállva.
Dalol a csend az éjszakában,
Úgy tesz, mintha már nem is fájna...
Folytatás: Versben válaszolok
Pár napja küldtem neked csokrot,
Ajándékot, hogy ne legyen gondod,
Minap történt, eltörni látszik az élet,
Nem tudom hová tenni, szomorúságot érzek.
A boldogság fényes tapintása,
felfoghatatlan, izzó varázsa
számomra csak illó éterolaj.
Kemény életúton jártam,
Anyagi dolgokra nem vadásztam,
Fiatalon lángolón, lelkesedve,
Később fáradtan, bősz akarattal,
Hittel, gondolkodó érzékenységgel a világra
Cselekedtem.