Filozófikus versek
A hatalom tükre hazug és görbe,
S rákacsint minden becstelen ökörre.
A hízelkedést mind odabent tartja,
A sok talpnyaló meg: tisztára nyalja.
Körbeölel a sötét űr.
Gondolataim csillagként születnek.
Kezdetük nem ismerem, végük nem látom.
Csak áthaladnak rajtam, mint "úton a tej".
Agyad kapacitása
Életed része,
Bölcsek tudása
Értelemnek fénye.
Elvárásaid rabságában élek,
S én ünnepnapjainkon sem henyélek,
A megfelelési vágyam kényszerít,
Mindennapos vita, mi elkeserít.
Már rég kerülnek a becsvágyó,
Nagyra törő álmok,
Mégis tiszta, derűs lélekkel
Álmodozva járok.
Ó, Te, "vén" szerelem!
Veled telt szívem, lelkem,
Örökre maradj velem!
tényleg így van... vár már a túloldal
adj uram még nekem pár ezer napot
múltam árnyairól halkan szól a dal
nem hagyhatok így itt csapot papot
Olyanok voltunk e világnak,
mint Kérész a Tiszán,
Táncot járt létünk,
csak perceket csupán!
Arra gondolni nehéz,
hogy egyszer véget ér ez az egész.
Heveny émelygés
tör rám.
Múlnak az esztendők, szomorú lehetnék,
Hisz az emberi kor határa közelít,
Van, aki e tényre keseregve tekint,
Ám azért én lelkem nem vénült csak meg még!
Ha tudni akarod, hogy mit hoz a holnap,
Tudatosan figyeld a jelen pillanatodat.
Hinni bizton én csak egyet tudok,
a sok dolog erős kezeket ad,
a napra nap jön, évre nő az év,
és mit tavaly vetettél, az te vagy.