Filozófikus versek
Tévelygésem
Az agy és a szív húrjain is ez zenél,
mégis összezavarodik, ki lélekről beszél...
A lélek biztosíték bennünk
Örök halhatatlanságra.
A test csak porhüvely, ahogyan
Magasra törő sas kalitkája.
Talán még sosem jártam ilyen mélyen,
valami elromlott a dupla húszas évben.
Mintha csak előre megéreztem volna,
furcsán is indult az éjfél utáni első óra.
Délibábok horpadt nászát
Leplezik le utcalámpák,
Molylepkék mind, füst és kámfor...
...no comment...
Élnek oly emberek, kik mást sem csinálnak,
Rút haragjukat fröcsögik világnak,
Fújják a magukét, azt hiszik, bölcsek,
S várják, hogy pohárba ecetet töltsek!
Széles e világon nem találsz oly embert,
Kinek egy-két féltett titka már ne lenne.
Melyet lelke sötét zugaiba elrejt,
És felszínre törni soha nem is enged.
Rossz irányba
Megy a szekered!
Isten teremtett...
Társat adott neked.
Vajon tényleg élek,
Vagy elképzelem csupán?
S ha élek is, hát félek,
Hogy holnap meghalok talán.
Aludj, kis galambfióka,
Szép álmod váljon valóra!
Tudom, csak annyi kell neked,
Teli legyen a kis begyed,
És hogy elrejtsen a fészek,
Anyád melegítsen téged.
Az út önmagunktól önmagunkig vezet,
A feladatod az, hogy megértsd és felismerd.
Hazudtam...
azt mondtam, hogy élek,
ámde csak fokozódott a szívverésem!
Másnak lenni másabb,
olyan másabb a másnál.
Önmagamnak lenni,
hogy mások másnak lássak.
Kérlek, Uram!
Adj nekem lelki békességet,
elviselni olyan helyzeteket,
amiken változtatni nem tudok.
még csacsog a hullám
pihenni kész a folyó
a csend hullámhosszán
álmodó álmodozó
Mintha kettesével taposnám az éveket,
s a tegnapjaim megszűnnek a mával,
már vissza sem derengenek a részletek,
csak a bolond ember harcol önmagával.