Filozófikus versek
Az Isten bennem dolgozik, -
de rendetlen, nagyon,
tőle van összevisszaság
íróasztalomon!
Ülök a kertben egy fa alatt
rózsaillat tölti be az orromat.
Nyílnak a virágok szépen,
nézem, lelkem lebeg az égen.
De várjunk csak, mi ez? Egy kutyaszar!
Legyek eszik, zümmög az avar.
Ez már zavar.
Sok-sok média
teljes súlyát beleadva
ekéjét mélyre nyomja.
Nyújtsd ide tenyered, megmondom neked,
Hogy a kinti munkát mennyire kedveled.
Majd megnézem látó univerzumod,
E kettőből megtudom, nem kell, hogy elmondd.
Rejtőzz csak a tökéletesség álarca mögé
Rejtőzz csak a tökéletesség álarca mögé,
Ülj fel a trónra, hogy Te is embert ítélj,
És hidd vakon, hogy Te vagy a szent, a józan és a tiszta,
Mert elhitette ezt veled egy hazug eszme szava.
Eltelt egy év, és idősebb lettem,
így nagykorúságom időszakába léphettem,
azonban többnek érzem eddig megélt életem,
mintha több évszázadot kellett volna leélnem,
vélem, hogy belefáradtam abba az érzetbe,
hogy még csak most kezdődik az élet, de én
már túl sokat bűnhődtem, kerestem a kiutat,
amit sok esetben megtaláltam, de még most is...
Azt mondtad: gyönyörű a hajnal.
Reggel a pirkadat fáradt szemét lassan lecsukja,
és újjászületik egy gyermek szemében.
Úszni vágyom a mesék tengerén,
Mert álmomban sosem költözik belém
A fájdalom.
...mert mit ér...?
Mert mit ér a vers,
ha benne az írva,
mit fülek várnak
üres diadalra?
Mint árbocról szakadt, rongyos zászló,
Szél tépte csapzottsággal fordul a világ,
A maga buja, zöld egzotikumával -
Repülök, súlytalanul tekeredek.
Spárta, Théba, Trója, Athén
fényes volt annak idején,
majd Sándor verte falait,
s ezredekért kiontatik.
Könnyező füzek köröttem,
a tavat csipkedi simogatás,
zöld minden, villanás-
kék a csönd, és nyugodt a
lélek, átölel, ha elviszel.