Filozófikus versek
avagy az élet
apránként éltem
kicsiket léptem
őriztem vértem
maradjak épen
Szárnyaszegett idő letáborozott mellettem,
mi jut nekem még, vele együtt elemezgettem.
Kaphatok-e kegyelmet, bódító kacagást,
jövőre kerül-e asztalomra lágy illatú kalács?
Csillogó fényei a mának, éltei a tegnapnak,
hogy tovatűnnek... milyen gyorsan szaladnak.
1.
Mi elveszett, káprázat, hogy meglett.
Narcisszusz néz rád a tükörből.
Egyenlő fakad a különbből,
és a bizonyosból "esetleg" lett.
Húz, csalogat a mélység,
olyan csendes hangja van ma...
hisz nekem igazán
csak az lehet szép,
ami nem a felszínt kapargatja.
Valami törés van benned
mit magaddal cipelsz
én veled cipelem mindazt
amit paradox módon próbálsz
velem elhitetni
Falra rakott fehér csempe,
gondolatok sora a fejemben,
de szóként elérve számhoz,
fekete romhalmaz s káosz.
Itt vagyok, itt vagyok, nézzetek meg jól!
Az önelemzés pásztorát, a rímfaragót.
Ezt a tévelygő bolondot, ki mégis
Rezzenéstelen arccal győz le minden aszkézist.
Volt-e már, hogy bújó homlokod
lombok hűse alá rejtetted,
ki védőn a fény fehér húsát
megette helyetted?
Nem vagyok "szentfazék"! Templomba sem járok.
Imáimat tán ti meg sem hallgatjátok?
Nekem csillagos ég alatt adott Isten oltárt,
az esti szél suttog felém igaz zsoltárt.
Van egy kis gondom.
Egy megoldhatatlan.
Csak egy hibám van,
de az javíthatatlan.
Haladni a megszokott utakon
"Not in service" buszként
kéken, mergásan,
és nézni, ahogy a megállókban
az emberek fellélegeznek,
amikor távolról meglátnak,
de közelebb érve már
nem érdekled őket.