Filozófikus versek
Úgy van ez ha magamnak lennék
Tanulnék tőlem jó sokat
Színházként páholyba mennék
S mondanék sorsomról stószokat
Beértem. Már jól ismerem
a részecskék zord rendszerét,
és eltiport az értelem.
(Disz)Harmónia
Óh szerelmes vagyok beléd
Te vagy maga az élet
Te vagy a végzet
A kezdet és a befejezés
A lét és annak hiánya
Boldogságnál a lehangolás
A savas lúgú talaj
A hozamos szikföld...
Mondd, mi hiányzik az életedből,
ami úgy sugárzik a leveledből?
Valami bús szomorúság,
egyfajta válság,
vagy valamiféle kívánság
az, ami ebben az állapotban tart?
Ural, irányít, semmit sem restell,
mindig színpadon a porondmester.
Százszor elkezdi, sohasem fullad.
Bohócok töltik a kifutókat.
Bölcsesség, ha szólhatna...
Mint a patak, folyhatna...
Értelemmel töltene...
Áldás lenne belőle.
Ellenséged benned rejlik,
Fájdalmadat mind megsejti,
Megkínoz sok gondolattal,
Ármánykodik fondorlattal.
Ha lenne még egy szó, mi kimondja az érzést,
Ha lenne még száj, mi feltesz ezernyi kérdést,
Ha lenne még láb, mely tartani tudja a lépést,
Ha lenne még lélek, mely tűri a sértést
Érzem a sivár létem.
Küzdök. A célt kitűztem.
A szív, mely dobban
egy ritmusban.
Egyszer az egyik példaképem azt mondta:
Soha ne késs, mindig érkezz pontosan!
Ha késel, az olyan, mintha megloptad volna,
Hisz az elveszett idő pótolhatatlan.
Álom
Megálmodtam, de sajnos, a világ ridegen való.
Nem tűr semmit, aki nem hasonló.
Kiábrándít, meggyötör, majd félrelök nemmel,
Aztán állok szótlanul, és nem értem, mi lett ezzel.
Gyönyörűséges az a virág, mely a réten nyílik,
és mily csodás az ég alja, mikor vörösen izzik.
Az élet apró csodáit miért nem vesszük észre?
Az anyagi javak sosem fognak felvinni az égbe!
Vihart keltő, kósza pillanat,
Midőn ledönti az ész az erős falat,
"Magam sem értem" gondolatok
Fejembe mászkálnak fel és alá,
Mint egy ideges ember,
Kinek már kora reggel felcseszték az agyát.