Versek a férfiakról
Hogyan mondjam el,
hisz egy vércse,
ártatlan ő, de húsevő,
puhány kis tolla vöröslő.
1.
Árva szívem nem kap fényt.
Nem nő virág benne rég.
Képet festek, fáj a valóság.
Érted szóljon, drágám, dalom már.
Tudod, én rád már nagyon régen vártam.
Könny csordult, mikor tested karomba zártam.
Éreztem, ahogy megdobban a pici szíved.
Te voltál a legszebb, ugye nekem elhiszed?
A férfiszív bérlakás,
Lakhatatlan lakhatás...
Albérletben forgalom,
Ideig-óráig egy alom...
Szavak nélkül értettelek,
Mosolyommal becéztelek,
Karjaimban aludhattál,
Imádtam, ha rám vigyáztál.
Valahol ma vér folyik, s szakad már a mennyezet,
Haragszanak ránk az egek, irgalmazni nem lehet.
Valaki ma mégis érzi, szeretik a kedvesek.
Díszmajmok
Megannyi, ki kipróbálna,
Legalább egy éjszakára...
De nem marad nekik más, csak a képzelet,
Ahogy vágyón nézik képemet.
Ha majd egyszer meghalok, vajon gondolni fogsz reám?
Vagy úgy megyek a pokolba, hogy rég elfelejtettél már?
átkozott gyötrelem
Szerelem, szerelem,
ebben az életben,
senki mást, csak Téged!
Szerelem, szerelem,
később úgy érezted,
Te nem erre vágytál.
I.
Várva-vártan
Végre megérkeztél.
Fénnyel csiszolt kelta-kereszt:
Fáradt tekinteted ajándékba hozta -
A mindennapi érdemrend mellkasod felett.
Mondhatnám, hogy csak most az egyszer
Bújtatni a szerelmet előled.
Elfeledni, nevetni rajta,
Hazugsággal fedni az igazat.
Szememben rejteni a fájdalmat,
Mert a pasik kemények,
És sohasem sírnak.
nyolcvanezer-hatszáznegyven perc múlva
eljöttél hozzám, mint annyiszor régen,
vártam, hogy mozdulj, hogy mondj valamit,
de némán csak álltál, mint hártya a jégen,
fejembe nem zsongtak a szavaid
Gyermekként még sokszor láttam,
ahogy a grundon sétáltam:
srácok egymással bunyóztak,
s egyet-egyet eltángáltak.
De úgy, hogy kettő lefogta,
a harmadik pedig pofozta.
Jer, Kedves, hajtsd az ölembe a fejed,
Ne félj, csak beszédem volna ismét Veled.
Sötét a világ, de Te vagy az én fényem,
Bárhány akadályt emelnek elébem.
Figyelem a hangod,
Felajánlod sakkod,
Sötétet választod,
Felöltöd álarcod.