Versek a féltékenységről
Poklok poklát járatod velem,
Kezd szétpattanni bennem az elem.
Lassan úrrá lesz rajtam a félelem,
Mondd, miért csinálod ezt énvelem?!
Napkelte:
Kitárom rozsdás, rácsos ablakom,
Porlepte pirkadat pergeti le...
Folyton kopog, csak kopogtat,
azt susogja: Merre, hol vagy?!
Bujkál, lapul, mint a tolvaj,
szárnyra kél a gondolattal,
felizzik és lángra gerjed,
mint a fertő, egyre terjed.
Egy Adeline-ja mindenkinek van,
Akad olyan is, kinek éppen én voltam.
Ajka csókra hív,
Szeme méregzöld,
Ezüst töltény csillog...
Szerelmi csalódás
Békés világom estére
féltő szerelem bódulatában élt,
szívem a választottja nélkül
mint éhező, csak remélt.
nem kérem
hogy megszakadj
nem kérem
hogy mindent otthagyj
nem kérem
hogy csak én legyek
nem kérem
hogy tűnjenek el a hegyek...
Takács Ákos részére
Ellopta a Bettinámat,
hogy ne őneki legyen kára,
ezért Ákost jövő héten
csütörtökön
tökön bököm!
Tényleg... Én tényleg megszerettelek,
verdesem magam, akkor miért nem feledtelek.
Tudom, te csak mondod, hazudsz,
hogy örülsz, mikor karjaimba jutsz,
hisz csupán barátok vagyunk,
még ha én azt hittem, többet is akarunk.
Messziről kutyák ugatása hallatszik,
A Hold csillagokat terel,
A közelben egy béka kuruttyol és elugrik,
Rá a kert mélyéről tücsök felel.
Mert minden a győzteseké!
Nem tudok hát róla most beszélni,
Így szívfájdalmam versbe öntöm ki.
Amin mi ketten keresztülmentünk,
Hogy gyerekekből felnőtteké lettünk.
Egyetlen lépésed visszhangja
Bennem a káoszt felizzítja.
Leláncolt emlékek sírhantja
Jelenem lángolva felszítja.
Próbálom elrejteni... de nem megy.
Próbálom visszatartani... de egyre éget.
Most valami elindult, kicsit könnyebb,
Tisztábban látok, de fájdalmat még érzek.
Érzelmek loholnak keresztül mindenen,
Dúl-fúl a mihaszna szüntelen, szertelen,
Könnyek potyognak, majd hirtelen
Kacagásra fakad teljesen fesztelen.