Versek a féltékenységről
Egyetlen lépésed visszhangja
Bennem a káoszt felizzítja.
Leláncolt emlékek sírhantja
Jelenem lángolva felszítja.
Próbálom elrejteni... de nem megy.
Próbálom visszatartani... de egyre éget.
Most valami elindult, kicsit könnyebb,
Tisztábban látok, de fájdalmat még érzek.
Érzelmek loholnak keresztül mindenen,
Dúl-fúl a mihaszna szüntelen, szertelen,
Könnyek potyognak, majd hirtelen
Kacagásra fakad teljesen fesztelen.
Fogalmaztam valamit neked, de hogy képes leszek-e leírni? Nem tudom.
Fáradt lábakkal most is csak ülök a hajnalon.
S mit számít, kéz mit ad, ha szenvedés az éj?...
Miattam
Most mondjam azt,
Hogy miattad van minden?
Hogy miattad nem tudok mással lenni?
Mert reményt adtál,
És nem kaptam semmit?
A féltékenység fűszerezi tudatomat,
Hiszed vagy sem, bántóan vagy mostoha,
Gyarló öltözéked nyomán feleszmélni vél
Démoni lelked, mely most újra enni kér.
Két igaz barátnő férjek nélküli görbe estén
szórakoznak, üres poharak az asztal peremén.
Hazafelé botladoznak támolyogva, részegen,
félúton járva rájuk jött a pisilés hirtelen.
Harang alatt, vákuumtérben
a sok kérdés átölel.
Harang alatt, vákuumtérben
nincsenek válaszok.
Agyamba villant egy régi történetet.
Ott voltunk ketten, hárman, négyen,
s ki tudja még hányan egy sorsba zárva,
egyetlen férfi kényét-kedvét lesve.
Képzeld magad egy szigetre, ahol megvan mindened.
Élelem bőségesen, pénzre nincs szükséged,
nem is tudnád mire költeni.
Asszonyod van, aki lesi minden kívánságod, s
próbálja még a gondolataidat is kitalálni.
Csak azért, mert lélegzem,
Nem biztos, hogy élek,
Csak azért, mert mosolyt látsz,
Nem, tudd, nem remélek.
Vodkaíz` csókoktól hangos a bár,
Ne nézz rá, Kislány, nem Ő, aki vár,
Keress ma mást, ha szeretni akarsz,
Nézz rá, hát látod, mindent csak zavarsz
Álmodom a padon ülve,
téged várlak megfeszülve.
Gondolatom elvegyülve,
csak rád gondolok remegve.
"A tó jegét kásás hó fedi",
s a lábam alig áll meg rajta.