Versek a félelemről
A csöppnyi fényt, mit én hoztam magammal,
ha elmegyek, az asztalon hagyom.
Talán majd téged egy nap megvigasztal,
ha itt leszel, s mit látsz, az fáj nagyon.
Talán más nyelven írni ezt sokkal jobb lenne.
Vagy tudatodra adjam, mit szívem szeretne?
Fogalmam sincs, mit akarok, hisz oly zavaros minden,
Viszont téged visszakapni száz százalékban igen.
Rémálom, de valóság
Miért gonosz ez az ember,
Mikor örülhetne csendben,
Amikor már földre estünk,
Újabb csapás miért jár nekünk?
Félek az érzéstől,
Szabadulni nem tudok,
Félek a pillanattól,
Mi lesz, ha meglátom?
közös pitvarban
Sárgulj meg bennem!
Fakulj meg bennem!
Ébressz fel, ha visszaadnád lelkem!
Szomorú ősz a szín,
a nappal már rövidebb,
félelmem egyre erősödik,
a sötétség fenyeget.
Nem jön el a holnap.
Nem ragyog fel a Hold udvara,
és nem tekint rám tengernyi csillag.
nélküled
Járkálok városban szürkületben
Helyem nem találom sehol sem
Az utcák teli mégis üresek
Szívem néha kihagy pár ütemet
képzelt és valóságos lények
A szörnyeteg képzelt alak,
emberek között is akad.
Közös, jellemző vonásuk
külső vagy belső rútságuk.
Talán semmi, de lehet minden,
Egy jelet adj, hogy kiderítsem.
Mohás téglarakás mögül lesem,
Ki vagy te, s miért vagy velem?
miközben belül gyűlöletben élsz
Eljött egy sötét korszak kezdete,
A bosszúból éledt fel lényege,
Fájdalom, kín, szenvedés, gyötrelem,
Fekete szíved ezt tette velem.
Nem találom helyem a világ közepén,
Senki sincs velem, Isten ellen is vétkeztem,
Magányomban elveszett bűnös vagyok én,
Ha vezekelnem kell, Uram, ne ezt a sorsot add.