Versek a félelemről
Szertefoszlott már minden kínom.
Elengedtem szinte mindent, miért
Régen éjjelente kellett sírnom.
Nagyanyám kisujját, Anyám édes ölét
El ne irigyelje tőlem a vaksötét.
Szeretnéd élni az életed, de nem tudod, hogyan,
Hogy tudnál élni boldogan s gondtalan?
Erre a legnehezebb megoldást találni,
Ha nem vigyázol, az élet be fog darálni.
Néha úgy érzem, hogy eltaszítasz magadtól,
És olyan könnyen bántasz meg szavakból.
Visszalöksz a szakadékba, lerombolod a váram,
Nagy kételyek, tőled nem ezt vártam.
A körúton álltam éppen,
S jött felém a villamos,
Kaptam én, de nem kértem,
Hát nem volt virágillatos.
Első perctől kezdve furcsa volt az egész,
Számomra még ma is megérteni nehéz,
Hirtelen történt meg minden egymás után,
Nem álltam rá készen, és még most sem talán.
Műholdat szerelt az űrhajós.
S volt még a tartályban levegő,
De mivel végzett a munkával,
Úgy döntött, visszamegy lebegő
Testtel a közeli hajóba.
Gomolyog
szagolom a füst-
öt ökör
lesz abból hat is
na meg a
vodkán folyó la-
dik az ott
mit művel? mondom...
Magam vagyok.
Számból elfogytak a szavak.
Az éjszaka börtönében az árnyak
fogva tartanak.
Bezárul mellettem még egy ajtó.
Most jövök rá,
Minden elhanyagolt parazsat felöleltem.
Mohaszínű, kiterített pokrócra borultam
Álmaim ketrecén át,
Hova már nem kísérem el magam mindig.
Hiányzik a nyugalom,
Hát éjjel-nappal kutatom.
Szívemben fájdalom van,
szívemben mélyen ülő fájdalom van.
Úgy érzem, szétfeszít az érzés,
kinek mondjam el, mily fájdalmam van.