Versek a félelemről
Üres tér lebeg körülöttem,
A teret csak a füst tölti ki.
Fojtogató küzdelem,
Melyből nem kerülök ki.
Álltam a bástya tetején,
Rajtad kacagtam.
Nem jutsz be ide!
Gondoltam magamban.
"Ne legyünk fények,
Mert a fény hozott árnyékot az életünkbe."
Halálomnak hírnöke
Némán... csendben pihen meg
Asztalomnak szélén.
Lassan indulnom kell,
Az óra ketyeg. Rettegek.
Kezem remeg, gyomrom
Marja az ideg.
Hajnali kettő,
Nincs megmentő...
Hajnali három,
Nem jön az álom...
Felfelé zuhanok.
A gyomrom háborog.
Öklend a tegnap,
és a ma böfög
A gyűlölet ma úr a világon!
Az ördög mélyről csúful felröhög!
Pokol tüze száll testen és szájon,
S a fájdalom körbe ránk köhög!
Nap nem süt, horizonton baljós jelek,
Gyülekeznek hamuszürke fellegek
Kanchenjunga magas, sziklás, szent hegyén,
Himalája hegység a világ tetején.
Nézd, a föld mily csodás!
Ötven év múlva mit látsz?
- Lesz még fény, ragyogás?
- Amit szívedből imádsz,
mikor minden kopár,
a folyókban sincs pisztráng,
hol patak csordogált,
zöld füvet és fát kívánsz.
A vágyaktól megbetegszem,
a hangulat meg nem felel!
Felnőttként se mentesülök,
érzelem-pontba kerülök.
Lelkem árnya éjjel jő,
Mikor nincsen fény, és nincsen idő.
Mikor csend van csak, és vaksötét,
S nincs tudat s nincs páncél,
Mi óvja lelkem, mi megvéd.
Szeretném, hogy szeress akkor is,
ha nem érdemlem meg.
Szeretném, hogy igazán szeress,
nem érzem magam elégnek.