Versek a félelemről
Ezernyi záporozó hangjegy zenél
Lelkem egy elrejtett ablakán,
És közben olyan történetet mesél,
Amit nem is hinnél, ha hallanál...
Amikor az ég úgy ég,
mintha tűz lobogna valahol,
mint mikor a föld gyomrából
felszínre tör a láva bugyogva.
Gyors szavak,
melyek nem teljesek.
Eltúlzott képletek
mind tévesek.
Nem tudom meg nem történtté tenni
a rám-rám törő, énem uraló versírást...
Mert hatalma van felettem a szónak,
mint bujkáló napfény, suhan a gondolat,
szívembe markolva vesz fel újakat.
Az álmok tengerében fürdök,
Ádáz viharoknak folyvást csak tűrök, s
nem lelem helyem e boldog körbe`.
Furcsa, különös ma a világ,
kaotikus, badar, zagyva,
kavarja megannyi média,
árad, megriaszt, hömpölyög,
nyálkás hínárja összeköt,
agyakba nyúl, szédít, butít...
Megpróbáltam eltűnni,
Egyszerűen elmenekülni.
Futottam, ahogy csak tudtam,
De egy gondolatban megbotlottam.
Lábam kihúzni hiába próbáltam.
Felmenőink, örökségünk, generációk.
...
Ekkora szégyent 7 milliárd ember nem tud letörölni...
bűn és erény
Minden korban léteztek
jó s rossz cselekedetek,
mely megkülönböztette
egymástól a tetteket!
Ábrándozva nézem, ahogy a fellegek rohannak,
emberek születnek, majd később emberek meghalnak.
Sorsunkat nem tudjuk s nem látjuk a jövőt sem,
nem tudjuk, mi történik velünk a bizonytalan időkben.
Börtön idők
Szürkeségben edzett tornyok emelkednek,
Szárnya szegett lelkek benne elmélkednek.
Mi a bűnöd? Mondd el nékem, óh, Te rab madár.
Talán hogy a kinti zord világban szárnyad utat talál.
Felszálltam, barátim engem láttak,
S szörnyet zuhanva a sötétségbe.
Oda, ahová senki se lát el,
Ott maradtam, de te feloldottad kötelékeket.
Száz évenként világjárvány. Véletlen?
Felfogni ezt képtelen az értelem.
Mert úgy érzi, tehetetlen, védtelen,
Uralja a lelkeket a félelem.