Versek a félelemről
Felhőtlen szabadság,
vajon mikor látlak?
Mikor élhetem át
ezt a csodás vágyat?
Az agresszió mire jó? Fel nem foghatom.
Szürke gondolatok sokasága a rosszindulat
melegágya. Gyűlölettől fűtve még senki nem
nyert csatát, az ész a jó szóért kiált! De félek...
Hétfőtől - örökké 11. nap
Ülök egy helyben,
saját nyugalomban
megrekedve itten.
Mérges lángok harapdálják,
A gerendát körbenyalják.
Sötét füst száll az ég felé,
Elrettent ez a szörnyűség.
...melyek gyötörnek
Föld alatti tornyomban, hová a szeretet vitt,
Téglán tégla, félelmen félelem,
Ez honol idebenn.
De...
Ezeknek a falaknak szemei vannak, ennek a boltozatnak füle van,
Nincs rejtekhelyem a könnyek elől.
Azt hittem, ha látom, felismerem,
Érinthetetlen, ha nyújtom kezem.
Félénk, őrült Koboldok
húzgálják el az ablakok elől
a Napot takaró lópokrócot.
Rávetülnek a fények,
útjuk a tengerhez vezet,
s megcsillannak a vizek.
Magam megyek magam alatt,
Vagyok részben, aki maradt
Régi foltok őrzője,
Ívek törött hegyű körzője.
Sok falevél lehullott tegnap,
De jöhet még egy jobb időszak.
Fáj a félelem, de
Kivirágozhatunk még, mint régen.
egy furcsa nyár margójára
Nem úgy süt ránk már a Nap,
nem olyanok a fények.
Nem hallani csicsergést,
fáradt ma is a lélek!
Gyermekkorom óta
félek a sötétben.
Affene.
Hiába mondták,
akkor ott,
nem kell félni,
nincs itt semmi és senki,
de én érzem...
Mert minden úgy fáj
Napról napra távolabb kerülök tőled,
Nem tudom, hol vagy, és hogy mi lett belőled,
Már nem is látlak, eltűntél előlem,
Olyan, mintha csak állnék az esőben...
Utamon por és a sok kőkereszt
hallgatnak, s az érzés nem ereszt,
hitem tűnőben, bár sokszor kértem,
kapjon feloldozást sok-sok vétkem
Fekete ovális arcán két apró fehér szempár,
Karja hosszú, keze, mint egy gyermeké,
Teste torz, mellkasa fonnyadt virágszár,
Arcára kiül a gondolat, mintha értené,
mi történik éppen, mintha sejtelme lenne,
Ki is áll előtte, ki zavarja meg evés közben,
(S mintha szeme egy egész mezőt befedne),
Úgy falja testem maradékát, majd rádöbben...