Versek a félelemről
Régen volt már, ki tudja, mikor...
Reggel? Éjjel? Talán bármikor,
Mikor megérkeztél, s nem tudtam még,
Mi ez az egész, mit nem éreztem rég.
Ha jön az este, veled érkezik a félelem.
Hiába bújok paplanom alá, azon keresztül is lát szemem.
Szívem nyugtalan tengere vad hullámokat szór.
Olyan vagy az életemben, mint egy kimutathatatlan kór.
A szél elém sodorta a szilánkokat,
Összeszedtem a maradványokat.
Ragasztóval elkezdtem dolgozni,
És egy összetört szívet raktam ki.
Mikor a lányom élet és halál között lebegett,
és én sziklaként álltam ki a próbát,
s hiába lett vége,
úgy omlottam össze, mint az olvadó jéghegy.
Mily rémes a vakság maga,
Nem tudni, mi jött, s van tova.
Benn naivan a sötétben,
Óvakodva lépj, csak vélten!
Vészjósló párbeszéd / A Nap és sugarai aggódnak a Földért
Álmosan felébred a Nap, kócos sugarát kinyújtja.
Indulna útjára hamar, valamit hall, mi feldúlja.
Globális felmelegedés! Klímaváltozás! Vész, kár, vész!
Én vagyok hibás mindezért? Vagy ki a hibás? Nézz hát szét!
Vágyaim hada félelmeimmel játszik,
Ugyanaz a nap és éj követi egymást.
Széttépett lelkem darabokban látszik,
Planétánk csak forog, nincs még "kész a leltár."
Talpnyom-mintát reccsen
a bakancs bordámon,
mérföldek tapossák
testem "hét-határon"...
Félek, hogy elmúlik, ami van, ami ég,
Ez a tűz, amiben kézen fogva táncolunk.
Csak pakolom rá az érzelmeket, szént,
Nem akarok a lábamnál kihűlt parazsat.
A hold lassan emelkedik
a recés hegycsúcsok felett,
mint egy sápadt, himlőjeles
és túlsúlyos fenék
Teljesen meglep, hogy jöttél!
Én már nem számítottam Rád!
Eltelt a tavaszból több hét,
Te megjössz, és lehavazol rám?!
kihalt a város
kihalt a tér is
nyolc óra elmúlt
számgép a fétis
Búfelejtő merengő
Nem ismerem ez érzést, talán sosem láttam,
Rátaláltam, de nem kerestem, habár sosem bántam.
egy gondolat bánt, a tudat letapad,
és mindenünnen szivárog a hideg.
a túl nagy bajban a szó is elapad,
s a csőlátástól szürkébbek a színek.
Köd szurkálja a leheletet a sivatag homokjában
Majdnem egyedül a sötétben 2.
Alszik a fény.
A szál gyufák szerencsét esznek.
A perem szélének csapódik a sötét.
Kijut a bokád a lábadon a levegőre?
Körmeit rágja a léc.
Deszkák zuhannak időnként a mélybe,
a barlangokban néha megfordul a szanitéc.