Versek a fájdalomról
Az olyan nő, mint ő, nem keresztanya.
Sokat ígér de teljesíteni nuku, nem tudja.
Egy csillag ma ott fenn oly szépen ragyog,
Ma van ott fenn első égi születésnapod,
Drága Édesanyám, ugye, boldog vagy,
Ölelheted régen látott Drága kisfiad.
...Megcsúszni a tűz hevében,
Végigsiklani a lapján,
Kikötni az utcapadkán.
Oly szótlan, oly hallgatag
Csendesen, oly némán.
Emlékek gördülnek le orcámon,
Mint eltűnő Nap sugarai a ház falán.
Ma kívül maradtam az estén,
őr helyett állok, nézem a tekinteteket,
mi a jel, mit észre nem vesznek,
s róla a figyelmet elverték.
Állok a magasban,
S nézek a távolba,
Nem tudom, mit akarok,
De ez a város egy csoda.
Azt hittem, lehetek boldog,
hogy valakinek számítok én,
de bánatom szívemben forog,
s nyitját rég nem tudom én.
Mintha külön bolygón lennénk
és más nyelvet is beszélnénk
olyan most minden
Papa
Elmentél, és mindenre ború borult
fekete a Nap, mint a szívem.
Gyászolok, s belül vívom a háborút,
de hiába, mert ugyanúgy félek.
Te többet érsz ennél.
Ne fuss hát utána!
Csak remélsz és remélsz, de mindig csak hiába.
Miért nem hagyod hát el?
Csak fájdalmat okoz.
Csak remélsz és remélsz, de az élet felpofoz.
Akadály előttem
Síkság mögöttem
Haladni kötelesség
Hermész nélküliség
Magasság egekig
Többszáz méterig
Ugrik, mászik, lép
Nemes cél ami szép...
Isten hitet adott,
ember nem él vele.
Van egy új koronánk,
pusztít, gátlástalan.
Elfáradtam, beteg az én lelkem,
Mindig vár, de igazából mit tettem?
Már megint írok. De kinek és minek?
Ha érzelmet nem teszek bele, rideg.
Nem folyik olyan tinta a tollamból,
Mely ne lenne megmérgezve bánattól.