Versek a fájdalomról
Kávészín, fekete haj,
A bőrszínem, az itt a baj.
"Lopok, csalok, hazudok",
Minden Cigány, csak jó ember nem vagyok.
Vörös rózsaszál üvegvázába,
ronggyá szakadt papír szívdobozba
nem kerülnek frissen szedett rózsák.
Ezer sebtől vérzik, kínok közt szenved a Föld.
Sokan mondják; - Kit érdekel? Smafu és duma
Minden jajveszékelés, én is csak tépem a szám,
Miközben a tett meg oly kevés, hogy igazából
Semmi sem változik. Csupán a civilizációnk
Távozik a feledés homályába, majd semmivé
Lesz az emberi bölcsőnk, ahol minket e bolygó
Felnevelt. Miközben az önhittségünk és a...
Kérlek, ne olvasd versemet!
Közhelyen sosem parkoló,
inkább bolygó
lakókocsis cigányélet mögött
gurul az utánfutó mennyország.
Már hervad a nyár,
őszi falevél temeti lépted,
úgy fáj, sajog a hiányod,
hiányoznak a beszélgetések.
Ha idő lehetnék,
adnék napokat, perceket,
nem vagyok idő,
elszálltak a rohanó évek...
Darabokra tört az én szívem,
Nem tudja összerakni senki sem.
Testemet adom, de lelkemet soha,
Sanyargass csak, te ostoba,
Hited szerint taposol,
Miközben mindenki mást csak tapsol,
Akartam, hogy szeress, de ma már csak azt, hogy nevess,
Nekem nem kell már más, csak az öröm,
Hogy ezt a börtönt is törlöm.
Készülök rólad verset írni.
Egyszerűen. Tisztán. Igazul.
A születő gondolat nem fog felsírni,
túlhordtam, s csak nevet pimaszul.
Fájdalmas hallgatásba burkolt bánat,
elnyomott érzések a szív zugában.
Csendben mar és emészt egyre...
hervadt bokor tavasza
Padlóra lehulló vörös vércsepp,
vénába hatoló ezüstkések.
Ide jöttem én,
Erre a világra,
Valaki szült engem,
S etetett,
De hiába.
Erdei Kálmán emlékére
Még néma ez a vidám zene,
Nem jut el a fülemhez semmi nesze.
Egykor öröm volt hallgatnom,
Élmény volt minden percét vágynom.
...a börtön szartól bűzölgő budiján:
lopott, hogy enyhíthessen nyomorán
Csak egy apró dolgot
Tudj,
Lehet, azt mondtam,
Hogy megbocsájtok,
De ez nem azt jelenti,
Hogy elfelejtettem,
Amit tettél.