Versek a fájdalomról
Néha elgondolkodom azokon, akiket szeretek.
És eszembe jut, hogy ők mennyit szenvednek.
volt egy csúf folt
mint egy árnyék
ködlepelben
lépegetett
az út porán
a múlt jogán...
Csak szeretném megérteni,
miért olyan nehéz engem szeretni?!
Túl rossz vagyok, talán túl jó?
Hitem sodródik, mint magányos hajó.
Mikor annyiszor elmentél,
És mikor annyiszor elengedtél,
Mindig elfogott az értetlenség
De rosszabb volt a tehetetlenség.
Ajkam kiszáradt, tüdőm összeszorult, nem bírok levegőt venni,
Folyamatosan menekülök a problémák elől.
Csak a Csendben hallhatlak meg téged,
mikor este villódznak a fények,
Hold asszony palástját teríti a fákra,
Nap lángja ellobban, kihuny a parázsa.
Vannak rossz napok, gondolatok,
Tettek, kimondott mondatok.
Amiket nem komolyan gondol,
De mégis egy, életen keresztül hordod.
Szeretlek, sajnálom, hiányzol, gyengítik,
De ez soha el nem tűnik.
...arcokon tüzesen perzselő könnycseppek
tőrként metszik zaklatott aorták falát.
Mégis van, aki rendületlen halad át...
hmm
talán túl sok amit kérek
- ne bánts -
leszárad magától is a kéreg
Mint mikor az ember émelyegni kezd,
És már nem marad meg benne semmi,
Úgy kezdtem én el rólad írni.
Miközben teltek-múltak az utóbbi napok,
rájöttem, papírtörlő sorsú költő vagyok.
Hogy megértsd ezt a sémát,
olvasd el e poémát!
Sírnék, de nem tudok, az évek alatt elhullattam már az összes könnyem,
Frusztrált vagyok, kavarognak bennem az érzelmek, még a sírás sem megy könnyen.
Olyan nehéz minden, a vállamra tett súly lehúz, egy gödörbe is eshetek,
Ott legalább biztos talaj lenne a lábam alatt, annál lejjebb már úgysem lehetek.