Versek a fájdalomról
Nem látok beléd, én drága édesanyám,
Nem látom át, hogy mi árt s mi bánt.
Elmentél,
De miért mentél el?
Miért hagytál magamra ez ürességgel?
Mindig is megaláztak, sokszor
Beletiportak a lelkembe,
És felállni sose engedtek,
Elég volt!
Bezárt ajtók, hideg falak,
Visszhangként visszaverődő, üres szavak.
Ígérsz szabadságot s mindenféle jót,
De amit ezért tettél, az eddig nagyon kevés volt.
Ha a szív megszólal, nem tudunk mit tenni,
úgysem mi döntjük el, kit fogunk szeretni.
Jön az érzés, elsöpör, mint a szélvihar,
életünkben akkor sok mindent felkavar.
Te voltál a boldogságom, reményem csillaga,
Mégis el kellett menned egy éjszaka.
Ebből én mit sem éreztem, nem tudtam, hogy baj van,
Hozzád már nem lesz több alkalmam.
Szemei közt napsugár
Mosolyában a nagyvilág
Szavaiban boldogság
S lelke oly tisztaság
...De elárult igaz testvérem.
A férje kikezdett velem,
Mire ő nem hitt nekem.
Tökéletes férfi? Manapság már nincs,
Hiszen számára a nő nem is kincs!
Mi is az, mi számít a mai világban?
Csak az, hogy első legyél az ivásban!
Hiány
Nem tudlak én elengedni,
Mert most is érzem lelkedet,
Nem foglak én elfeledni,
Mert te gyógyítottad meg szívemet.
Lelkem kabát, így felveszem,
szakadt, foszlott, de szeretem
benne csupaszul önmagam.
Nem rejt el, csupán lóg rajtam.
Valaki mondja már meg nékem,
Tulajdonképpen mi a gond vélem?
Mindenhol zárt ajtót találok,
Teljesen mindegy, bármerre is járok.
Rideg Léthé
Passiója mindennapi életünknek,
annak részeit darabokra törője.
Akár a lelket is kipusztító,
minden lelki sérelemnek szövője.
Le lettem láncolva,
mint egy Bukott Angyal,
ki a mennyekből menekült...
testi és lelki kín
A csecsemő is szenved, ha szül a nő,
kiesik puha fészkéből, az anyaölből,
tüdejébe hasít a levegő.
Síró hangjával jelzi,
első alkalommal
találkozott a fájdalommal.