Versek a fájdalomról
A fájdalom könnyei égnek a szemedben,
ezernyi válaszra váró kérdés a lelkedben,
érzések kavalkádja a szívedben,
teljes a zűrzavar az életedben.
Csak nekem fáj a szenvedés,
Miért lettem neked olyan kevés?
Nem más ez, mint az élet harca,
Az örök szerelem biztos kudarca
Ne szeress engem!
Mert ha csak így tudsz szeretni,
nem akarok általad szeretve lenni!
Ne szeress engem!
Ha így tudsz szeretni, hogy mellettem
ébredsz fel, de mást akarsz ölelni!
Vannak az életben súlyos döntések,
miket meg kell hoznod, mert az
Élet közbeszólt.
Egyszer a Földön is és azon túl
jajongni fog a meghasadt lélek,
de a múlt erős kézzel visszanyúl
elejét vetni a szenvedésnek,
vagy rápakolgat még egy keveset,
s benne erjednek a holt remények.
Fájó szívvel mosolyogni
Sosem könnyű dolog,
Könnyes szemmel derűt látni,
Mikor a világ ellened forog.
Az élet olyan gyorsan illan el,
Mint a földre hulló hópehely,
Az ember is olyan apró a világegyetemben,
Mint sivatagban a porszem.
Ha más kell neked, Isten veled,
nyugodt szívvel elengedlek.
Nagyon nehéz s fáj is,
hogy sosem voltam neked elég.
Nem értem, hogy miért mindig az kell, aki nem lehet...
Mindenki költözik, szerencse útra hág,
mióta létezik eszement világ.
Zsákjában ábrándokkal kijelölt,
önjelölt bárkája ring "Kánaán" előtt.
Nem akarlak, és mégis megbántalak.
Bolond szavaimmal sebezlek, mint az
oktondi gyermek, ki agyagkatonákat...
Ki nem mondott akarat,
Révbe nem ért madarak,
Mint a primer daganat...
haikuk a szerelemről
azt mondod, zavart vagyok...
nem. bolond! mert a háborúban
megőrülnek az emberek.