Fabulák
Mókusok az odúban
mogyorót törnek vígan,
de néha azért ki-kinéznek,
vége-e már a télnek.
Nem kapott tejet eleget,
Fogott magának egeret
Cilike a ház macskája,
Szájában a farkincája.
A Hazugság egy közös fürdés során
elcsente köntösét az Igazságnak.
Elejét véve ő a vigasságnak,
gyorsan távozott apostolok lován.
Egy nap arra ébredt
Egy félnótás szürke Szamár,
Hogy bárhogy is legyen,
Ő mától fogva pedig: Tanár.
Elefánt kormánya
A hosszú ormánya.
Ha táp után kutat,
Mutatja az utat.
Még a Fémműveknél dolgoztam
egy éjszakás műszakban,
egy kollégám szólt hajnalban,
"szombatra mi terved van,
Tiszához megyek, velem tartasz?
Ezópusz nyomán elkövetve
Az embernek bármily jól is legyen dolga,
Elunja s hiszi, másképp még jobb volna.
Ekként lett a békáknak az egyenlőség nyűg,
A demokratikus brekegés káros tételük.
Kirándulni ment a Menyét,
Elvitte a fiát s menyét,
Bejártak már jó nagy utat,
Nézték, a Nap delet mutat,
Megfáradtak, megpihentek,
Itt a helye élelemnek,
Szólt az öreg: éhezem,
Terítsél már, édesem!
Kis Vízilónak volt egy álma,
hogy Ló volt az ő papája,
szép, kecses a lába
a nagy fűben vígan vágtat.
Égig érő fák közt bóklászott a párduc,
Magasban ugráló, fürge majmok népén
Legeltette szemét, hol ágak közt pár dús
Levélen marakodtak egy ág szélén.
Vígan ugrál a veréb,
kilötyköli a sörét,
bár részegen kajabál,
már a lábán alig áll.
Derecskei Kálló partján ülve,
elszaladt előttem egy nagy ürge.
Két lábra állt, kémlelte a tájat,
ilyen látványt nem mindenki láthat.
Szomorú volt a kis gida,
Nem volt kivel játszania.
Se barátja, se testvére,
Egyedül járt ki a rétre.
Két folyó közt király.
Birodalom ura.
Fenn ült magas trónján,
Törvény volt a szava.
Márnák, csukák, kecsegék,
ma búcsúzom tőletek én,
mondta a Pontyremete,
ez lesz végső küzdelmem.