Versek az egyes évszakokról
Begubózni úgy imádok
fotel mélyén, kakaóval,
ha gondolok is tirátok,
andalít - csak altatódal.
Márciusi faggyal
dacolnak délcegen,
fürdőznek holdfényben
felhőtlen éjjelen.
Hull a hó bokrokra, kőre,
lepelként borul a fehér.
Háztető marad csak pőre,
akár a test-meleg tenyér.
Sötét még a szobám
Nem fürdik a napban,
Fázva bújik hozzám,
Szorosan a paplan.
Hűs hajnal újra kertemben talál,
frissítőbb ennél nem lehet... talán.
Sétám során a kertemben
csupa csodát látok,
feldicsérni ezt szavakkal
nincsenek határok!
A szegény leány "élelmes" nyaralása
De jó lenne júliusra bérelni - kis apartmant!
Kérdeztem is erről én egy utazót, ki tapasztalt.
Állította, hogy az ilyen főszezonban túl drága,
könnyen dőlhet a naiv lány - így - anyagi romlásba...
Halad az idő, s elköszönt a nyár,
lopakodó ősz felfedte magát.
Feladata sok, rögvest nekilát,
perzselő napot eltünteti már.
Sziklaszirten ébredezik a Nap,
fénye bukdácsol fehér hófolton.
Aranyuszályt von kies tisztásra,
szürke-pink pamacsok az égbolton.
Egyszer miénk volt az igazi tavasz,
a klottgatyás, meztéllábas, kis ravasz.
Hol is van már a szilvágyi út pora,
a gyermekmosolyok tejfog-fintora?
Hallom a hangját, hozzánk szól meseszép üzenettel,
játszik a napfény dombok ölén, így festi a tájat.
Múlik a Nyár, és bár komorabbak reggel a kertek,
tetszik az új ruha, csak már ódivatú üde bája.
Bújj, bújj, hóvirág,
olvad már a hóvilág,
vár rád, ki szeret:
tavaszidő-kikelet.
Sziklás hegység belsejében
éppen most egy medve ébred.
Csengetett a belső óra,
nem szól néki madárnóta.