Versek az egyes évszakokról
Mikor a nyár illatába hűs szelek vegyülnek,
Levegőben aranybarna levelek repülnek.
Nyár lehelete most porrá hamvad,
Főnixként ébred majd fel a kékség.
Csillan egy gyöngyszem - utolsó harmat,
ökörnyál hátán repül a szépség.
Rongyos ködruhát öltött a
színeknek híres piktora,
palettáján kikeverve
az árnyalatoknak sora.
Te fodros lelkű, bánatos képű.
Hogy szeretem én azt a busongást, csalót,
képzeltet, mivel mesterien csapod be
a még nyárban fürdő szíveket.
Még pár nap s elvánszorog a nyár
maga után húzva a rongyosra
szakadt egyéjszakás emlékeket
a hosszú ősz ajtónyitásra vár
lábtörlőket bőszen megtaposva
esőcseppjeivel bánatot kéreget...
Tarka színre festette be
szeptember a hegyeket.
Közelebbről megcsodálva
hat színt festett a zöld fákra,
palettáról rájuk kenni,
nem átallott kézbe venni,
óvatosan, szeretettel
minden egyes levelet.
Illatos virágok még feléd hajolnak,
Napízű gyümölcsök ládádba rakódnak -
De ködlő hajnalon borzong a kabát,
Ing helyett pulóver, s kell a hosszúnadrág.
Tavasz
A természet szép,
Minden lassan felébred,
De nincs meleg még.
Szellő szárnyán érkezett nesztelen.
Nyomában a természet ébredez.
Varázsporát szórja szerteszét,
Csodás menyegző veszi kezdetét.
Hórügy nyílik a fákon, új kikelet,
apró kis gyöngycsillogás a fény, csendben
sugárzik alkonnyá az opál estben.
Dérfüves park lehelget ködszíneket
Tündérünk gyöngyházán nyílnak az ablakok,
Sötétség búcsút int - nyújtóznak nappalok.
Éltető esőcsepp koccan az üvegen,
újulás tornázik szusszanó rügyeken.
Lágy szellő szárnyán
libbenve jött felém.
Hajamba kapott,
s landolt a rét füvén.
Tavaszok bimbóznak ártatlanul,
újszülötti esélyt kapva álmodják
a reményteli, tiszta, selyemfényű,
s madárdallal várva-várt csodát.